Egy kicsit még várni kell a védettségi igazolások kölcsönös elfogadására Magyarország és Szlovákia között

Egy kicsit még várni kell a védettségi igazolások kölcsönös elfogadására Magyarország és Szlovákia között

Szlovákia és Magyarország a gyakorlatban még mindig nem ismeri el egymás védettségi igazolványát. Bár nemrég Vladimír Lengvarský szlovák egészségügyi miniszter aláírta az erről szóló határozatot, újabb lépésekre van szükség a teljes sikerig. Gyimesi György (OĽANO) parlamenti képviselő tegnapi facebook-bejegyzésében számolt be arról, hol tart jelenleg a folyamat.

A védettségi igazolások kölcsönös elismeréséhez szükséges dokumentumokat a szlovák fél bekérte, és Gyimesi közlése szerint szerdán azok meg is érkeztek. Mint írta, a minisztérium illetékes alkalmazottja megerősítette, hogy a dokumentumok feldolgozás alatt vannak. Ha nem lesz szükség hiánypótlásra, akkor

várhatóan ma, azaz csütörtökön (június 3.) kiadják a minisztériumi jóváhagyást. Ezzel azonban még nincs vége.

“A következő lépést a szlovák külügyminisztériumnak kell megtennie és jegyzéket váltania a magyar féllel. Amikor ez a lépés is megvan a tisztifőorvosunk (Ján Mikas) “jut szóhoz”, neki a közlönyben kell megjelentetnie az ehhez szükséges módosítást. Ehhez kérem az ilyenkor nagyon szükséges türelmüket”

Hírdetés

írta Gyimesi.

BREAKING: Lengvarský aláírta a védettségi igazolások kölcsönös elismerését Szlovákia és Magyarország között

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »