„Egy kutya nem döntheti el a pert” – felmentést kért a védő a lúgos ügyben

„Egy kutya nem döntheti el a pert” – felmentést kért a védő a lúgos ügyben

Jövő héten csütörtökön az évek óta húzódó eljárás során negyedik alkalommal várható ítélet a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián ügyében, ám nagy valószínűséggel ezúttal sem a végső, jogerős döntést hirdeti majd ki a Fővárosi Ítélőtábla. Komoly esély mutatkozik ugyanis arra, hogy a per ismét harmadfokon, a Kúrián folytatódik majd, de elvileg az sem kizárt, hogy újra első fokra kerül az akta.

Ez utóbbit – a hatályon kívül helyezést – indítványozta Szekér Gyula, Bene Krisztián vádlott ügyvédje, ám csak másodlagosan.  Mindenekelőtt Bene Krisztián felmentését kérte a megismételt másodfokon eljáró táblabíróságtól, mondván a férfi bűnösségét nem sikerült bizonyítani.  Mint ismert, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt főigazgatóját azzal vádolják, hogy egy reggel – miután a nő gyerekei elmentek otthonról – lakása előtt megvárta volt barátnőjét, Renner Erikát, megkötözte és orvosi szerekkel elkábította, majd nemi szervét erősen maró anyaggal öntötte le, súlyos roncsolódást okozva. Végül a lakásban található telekommunikációs eszközökkel, az ajtót bezárva távozott.

Szekér Gyula a pénteki védőbeszédében először hosszasan foglalkozott Renner Erika sérüléseivel, amelyekről kijelentette, maradandóságuk nem vált egyértelművé. (A nő egyébként számos műtéten esett át a beavatkozás óta, de a szakértők szerint nemi élete sosem lehet már a régi.) A védő azt is kétségbe vonta, hogy életveszély alakult volna ki a támadás nyomán, amint azt Zacher Gábor és Molnár Miklós szakértők állították. A Honvéd kórház sürgősségi osztályát vezető

Zacher kapcsán úgy foglalt állást, hogy a doktor az életveszély kérdésében nem kompetens.

A védelem a kirendelt szakértőkétől eltérő, saját szakértői véleményt készíttetett. Szekér tagadta, hogy ennek szerzője egy védence iránt elfogult jó barát volna – ezt korábban a sértetti oldal vetette fel.

A sértett kapcsán az ügyvéd leszögezte, Rennert anyagi érdek is fűzi Bene Krisztián elítéléséhez, hiszen huszonötmilliós kártérítési pert indított a férfi ellen, ráadásul haragszik is rá – ezek motiválhatják azon megnyilvánulásait, miszerint volt barátja volt az elkövető. Azt azonban kiemelte, hogy az áldozat az eljárás során sosem állította, hogy felismerte volna a maszkos támadóját. (Renner Erika beszámolója szerint a váratlan, sokkszerű támadás közben nem tudta megnézni a férfi szemét, alakját.) Azt az ellentmondást Szekér Gyula ezúttal sem kísérelte meg feloldani, hogy amennyiben az általa említett okokból a sértett tényleg valótlanságokkal próbálja Bene elítélését elérni, akkor

vajon miért nem teszi meg azt a hamis nyilatkozatot is, ami eldöntené az ügyet: tudniillik hogy felismerte a férfit.

A jogász szerint mindenesetre az arceltakarás és a letaglózó helyzet ellenére is azonosítania kellett volna azt az embert, akihez intim viszony fűzte, és akit gyermekkora óta ismert.

Hírdetés

A vád koronatanújával kapcsolatban Szekér Gyula észrevételezte, hogy a tettessel a lépcsőházban találkozó asszony – több hónap különbséggel – eltérően idézte fel az általa látott, biciklis ruhába bújt férfi öltözékének színét, és hogy a szemszínét csak a későbbi vallomásaiban említette. Szabálytalannak nevezte továbbá, hogy mielőtt a tanú a rendőrségen több személy közül kiválasztotta Bene Krisztiánt, előtte összetalálkoztak a váróban, ami befolyásolhatta a felismerést. Tény ugyanakkor, hogy az asszony kétszer is azonosította Bene Krisztiánt elkövetőként.

Részletesen kritizálta a Bene autójában talált, midazolám tartalmú fecskendőt, ám ezt az eszközt már tavaly is kizárta a bíróság a bizonyítékok közül. Az ügyészség szerint az ugyanakkor arra utal, hogy az orvos hozzáfért ahhoz a szerhez, amit a sértett elkábításához is használtak.

Lehetett más is?

– A bűnösséget akkor lehet megállapítani, ha minden kétség kizárható, tehát a vádlotton kívül más elkövető nem elképzelhető – magyarázta az ügyvéd, aki viszont úgy látja, elkövetőként szóba jöhet akár egy ismeretlen, aki kutyasétáltatás közben figyelte ki az áldozatot, és szexuális bűntettét leplezte a lúggal, akár a volt férj, vagy a jelenlegi élettárs. Azt sem tartja lehetetlennek, hogy egy felbujtó megbízott valakit az elkövetéssel.

– Egy kutya nem dönthet el egy büntetőeljárást

– reagált arra Szekér, hogy a nyomozati információk szerint Renner Erika háziállata minden idegent megugatott, a támadót viszont nem. És a védőbeszéd szerint az sem bizonyíték, hogy az elkövető távozáskor csak a hevederzárat zárta be, ahogy ez bevett szokás volt. (A kilincs alatti zár ugyanis bár könnyen zárható, de nehezen nyitható volt.)

A védő cáfolta, hogy Bene Krisztián valaha is zaklatta volna Renner Erikát. Álláspontja szerint erről a nő barátai is csak elmondásából tudtak. – Bene Krisztiánnak nem volt indítéka, akkorra már új, harmonikus párkapcsolatban élt, férfi hiúságában a szakítás miatt nem volt megsértve – fejtegette.

Az ügyészség röviden válaszolt

– Attól még, hogy valamit kettőször-háromszor elmondunk, az igazság vegyértéke nem fog megváltozni – kezdte rövid viszonválaszát a vád képviselője, Csiha Gábor. Szekér felszólalásában valóban többször ismétlődtek az állítások. A főügyészhelyettes szerint a védői perbeszéd csúsztatásokra alapozott, a védelem egyik fő tanújával kapcsolatban pedig megjegyezte, az valójában „nem mentő tanú”, mivel azt sem sikerült egyértelműen kideríteni, hogy melyik napon látta reggel a kórházban az igazgatót. Az ügyészi perbeszéd egyébként két hete hangzott el, akkor írtunk róla. 

Csiha azt kérdezte a védőtől, ha az egész védekezés arra alapoz, hogy Bene ott sem volt, mi szükség volt annak hosszas bizonygatására, hogy Renner Erika sérülései esetleg nem is olyan súlyosak. Szekér erre azt felelte, ez azért volt szükséges, mert

azzal is foglalkoznia kell, hogy mit nem követett el az ügyfele.

Bene Krisztián az utolsó szó jogán szintén a felmentését kérte. – Ki az, aki abban bízik, hogy ha bemegy maszkban valakihez, akivel gyerekkora óta ismerik egymást, az nem fogja felismerni? – tette fel a kérdést a védő által elmondottakhoz csatlakozva.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »