Egy kormányzati "nem"-et visz Varga Mihály az uniós tanácskozásra

Egy kormányzati "nem"-et visz Varga Mihály az uniós tanácskozásra

Még újabb világrend épül Szijjártó Péter szerint.

Új világrend épül, de még senki se tudja megmondani, hogy milyen lesz – ha egyáltalán lesz olyan, hogy “elkészül”, hiszen ilyenről már a járvány kapcsán is volt szó, de mielőtt az a folyamat véget ért volna, most megint a világgazdasági rendszer teljes felborulásával állunk szemben – fejtette ki a külgazdasági és külügyminiszter egy Facebook-videóban.

Mint mondta, sok feszültség és sok vita van az átrendeződés miatt, és ezek közül az egyik legjelentősebb a globális minimumadóra vonatkozó. Nagy a nyomás arra, hogy Európában vezessék be ezt, már a jövő év legelejétől.

Hírdetés

Pénteken üléseznek az EU pénzügyminiszterei, ahol Szijjártó Péter szerint megpróbálják ezt a döntést átvinni. Elfogadni csak konszenzussal lehetne, de Varga Mihály nemmel fog szavazni – ezt egy másik bejegyzésében is megírta a külgazdasági és külügyminiszter.

Most megismételte, hogy a magyar kormány álláspontja szerint rendkívül súlyos következménye lenne ennek az intézkedésnek, hiszen háború van, az európai gazdaság pedig elképesztően súlyos kihívásokkal néz szembe: egekben vannak az energiaárak, a kamatok és az infláció, a beszállítói láncok pedig megszakadtak. Ebben a helyzetben az európai termelő vállalatok adóteherheinek növelése súlyos problémákat okozna. Főleg úgy, hogy

egyedül Európában kerülne sor a globális minimumadó bevezetésére. Ezzel az európai vállalatok súlyos versenyhátrányba kerülnének a világ más kontinensein működő vetélytársaikkal szemben.

Közép-Európa veszítené a legtöbbet Szijjártó Péter szerint, és Magyarországon, az alacsony, munkát és vállalkozásokat terhelő adók világában lenne a leghátrányosabb.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »