Különleges jótékonysági süteményvásárt szervezett a gödi közösség, hogy támogassa a súlyos betegségből lábadozó Rajmundot, egy fiatal helyi tűzoltót.
Az akciót Botos Katalin (Mozgáskorlátozottak Pártoló Klubja tagja) kezdeményezte, aki korábban már több jótékonysági rendezvényt szervezett a városban. A gyűjtés eredménye nem várt sikert hozott, a helybéliek rendkívüli módon összefogtak a fiatalemberért.
A szervező beszámolója szerint a vásáron több száz sütemény fogyott el – a mézes krémestől a pozsonyi kifliig – de érkeztek tej- és gluténmentes finomságok is. A készséges adományozók között olyan is akadt, aki
„két szelet süteményért tízezer forintot adott,
csak hogy segíthessen Rajminak”. A felajánlásokat pénzben és sütemények formájában is fogadták, sőt, kedves üzenetekkel ellátott „üveges sütik” is érkeztek – írja a hellogod.hu.
A daganatos betegsége miatt munkáját felfüggeszteni kényszerülő fiatalember rehabilitációja az orvosok szerint jól halad, már haza is térhetett a kórházból. A gyűjtés eredményeként annyi adomány jött össze, hogy
Rajmund 2-3 hónapig anyagi biztonságban folytathatja a gyógyulását.
A teljes felépüléshez az orvosok becslései szerint 6-8 hónapra van szükség.
A szervező kiemelte, hogy a közösség megmutatta, hogy „itt tényleg figyelünk egymásra”.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


