Egy kis kijózanítás a jobboldali Fidesz-rajongóknak: "eszünkbe sem jutott, hogy Soros zsidó"

Egy kis kijózanítás a jobboldali Fidesz-rajongóknak: "eszünkbe sem jutott, hogy Soros zsidó"

George Birnbaum, Arthur Finkelstein ugyancsak zsidó (és persze túlélő-leszármazott) üzlettársa először beszélt arról, hogyan dolgozták ki a George Sorost támadó kampányt a Fidesz számára.

A kampány megszületésének hátteréről eddig nem sokat lehetett tudni. Most azonban a több svájci napilap hétvégi mellékleteként szolgáló Magazin nevű lapnak az egyik ötletgazda, George Birnbaum elmondta, hogyan alkották meg Arthur Finkelsteinnel közösen a "tökéletes ellenségképet" a Fidesz számára.

Az eredetileg a pénzügyi világban dolgozó Finkelstein hangsúlyosan közvélemény-kutatások eredményei alapján dolgozta ki az általa vezérelt kampányokat. Nemcsak a megkérdezettek életkorát, lakhelyét, politikai nézetét olvasta ki a számokból, hanem fontos mintákat is észrevett. Azt például már korán felismerte, hogy az emberek leginkább olyan dolgoktól félnek, mint a drogok, a bűnözés vagy (a sajátjuktól eltérő) bőrszín. Finkelstein úgy gondolta, hogy a legjobb eredményt a választók egymás ellen fordításával tudja elérni, méghozzá a félelem segítségével.

"Olyan témákat kell felhozni, amelyektől félnek az emberek, és ezt úgy tálalni, hogy úgy tűnjön, hogy a veszély a baloldalról jön" – írta Finkelstein Richard Nixon amerikai elnöknek 1972-ben.

A kampányszakértő azt is felismerte, hogy milyen erős hatása lehet a negatív kampánynak, vagyis annak, amikor a jelölt ahelyett, hogy a saját programját népszerűsítené, folyamatosan az ellenfelet támadja. Finkelstein úgy vélte, hogy minden választás már a szavazás előtt eldől, a legtöbb ember ugyanis már a kezdetektől fogva tudja, hogy kire fog szavazni és nagyon nehéz őket eltántorítani a döntésüktől. Ezért inkább demotiválni kell a választókat.

A fentiek kombinációjából alakított ki aztán Finkelstein a negatív kampány egy hatásos módszerét, az úgynevezett elutasító szavazást (rejectionist voting), amelynek során kijelölnek a kampányban egy ellenséget, akit folyamatosan támadni lehet, és akire minden, a választók által rossznak vélt dolgot ki lehet vetíteni, hogy aztán elveszítse a választói bizalmát.

Finkelstein azzal számolt, hogy az ellenfél megpróbál majd ezekre a támadásokra reagálni, amivel viszont csak azt éri el, hogy a választók fejében a személye összekapcsolódik az ellene felhozott vádakkal. Az a legjobb, ha ezek a vádak minél meglepőbbek és sokkolóbbak, hiszen ez esetben sokkal inkább lehet arra számítani, hogy a média felkapja azokat és elkezdi terjeszteni.

Az Amerikában kitalált módszert Finkelstein aztán kivitte a nemzetközi politikai piacra is: 1996-ban Izraelben hatalomra juttatta Benjámin Netanjahut, 2006-ban pedig Finkelstein és Birnbaum egy közös cégen keresztül megcélozta Kelet-Európát. Így segítettek Romániában Calin Popescu-Tariceanunak, Bulgáriában Szergej Sztaniscsevnek, 2008-ban pedig, régi barátján, Netanjahún keresztül megtalálták Orbán Viktort is.

Az együttműködés annyira jól indult Orbán akkor ellenzékben levő pártjával, hogy még abban az évben sikerült a Fidesz számára kedvező eredményt elérniük a szociális népszavazáson, és ráállítaniuk Orbánékat a 2010-es választási győzelemhez vezető útra.

Birnbaum a svájci lapnak úgy nyilatkozott: hivatalosan a Fidesz-közeli Századvég Alapítvány kötött velük egyéves szerződést.

"Még azelőtt lesöpörtük a szocialistákat az asztalról, hogy elkezdődött volna a választás" – mondta, és még tíz év után is nehezen hiszi el, hogy mennyire könnyű dolguk volt. A következő kampányhoz viszont kellett egy újabb célpont. Kapóra jött, hogy a pénzügyi válságot követően külföldi hitelekre volt szüksége az országnak, amelyekhez a feltételeket a Világbank, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap diktálta. Az új ellenség a "finánctőke" lett, meg "a külföldi bürokraták" és a terv tökéletesen bevált.

A 2010-es és 2014-es Fidesz-győzelmek után viszont az ellenzék nagyobb pártjait, az MSZP-t és a Jobbikot már nem volt értelme főellenségként beállítani, a finánctőke is le lett győzve, másfelé kellett tehát keresgélni.

Hírdetés

"Arthur mindig azt mondta, hogy a szövetségesek annak idején nem a nácik ellen harcoltak, hanem Hitler ellen, az amerikaiak pedig nem az Al-Kaida, hanem Oszáma bin Láden ellen" – idézi mentorát Birnbaum. Így tehát meg kellett találni azt a személyt, aki ellen uszítani lehet a választókat. A végeredmény két összetevőből alakult ki.

Az egyik elem Orbánnak az a rögeszméje volt, hogy létre kell hozni egy alternatív, az eddigieknél drámaibb történelmi narratívát Magyarország számára, ebben pedig segítségére volt az ugyancsak "kiválasztott" Schmidt Mária. A Terror Háza főigazgatója szerint a magyar nemzet állandó ostrom alatt áll, hol az oszmánok, hol a nácik, hol pedig a kommunisták által, és Magyarország feladata az, hogy visszaszorítsa a külső befolyást és megvédje a kereszténységet.

A másik elem Birnbaum elmondása szerint "a Magyarországot megtámadó finánctőke" motívumának továbbfejlesztése volt: kellett egy személy, aki nem csak irányítja a veszélyes külföldi nagytőkét, de meg is testesíti azt – ő lett Soros, a Magyarországot támadó, és közben a háttérhatalmat irányító tökéletes ellenség.

Zsidók tanítványa

A Magazinnak egy forrás azt mondta, telefonos közvélemény-kutatással mérték fel, Soros eléggé ismert-e ahhoz a választók körében, hogy rá lehessen építeni egy negatív kampányt. Birnbaum ezt nem erősítette meg, azt viszont elmondta, hogy Orbán Viktor feltétlenül megbízott Finkelsteinben, ezért nem volt nehéz meggyőzni arról, hogy Soros legyen az új ellenség. A Magazin megkereste a miniszterelnök szóvivőjét, de ő nem kívánta kommentálni az értesülést.

Egy korábbi fideszes közvélemény-kutató azonban megjegyezte a lapnak:

Orbán politikája számára nem volt fontosabb Finkelsteinnél, és Finkelsteinnek sem volt soha jobb tanítványa, mint Orbán.

Birnbaum láthatóan ma is büszke a találmányukra:

Annyira nyilvánvaló volt. Ez volt az összes termékünk közül a legegyszerűbb. Csak be kellett csomagolni és piacra dobni.

Hivatalosan a Fidesz sosem ismerte el, hogy az amerikai kampányszakértők segítették volna a munkájukat. Orbán Viktor sajtófőnöke 2015-ben azt mondta, hogy sem a Fidesz, sem a kormány nem fizet Finkelsteinéknek, "csak beszélgetnek". Ezzel együtt ugyanabban az évben Finkelstein és a miniszterelnök tanácsadója, Habony Árpád közös céget alapított Londonban, amelyet az amerikai halála után Habony vett át.

Antiszemita kampány zsidókkal? Ugyan már…

Felvetődött az a kérdés is, hogy a Soros ellenes támadásoknak van-e zsidóellenes felhangja. A két zsidó, Birnbaum és Finkelstein által felépített ellenségkép kísértetiesen hasonlít az egyik legrégibb (és az egyik legvalóságosabb – a szerk.) antiszemita toposzra, a gonosz, kapzsi, világuralomra törő zsidóéra – hívja fel a figyelmet a Magazin cikke. A vallását gyakorló Birnbaumot azonban még a feltételezés is felháborítja, hogy köze lenne egy antiszemita kampányhoz:

Amikor kitaláltuk a kampányt, egyetlen másodpercre se jutott eszünkbe, hogy Soros zsidó.

Sőt, azt állítja, hogy nem is tudta ezt a milliárdosról… Hozzátette azt is, hogy sohasem dolgozna antiszemitákkal, és előzetesen még körbe is kérdezett, hogy Orbán hogyan áll a zsidókhoz, és

nem hallott semmi gyanúsat.

"Ha valaki zsidó, akkor már nem is támadhatom meg?" – kérdezi a kampánytanácsadó.

A szerző azonban figyelmeztet: Soros neve mind Birnbaum, mind Finkelstein előtt ismert volt évtizedek óta. Finkelstein ráadásul az 1980-as években egy kampány során már hasznosította az egyik jelölt választóinak antiszemita attitűdjét, ahogy attól se zárkózott el, hogy homokosként egy olyan politikus, Jesse Helms tanácsadója legyen, aki ellenezte a ferde hajlamúak "egyenjogúságát".

(Das Magazin – 24.hu korrigálva)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »