Eddig feltáratlan középkori temető csontleletei révén a kutatók első ízben rajzolták meg egy északnyugat-tunéziai muszlim közösség részletes profilját. A Koudiet er Rammadiya lelőhely feltárása nemcsak a temetkezési szokásokat, az étrendet és a származást világította meg, hanem a nők mindennapi munkáját, egészségi állapotát és az anyasággal járó kockázatokat is bemutatta – új alapot adva a középkori Maghreb vidéki társadalmainak megértéséhez.
Egyedülálló lehetőség a középkori élet rekonstrukciójára
Egy példa nélküli régészeti lelet lehetővé tette az északnyugat-tunéziai középkori lakosság csontbiográfiai profiljának első rekonstrukcióját. Az Archaeological and Anthropological Sciences című szaklapban publikált tanulmány a Koudiet er Rammadiya nevű lelőhely anyagát elemzi, amely az algériai határ közelében, a Wadi Serrat térségében található.
A 2016 és 2022 között zajló interdiszciplináris vizsgálat során egy nemzetközi kutatócsoport értékes információkat nyert a helyi muszlim közösség temetkezési szokásairól, egészségi állapotáról, étrendjéről és származásáról.
A Koudiet er Rammadiya egy mesterséges domb (rammadiya vagy escargotière), amely a Wadi Serrat alluviális síkságán emelkedik. A mintegy 6 méter magas és 60 méter átmérőjű halom hamuból, kagylókból, valamint emberi és állati maradványokból áll, és évezredes emberi jelenlét nyomait őrzi.
Bár régészeti potenciálja jelentős, a lelőhelyet csak a 2000-es évek végén azonosították, és rendszeres feltárása csupán 2016-ban kezdődött meg.
Sírok és emberi maradványok feltárása
A feltárás során öt teljes sírt és több elszórtan elhelyezkedő emberi csontmaradványt dokumentáltak. A csonttani elemzés legalább tíz személyt azonosított, köztük három fiatal nőt és két magzatot, akik a terhesség utolsó hónapjában lehettek.
Radiokarbonos kormeghatározás alapján a temetőt két fő időszakban használták: a 7–11. század, illetve a 13–15. század között. Ez azt jelzi, hogy a temetkezés a középkor folyamán időszakosan megszakadt. A legkorábbi sírok a halom tetején, a későbbiek a lejtőkön helyezkednek el, utalva a tér központi részének kimerülésére.
Az öt teljes sír a klasszikus muszlim temetkezési szabályokat követte: a holttesteket jobb oldalukra fektették, délnyugat-északkeleti irányba, arccal Mekka felé.
A síroknak nem voltak épített elemei, néhányat kövek határoltak. Két sírban magzatokat is eltemettek, előrehaladott fejlődési stádiumban, ami arra utal, hogy életképesnek tekintették őket – az iszlám szerint ekkor már „lélekkel bíró” lénynek számítottak.
Helyben született és élt közösség
A stroncium izotóparányok (⁸⁷Sr/⁸⁶Sr) vizsgálata megerősítette, hogy az elhunytak helyi eredetűek voltak. A fogzománcban és csontkollagénben mért értékek megegyeztek a környező földtani mintákéval. Valószínűleg a Wadi túlpartján fekvő berber falu, Sidi Abdelkader lakói lehettek.
A szén-, nitrogén- és kénizotópok (δ¹³C, δ¹⁵N és δ³⁴S) elemzése alapján a helyiek főként szárazföldi, C₃-alapú növényeket (pl. búza, árpa) fogyasztottak. A magasabb nitrogénértékek mérsékelt állati fehérje- és édesvízi táplálékbevitelt jeleznek. A tengeri eredetű táplálékfogyasztás viszont elenyésző volt.
A három fiatal nő csonttani vizsgálata egészségi állapotukról és életmódjukról árulkodik. Közülük kettő (H2 és H5) szenvedett fogágybetegségben, zománchipopláziában, valamint a gerincet érintő rendellenességekben, például spondylolysisben, amely krónikus fájdalmat okozhatott.
Ezek a problémák részben genetikai eredetűek, részben a fiatalkori, intenzív fizikai terhelés következményei lehetnek. A koponya és a vállöv izomtapadási nyomai, valamint a fogak elhasználtsága is arra utalnak, hogy a nők megerőltető munkát végeztek, például fonással vagy mezőgazdasági munkával foglalkoztak.
Szülési kockázatok és női halandóság
A két magzat jelenléte a sírokban az anyai halálozásra is utal. A középkorban a nők gyakran a reproduktív életkorban haltak meg, jellemzően szülési komplikációk következtében. Az akkori életkörülményeket tovább nehezítették az éhínségek és törzsi háborúk, amelyek a 11–14. században sújtották Északnyugat-Tunéziát.
A csontok egyes alaktani jegyei – például a felkarcsont csontos nyílásai (supratrochleáris foramina), a koponyacsontban található féregcsontok és a gerinc rendellenességei – lehetséges rokoni kapcsolatot jeleznek az egyének között.
Noha a kis mintaszám nem tesz lehetővé végleges következtetést, az izotópos egyezés és az epigenetikai jegyek alapján feltételezhető, hogy az eltemetettek egy családhoz tartoztak. Ezt alátámasztják a helyi muszlim közösségek házasodási szokásai, amelyek gyakran endogámián alapultak.
A koudiet er rammadiyai feltárás jelentős lépés a tunéziai és tágabb értelemben vett észak-afrikai bioarcheológia számára. A régészet, az antropológia, a paleopatológia és az izotópkutatás ötvözésével páratlan részletességgel rajzolódik ki egy középkori vidéki közösség élete és halála.
Ez az első olyan kutatás, amely részletes oszteobiográfiai adatokkal szolgál a középkori Tunéziáról. Mivel az iszlám vallási szabályozás jelentősen korlátozza a sírfeltárásokat az országban, a tanulmány nemcsak tudományos hiányosságot pótol, hanem alapot ad a jövőbeli Maghreb-kutatások számára is.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
