Egy kis késéssel, egy kicsit drágábban, de elkészült az új képviselői irodaház – amit persze egy zsidóról neveztek el

Egy kis késéssel, egy kicsit drágábban, de elkészült az új képviselői irodaház – amit persze egy zsidóról neveztek el

Egy év késéssel, de elkészült az új országgyűlési irodaház a Kossuth-téren, írja a Világgazdaság. A metrómegálló mellett lévő épületet a volt MTESZ-székház helyén építette fel a Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Építő Zrt.

Az épület átadását korábban 2018 második felére, majd 2019 januárjára tervezték, szerződés értéke pedig 11,7 milliárdról 13,9 milliárd forint plusz áfára nőtt. Egyébként a Market bontotta el a MTESZ-épületet is, 790 millió forintért.

A Szabad Györgyről, az "első szabadon választott" országgyűlés zsidó elnökéről elnevezett képviselői irodaházat az Országházzal egy föld alatti alagút köti össze.

Hírdetés

Az irodaház a Steindl Imre-program keretein belül készült el, amely a Kúriának helyet adó Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épületrekonstrukciójának tervezésével folytatódik. A Világgazdaság azt írja, hogy a programban zajló beruházások költsége 2019 harmadik negyedévének végére már megközelítette a 20 milliárd forintot.

A lap cikkéből az is kiderül, hogy 2,9 milliárd forintba került az Országgyűlési Őrség által már birtokba vett Balassi Bálint utcai Tisza Lajos Irodaház felújítása és átépítése, így a 450 tagú őrség már átköltözhet az Országházból. Még épülőfélben van a Nemzeti összetartozás emlékhelye az Alkotmány utca torkolatában, erre több mint 1,6 milliárd forintot szánnak, közölte a lap.

(HVG – VG nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »