Egy koponya alakú aszteroida száguld a Föld felé

Egy koponya alakú aszteroida száguld a Föld felé

November 11-én húz el a Föld mellett a 2015 TB145 jelű, “Vigyorgó Koponya” becenévre hallgató aszteroida – írja a LiveScience.

Az égitestet 2015-ben fedezték fel, akkor éppen október 31-én, azaz mindenszentek előestéjén került Föld-közelbe, mindössze 486 000 kilométerre. Most sokkal messzebb, 38 millió kilométerre várják pályája legközelebbi pontját. Ezután egészen 2082-ig elkerül majd minket.

2015-ben sikerült néhány felvételt készíteni az égitestről, ezeken látható, hogy meglehetősen hasonlít egy koponyára. A kődarab 625 méter átmérőjű, így kicsinek számít a mezőnyben. A dinoszauruszok pusztulásáért felelős aszteroidát mintegy 10 kilométer átmérőjűre becsülik.

Hírdetés

A TB145 nemcsak alakja miatt különleges, hanem azért is, mert pályája alapján a csillagászok kihunyt üstökösnek vélik, amely hosszú keringése során veszthette el azokat a jégrészecskéket, amelyek egykor a csóváját alkották.

LiveScience/HVG

Nyitókép: José Antonio Peňa/SINC


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »