Egy külhoni magyar vallomása: őrizzük meg magyarságunkat

(egy külhoni magyar megítélése)

                                                      Vallom

                                   (őrizzük meg magyarságunkat)

       Közismert a MAGYAR nemzet asszimiláló képessége. Bizonyítéka ennek a sok Horváth, Rácz, Németh, Tóth, Oláh stb. nevű (igaz) magyar, akik idegen   származásáról a nevük árulkodik. Most fájó szívvel konstatáljuk, hogy elkezdődött és mind jobban felgyorsul az ellenkező folyamat… Külhonban gyarapodnak a magyar származású (gyakran magyar nevű) ukránok, tótok, szerbek, oláhok – janicsárok.

       Elfogulatlan meggyőződéssel vallom,  hogy tökéletesen  ismerve   és használva három idegen nyelvet (azok tájszólásait és szlengjeit is),  a legkifejezőbb,  leggazdagabb a magyar nyelv.  E nyelven  gondolkodva, írva vagyok a legötletgazdagabb, legokosabb.  Állítom, hogy magyar embernek csak magyarul gondolkodva, magyar környezetben bontakozhatnak ki teljes mértékben a tehetségei.

   … Külhonban a vegyes házasságban született gyerekek szüleinek, ha otthon inkább nem a magyar nyelvet használják, de szeretnék, hogy utódaik minél sikeresebbek legyenek, magyar nyelvű bölcsődébe, óvodába, iskolába célszerű adniuk gyermekeiket.  Az államnyelv akarata ellenére is “ráragad” a csemetére. De azokéra is, akik színmagyar családokban nevelkednek. És ha nem magyar iskolába jár, akkor minél többet olvasson magyarul (a kötelező olvasmányokat is lehetőleg   magyar fordításban).  Én kénytelen voltam ukránul érettségizni, mert abban az időben Ungváron a magyar iskolának csak 7 osztálya volt,  de Tolsztojt, Solohovot, I. Frankót, sőt Puskint, Sevcsenkót is eredeti nyelven és magyar fordításban is élveztem. Na és Arany János, Petőfi,  Jókai, Gárdonyi, Romhányi    megcsodáltatták, még jobban megszeretették anyanyelvemet.  A hosszadalmas orosz, illetve türk nyelvű közegben telt éveim alatt, ha nem kaptam volna  otthonról magyar nyelvű folyóiratokat, néha telefonokat,   nem bírtam volna ki – elsorvadtam volna …

         Nem fogadom el azt, hogy némely szülők nem magyar iskolába íratják gyermekeiket, azzal érvelve, hogy csak így tudja elsajátítani az állami nyelvet, s csak így tud majd tovább boldogulni. De hát a világon sokan felvételiznek más országok egyetemeire és sikeresen diplomáznak a részükre idegen (addig alig ismert) nyelven. Az az anyanyelvű iskolába járó diák, aki képtelen megfelelő szinten elsajátítani az állam hivatalos nyelvét – tehetségtelen, nincs benne elegendő szorgalom, ambíció, és aligha sikerül neki bármilyen nyelven is fényes karriert befutni. Sajnos, nem minden szülő hajlandó ezt beismerni. Vagy csak nem bízik a gyermeke tehetségében?!

         Tapasztalatom, hogy vezető pozíciókba való kinevezésemkor (egyetemi tanár mivoltomba is) elsősorban nem a   nyelvtudásom mértéke érdekelte a feletteseimet, hanem a képességeim – szakmai tudásom, az eszem, a tehetségem. Egy sikeres karrier indításához elegendő kezdetleges nyelvtudás is.        

       Ugyancsak számos ismerősöm, barátom tapasztalata alapján   állítom, hogy a vegyes házasságokban született gyerekek életük végéig tudathasadásban szenvednek. Hisz nem tud egy ember kettéválni. Az egyik, szülő nemzetiségéhez tartozónak   érzi magát magát, de a másikét kénytelen vállalni. Nem tudja (gyakran nem is meri) eldönteni, ki is ő ?   Ritka az az eset, amikor az egyik fél lemond a nemzetiségéről (adott esetben magyarságáról), aláveti magát a másiknak,   de akkor sem lehet boldog. Ez is bizonyos feszültséget okoz a házasságban, ami végeredményben nem vezethet semmi jóhoz.   Hisz „a vér nem válik vízzé”…   Különösképp, ha a két nemzet közt feszültség (ellenségeskedés, elégedetlenség) van, ami sajnos nem ritka.

     Sokan éppen a másságukkal, különlegességükkel tűnnek ki, keltik fel környezetük érdeklődését maguk iránt, amiért bizonyos mértékben elnézőbbek velük szemben az elbírálóik.

     Summa summárum: minden szülőnek, de a fiataloknak is alaposan meg kell fontolni, mielőtt beleegyezését adná egy más nemzetiségűvel való házasságba, eldöntené, hogy milyen iskolában, milyen közegben nevelteti utódait.

v. Kövér György

 Ungvár-Záhony

Ui. A los alamosi atomkutató központban Teller Ede és Szilárd Leó irányítása  alatt szinte az összes tudományos munkatárs magyar származású volt. A laboratórium hivatalos nyelve a magyar volt. Így, a környezetükben bizonyos mértékben a titkosságot is könnyebb volt biztosítani. Magyarország a világnak a sok Nobel-díjas tudóst adott.

 

A MVSZ alakuló gyűlésének szünetében sikerült szót váltani a tolószékben ülő Teller Edével:

…- de hisz Ön nem is magyar …

– én zsidó származású MAGYAR vagyok. Magyar környezetben nőttem fel, magyar nyelven tanultam, magyar barátaim vannak, magyar levegővel lélegeztem. A magyar nyelv, a magyar szellem hatása egyedülálló, semmivel nem összehasonlítható.

Ugyanígy vélekednek a magyar Nobel-díjasok is.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Gúnyhatáron túl, Gondolatok, Kárpátalja Tagged: a vér nem válik vízzé, államnyelv, tudathasadás, ukránul érettségi, Ungvár, vegyes házasság


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »