A fordító megjegyzése:
Az alábbi interjút az Euroislam.pl lengyel hírportál készítette Rebecca Somerrel, egy eléggé kiábrándult németországi migránssegítővel. Az olvasóra bízom, hogy őt milyen embernek tartja, azonban mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet arra a sok piszkos tényre, melyeket a „szegény menekültekkel” kapcsolatban felfed. Ezeket ugyanis a politikusok és a fősodratú média el akarja rejteni a közvélemény elől.
Tudom, hogy az interjú hosszú, annak végigolvasását és másokkal megosztását mégis mindenkinek javaslom. Különösen ajánlom a tizen- és huszonéves lányoknak, mivel ők a legfogékonyabbak az ellenség segítenünk-kell-a-szegény-menekülteken propagandájára.
Aki beszél lengyelül, angolul vagy németül, lent, a forrásoknál ezeken a nyelveken is elolvashatja az interjút. A csak magyarul beszélők részére íme a magyar fordítás.
***
Natalia Osten-Sacken: Rebecca, sok éve menekültekkel és bevándorlókkal dolgozol, jól ismert emberi jogi aktivista vagy. Már a 2015-ös nagy bevándorlási hullám előtt is igencsak ismert voltál abbeli harcod révén, hogy ezeket az embereket korlátlanul fogadják be Németországba. Mi befolyásolta a nézeted változását?
Rebecca Sommer: Szeretném kiemelni, hogy sohasem harcoltam migránsok „korlátlan” befogadásáért, mert bármely ország számára lehetetlenség a vég nélküli befogadás. Humanista, valamint emberi jogi aktivista vagyok. Az első években azt hittem, hogy azok az emberek, akik idejönnek, valódi menekültek, boldogak, hogy most biztonságban lesznek, és hogy jó szándékot fognak felmutatni azért, hogy itt alkalmazkodjanak és integrálódjanak. Idővel azonban lépésről lépésre bekövetkezett a kellemetlen ébredés. Ennek az okai annyira összetettek voltak, hogy azt egyszerűen nem tudtam többé nem figyelembe venni.
Bizonyos, hogy az egyik fő fordulópont, akárcsak közülünk sokaknál, Kölnben a 2015-ös újév volt. Akkor végre be kellett vallanom magamnak, hogy ez a fajta viselkedés a muszlimok elsöprő többségét jellemzi, akikkel életem során foglalkoznom kellett. Az volt a pillanat, hogy azt mondtam magamnak: „Rebecca, most le kell lassítanod, legalább azért, mert a nők jogainak aktivistája vagy, nőként felelősséged van irántuk”. Megpróbáltam megigazolni ezeket az állandóan ismétlődő viselkedési és gondolkodási mintákat, például a világról alkotott felfogásukat – ami a vallásukon, az iszlámon, és a kultúrájukon alapszik – olyan módon, hogy ők itt újak. Azt hittem, hogy ezek a középkori nézetek idővel meg fognak változni. Nagy bizalmat fektettem szabadelvű, méltányos európai értékeinkbe, és naivan azt gondoltam, hogy minden egyes ember örömét leli azokban, valamint magáévá teszi azokat.
Azonban több évnyi ismétlődő tapasztalaton keresztül, valamint magamra mint a munkakörnyezetemben lévő önkéntesre visszatekintve be kellett vallanom magamnak, hogy amikor muszlim menekültekről van szó, ők teljesen eltérő értékekkel nőttek fel, melyekben az iszlám átmosta az agyukat és indoktrinálta őket, és nekik nincs szándékuk a mi értékeinket átvenni – sőt még rosszabb, hogy ránk, hitetlenekre felsőbbrendűséggel és gőggel tekintenek. Ezt úgy hívom, hogy „fejkendő a fejben”. És ezenfelül ideérkezésük után sokuk fundamentalista imámok, a politikai iszlám (amit Törökországból, Szaúd-Arábiából, Iránból stb. importálnak) csápjai közé esik, akik megerősítik őket fundamentalizmusukban, ami megtiltja nekik a velünk, hitetlenekkel való vegyülést, valamint a mi életstílusunkat, megtiltja a mi világfelfogásunk és tudományos vívmányaink átvételét, ami felett a német államnak sajnos többé már nincs semmilyen hatalma.
Egy további példa, ami segített a szemem felnyitásában, 2016-ban történt, amikor megtudtam az igazat menekültek egy bizonyos csoportjáról, akiknek hosszú ideig gondját viseltem. Időközben barátaimmá váltak, segítettem nekik a menekültügyi eljárások alatt, foglalkoztam a hivatalos ügyeikkel, szereztem nekik lakásokat, bútort, mobiltelefonokat, számítógépeket, ruhát, tanfolyamokat, munkahelyeket, ösztöndíjakat, valamint szabadidőm számolatlan óráját töltöttem egyéni ügyekkel. Egy ponton azonban észrevettem, hogy ezek az emberek piszkos játékot játszanak velem, azaz takiját alkalmaznak ellenem. Ezek az emberek hazudtak nekem, ami nagyban kiábrándított. Engem állandóan figyelmeztettek erre a muszlim megtévesztési stratégiára arab országokból való emberek, valamint kurdok, akik nem csupán háborús zónákból menekültek, hanem a muszlimok elől, azonban nem akartam rájuk hallgatni. És hirtelen kiderült, hogy azok az emberek, akiknek minden gondjával foglalkoztam, akik velem ettek, ittak, táncoltak, nevettek, nem imádkoztak, nem jártak mecsetbe, nem tartották be a ramadánt, gúnyolták a vallást és a mélyen vallásos embereket, ők egész idő alatt, miközben az ételemet eszik és a kertemben ülnek, nem beszélnek rólam másképpen, mint „egy ostoba német szajháról”.
Ez nekem nem csak nagyon fájó volt, mert én voltam a segítségük, a barátjuk, a nővérük és az anyjuk, valamint tényleg megbíztam bennük, hanem egy további indok is volt, hogy felébredjek. Ők voltak az én tényleges példám a nyugati szemléletű emberek, valamint az arab-muszlim kultúrából való emberek közötti sikeres integrációra és barátságra. Segítettem nekik, óvtam őket, támogattam őket, és valódi barátságot ajánlottam nekik. Tárt karokkal fogadtam őket Németországban, és ezért „köszönetképpen” szavaik és tetteik által tiszteletlenségben részesültem.
Időközben az összes ügy aktáját, melyeken valaha dolgoztam, felfektettem, és jelenlegi, valamint korábbi pártfogoltjaim előremenetelét sokkal kritikusabban és pontosabban követem. Más önkéntesek ügyeit szintén megfigyelem. Sajnos hasonló tapasztalatok miatt, mint az enyémek, sok ember otthagyta a munkáját, és az újak, akik kezdenek, ugyanannyira naivak, mint én voltam egykoron. De ellentétben azzal, amit a média mond nekünk, nincs olyan sok készséges önkéntes, és mások, akik olyan sokáig vannak, mint én, egyszerűen elkezdtek ebből pénzt keresni. Részükről nem fogsz csalódottságról hallani – az nem állna érdekükben.
– És mi jött a felszínre abból, hogy a bevándorlók előremenetelét nyomon követed?
– Sokan még mindig nem dolgoznak, és alig beszélnek németül. A csoportjaikban maradnak, csak néhány német barátjuk van, ha van egyáltalán. Mások a bűnözés felé fordultak, vagy radikalizálódtak. Vagy később derül rá fény, hogy IÁ- vagy an-Nuszra-harcosok voltak, olyan csoportoké, melyeket még mindig csodálnak. Természetesen vannak kivételek, ők dolgoznak, beszélnek németül, de az az úgynevezett „fejkendő a fejen belül”, saját maguknak muszlimként, valami jobbként érzékelése, ez a leírhatatlan fennhéjazás velünk szemben az esetek többségében végül is megmarad. Azóta minden elhivatottságomat és készségességemet elvesztettem, hogy önkéntesnek jelentkezzem azok a muszlimok mellé, akik nyilvánvalóan támogatják a patriarchizmust.
Most már felismerem, hogy hogyan működnek. Bár a nyitott ügyeket továbbviszem, csak olyan új ügyeket vállalok el, melyekben véleményem szerint valódi menekültekről van szó, akiknek okuk van arra, hogy egy világi államba jöjjenek, ahol a nők és a férfiak egyelők a törvény előtt, ahol disznóhúst eszünk, ahol akár meztelenül is napozhatnak a strandon. Ez a szabadság nagyon értékes és nagyon törékeny, ha arra gondolunk, hogy hirtelenjében milyen sok ember érkezik ide „kendővel a fejében”, és csupán a számuk miatt itt minden megváltozik. Most már látjuk. Nagyon óvatossá és nagymértékben bizalmatlanná váltam. Úgy hiszem, hogy azok, akiknek tényleg nincs szükségük a nálunk való menedékre, muszlim országokban kellene menedéket vagy egy jobb életet keresniük ahelyett, hogy középkori értékeiket megpróbálják ránk erőltetni, és ez idővel egyszerűen mindannyiunknak kárt okoz.
Ez az, ami miatt most elsődlegesen nőknek és vallási kisebbségeknek segítek, akiknek menekülniük kellett muszlim országokból: politikai menekültek, újságírók, muszlimok, akik megtagadták hitüket és ezért üldözik őket. És, miként mondtam, különösen boldog vagyok, hogy nőknek segítek. Ezek azok, akik a Németországban való pénzügyi függetlenségük révén búcsút tudnak inteni férjüknek. Őket erőszakkal adták hozzá ezekhez a férfiakhoz, és az egész életüket úgy kellene leélniük, hogy mosolyt erőltetnek az arcukra és kiszolgálják azt a férfit, akit legbelül gyűlölnek.
Egy muszlim házasságban sok a durvaság és a nemi erőszak. Egy nőnek nincs emberi értéke, őt szexuális tárgyként érzékelik és nem partnerként. Munkáskéz, valamint szülőgép. Ez a feladata jó muszlim asszonyként. Ahogyan a legtöbb muszlim nem tisztel minket, nem tisztelik saját asszonyaikat sem.
Nem mindenki, tényleg ismerek jó házaspárokat, de a legtöbbjük igenis ilyen. Ez a német állampolgárságú muszlimokra is vonatkozik. Az iszlám adja ezt a jogot. Ezért figyelmeztetek most ezzel kapcsolatban mindenkit. Eleget láttam, hallottam, éltem meg. Megvannak a tényeim.
– Használtad a takija szót. Hogyan érted ezt, és hogyan bukkantál rá?
– A legtöbb európai nem ismeri a takija szót, és azokat az embereket, akik erre a vallásilag megigazolt viselkedésformára figyelmeztetni próbálnak, azonnal rasszistának bélyegzik meg még akkor is, ha ugyanazokból a régiókból és kulturális körökből származnak, mint a bevándorlók, akiket mi menekülteknek hívunk. A takija jelentése: megtévesztés. A takija [eredetileg a muszlimokat volt hivatva megóvni az üldöztetéstől – az Euroislam szerkesztőségének megjegyzése] a muszlimoknak engedélyt ad arra, hogy ne legyenek őszinték velünk, a nem muszlimokkal szemben, ha ez megóvja az iszlámot és a muszlimokat. Van többféle formája a hazugságnak, melyek bizonyos körülmények között a nem muszlimokkal való viszonyban megengedettek, és a takija a legismertebb. Ez olyan körülményekkel kapcsolatos, mint például az iszlám érdekeinek vagy egy-egy muszlim nemzetnek [muszlim közösségnek – az Euroislam szerk.] a támogatása; például amikor hazugságok révén el tudják nyerni egy hitetlen bizalmát – ami őt meggyengíti –, hogy ezen úton győzzék le.
A bizalom aláásása itt előre be van programozva.
Egy muszlim megtéveszthet egy hitetlent és hazudhat neki, ez etikailag nem róható fel, ha ez a taktika némi hasznot fog hozni, ami segíteni fogja őt és az ummát [a muszlim közösséget – a ford.]. Nem kell emiatt szégyenkeznie. Azért, hogy előnyt csikarjanak ki a hitetlenből, barátságot vagy szerelmet tettethetnek, miközben azt a szívükben nem érzik.
Köszönhetően a takija létezésének, a muszlimok bármilyen hitetlennel szembeni felelősségtől mentesek – ez a figyelmeztetésem azok a nők számára, akiknek velük van dolguk! De különösen politikusaink számára is, akik muszlim egyesületekkel egyezséget kötnek – semmilyen eskü, még Allah nevében sem számít a takija miatt, mert Allah felmentette híveit a hitetleneknek tett eskük alól. Az egyetlen feltétel: a hazudozónak mélyen kell hinnie a Koránban és Allahban. A takija megengedi egy muszlimnak, hogy úgy cselekedjen, mintha nem volna muszlim. Bármit mondhat és tehet addig, amíg azt arra használja, hogy például egy személy bizalmát elnyerje. Vagy egy országét. Most gondolj bele, hogy miféle vallási ideológiával van dolgunk!
A takija, azt hiszem, a síita iszlámból származik, de azt a szunniták is alkalmazzák (még ha tagadják is), és még azt is megengedi, hogy haram (tisztátalan) étket egyenek vagy ateistának tettessék magukat. Szükséges tisztában lenni azzal, hogy valótlanságot mondani a nem muszlimoknak nem számít elítélendő dolognak muszlim országokban. És így aztán egy hiszékeny német önkéntes kapcsolatba kerül egy olyan kultúrával, amit teljesen félreért. Némi idő után azonban észreveszed, hogy sok menekült manipulál téged azért, hogy különösen nagy elkötelezettséget és segítséget kapjon tőled, valamint mindenekfelett elleplezik, hogy valójában milyen fundamentálisan vallásosak, és hogy mennyire elutasítják értékrendszerünket és társadalmunkat.
Ezek hasonló történetek: hogy ők orvostudományt, jogot vagy számítástechnikát tanultak; hogy a szüleik meghaltak, és hogy a kisöccsük Törökországban az utcán éhségtől haldoklik, és hogy nekünk segítenünk kell nekik abban, hogy őket idehozzuk; vagy hogy akár az egész család meghalt a háborúban. És hogy nekünk segítenünk kell ennek az embernek – aki magát világinak és mérsékelten modernnek mutatja be –, hogy szeretett feleségét (aki itt éppolyan szabadon élne, mint mi) és gyerekeit elhozza.
És hamarosan hirtelenjében nagynénik, nagybácsik és szülők tűnnek fel Németországban, és hirtelenjében az egész 15 fős elhunyt család itt van, és három lakást tulajdonol. Megérkezik egy öcs, aki, ellentétben azzal, amit hallottál, egyáltalán nem védtelen, hanem an-Nuszra-harcos volt, a szülei egyáltalán nem halottak, biztonságosan élnek Törökországban, és a báty nem mérsékelt muszlim.
Vagy megtudod, hogy a diplomájukat vették. Vagy hogy a család szegény, de Szíriában egy biztonságos területen éltek, és azért jöttek hozzánk, hogy jobb életük legyen. Vagy az állítólag mérsékelt muszlim megkér arra, miután sikeresen idehozta a családját, hogy segíts neki a következő feleségét és gyerekeit is elhozni. Ez a feleség, akit szeretettnek és modernek mutattak be, teljesen lefátyolozva érkezik, és beszámolói szerint mélységesen boldogtalan, mert a férfi veri őt és mindent megtilt neki, mert a férfi egy különösen mélységesen hívő muszlim. Ebből megtanultam, hogy a muszlimok szemében valaki naivságát kihasználni, akit gyengébbnek látnak, nem vált ki rosszallást.
Ebben a kultúrában az, ami számít, az erő, és ha csak úgy, szívjóságból segítesz valakinek, az nem fér bele a világról alkotott felfogásukba. Számukra csak ostoba vagy, ami gyengét jelent. És ők így érzékelnek minket: bolondokként, nyápicok bukott társadalmaként.
A legtöbb európai ezt nem tudja megérteni, mert az nem esik egybe reformált, felvilágosult, keresztény-humanista értékeinkkel, melyeken kultúránk alapszik. Természetesen sok egyéni kivételt ismerek, de ők erősítik a szabályt. Fontosnak vélem, hogy a muszlimokkal foglalkozván mindenkivel szemben nyitott legyek, még mindig nyitott vagyok és vannak muszlim barátaim. Azonban ha eltérések vannak abban, amit mondanak, vagy ahogyan viselkednek, a takija miatt óvatosságot javaslok.
– Dolgoztál menekültszállásokon is. Neked mi szúrt szemet?
– Ott sok régió, kultúra és vallás képviselői találkoznak, főleg muszlim férfiak, és közvetlenül mellettük olyan emberek, akiket a muszlimok elnyomtak, akiket megerőszakoltak, megkínoztak, egész falvakat legyilkoltak. Sok forró pont van. Leggyakrabban azonban a nem hívők – a hitetlenek – üldözése, vagy legalábbis a velük való megvető bánásmód van a muszlimok részéről. A szállásokon a muszlimok alkotják a többséget. Sokuk, úgy tűnik, azt hiszi, hogy ők valamiféle „szuperemberek”, és az összes nem muszlim alájuk van rendelve. Egy kis helyen az ilyen konfliktusok felerősödnek. Például vannak helyzetek, amikor a „hitetleneknek” nincs joguk arra, hogy velük egyidőben a konyhában vagy a mosókonyhában legyenek, és őket arrogánsan és akár agresszívan elkergetik.
Természetesen, mint mindig, vannak ellenkező helyzetek, amikor különböző vallási és nyelvi csoportokból való nők összebarátkoztak egymással a konyhában annak kedvéért, hogy a megosztott konyhában ne legyenek egyedül a férfiakkal. A nőknek a muszlim férfiak általi zaklatása ismétlődik, néha egyedülálló muszlim nőket is zaklatnak, és vannak olyan ügyeink, amikor a török, arab vagy muszlim roma gyökerű biztonsági emberek is ezt engedték meg maguknak. Újra itt van ez a jelenség: a muszlimok a „többiek” ellen, nem számít, hogy melyik országból származnak.
Saját tapasztalat, nálam is van egy eritreai női menekült ügye, akit a biztonsági emberek zaklattak. Jelentenünk kellett a rendőrségnek, de semmit nem tettek azzal kapcsolatban.
– Említeted az önkéntesek zaklatását. Erről azonban nem található információ a sajtóban. Miért?
– Az önkéntesek szexuális molesztálása mindig történik, azonban egyikünk sem jelentett soha ilyen esetet a rendőrségnek, mert egyikünk sem akart a menekültek ellenzőjének látszani és a menekültközpontnak problémát okozni. Ebben az esetben ugyanaz a mechanizmus, ami nálam működött, működik náluk is: állandó megigazolás, hogy ő új, nincs fogalma arról, hogy hogyan viselkedjen, nem érti a kultúránkat. És ez az, ahogyan ezt a viselkedést megigazolják: nem társítják a felsőbbrendűség érzéséhez, amit ezek a férfiak az iszlám által a hitetlenekkel és a nőkkel szemben magukba szívtak. És különösen a nyugati „cafkák” vonatkozásában, mert úgy jönnek a szülőföldjükről, hogy az európai nőkről alkotott efféle képet keresik. A csoportomban a zaklatás ismétlődött, különösen olyan önkéntesekkel szemben, akik a menekülteknek németet tanítanak és egy adott bevándorlóval egy héten számos alkalommal kapcsolatuk van.
Például miután egy önkéntes három hónapot töltött azzal, hogy németet tanított egy szíriainak heti kétszer, a nő meg volt győződve, hogy minden jól megy, és csak megpróbált kedves lenni, amikor elfogadta a férfi meghívását egy közös étkezésre. A nő csupán azt gondolja, hogy a férfi meg akarja köszönni a nőnek a segítséget, és a férfi azt gondolja, hogy a „szajha” szexuális kalandot akar. Ezek a nők nem fogják fel, hogy az ebből a kultúrkörből való férfiak őket hitetlenként, erkölcstelenként, valamint szexuálisan mindig a férfi alárendeltként érzékelik, mert a menekültek először nagyon kedvesnek, udvariasnak és jólneveltnek tűnnek – azaz a fent említett takiját gyakorolják.
És aztán ott volt a nagyon kellemetlen meglepetés, amikor egy – mostanáig – barátságos bevándorló a nőt a hajánál fogva bevonszolta a fürdőszobába abban a pillanatban, amikor a nő búcsúzni akart (a legnagyobb valószínűséggel azért, hogy megerőszakolja – megjegyzés Rebecca engedélyével).
És ennek az az oka, hogy a férfi nem tudja megérteni, hogy a nő most el akar menni, mert akkor a „szajha” miért jött egyedül a férfi szobájába?
– Hogyan tudnád leírni a bevándorlók hozzáállását a nőkhöz, valamint a szélesebb értelemben vett emberi jogokhoz?
– Ha a bevándorlókat az alapvető emberi jogokhoz való hozzáállásukról kérdeznék, mint az egyenlőség, a személyes szabadság, valamint a férfi és a nő közötti egyenlőség, a körülöttem lévők kb. 75%-a bevallaná, hogy azokkal nem ért egyet. Ez az, amiért nagyon aggódom, amikor azt látom, hogy egyre több német lány és asszony létesít viszonyt bevándorlókkal. Nem értik a kultúrájukat és fogalmuk sincs arról, hogy a bevándorlók mit mondanak róluk maguk között. Nem tudják, hogy sokuknak már van felesége a származási országában, akik a családegyesítés részeként utánuk jönnek. Vagy hogy az unokatestvér, akivel a házasságot már elrendezték, csak az engedélyre vár, hogy Németországba léphessen. Az igazság az, hogy kezdetben a legtöbb fiatal bevándorló soha nem mutat vallásosságot: isznak, valamint német ételeket esznek, kihasználva egy ilyen kapcsolat összes aspektusának és élvezetének előnyét. És aztán ezek a nők azt gondolják, hogy a partnerük egyedi, és hogy az összes történet, amit a nő hallott, nem igaz.
Még ha viszonylag mérsékeltek is, akik integrálódnak és németeket vagy más nőket vesznek feleségül, attól tartok, hogy az intoleranciájuk a lányuknál elkezdődik. A végén majdnem mindenki egy alávetett muszlim nőt akar; természetesen a legjobb, ha fejkendős, aki nem visel kihívó ruhát, aki a férfi kiszolgálója, gyerekeket szül, aki nem mond neki nemet, akinek nincsenek férfibarátai, akinek parancsolni lehet, aki nem hagyja el a házat engedély nélkül, és aki minden tekintetben engedelmeskedik neki. Ezekben a házasságokban nem a szeretetről van szó. A szeretet az anyát és a családot illeti. A nő mindig alávetett. Egy tárgy specifikus feladatokkal. A nyugati nők matracok, valamint egy trambulin, és a végén még rosszul is bánnak velük. Azon egyszerű oknál fogva, hogy „szajhák”, nem jó emberanyag feleségnek. Ha azonban egy ilyen nő búcsút akar inteni egy ilyen férfinak, megtörténhet, hogy a nőt amiatt megölik. Mint ahogyan nemrégen Kandelben. Vagy bármit meg fognak tenni, hogy a nő jó hírnevét megsértsék. És itt mindig azt mondom: a kivételek erősítik a szabályt. Ilyeneket is ismerek. Jelenleg még. Majd meglátjuk, hogy a későbbiekben mi fog történni.
– Milyen a nemek aránya és a képzettségi szint ezen új bevándorlók között? Nőkről és gyerekekről hallottunk, akik a háború elől menekültek, valamint magasan képzett specialistákról.
– Az úgynevezett menekültek és bevándorlók elsöprő többsége, beleértve a 2015. előttieket, férfi. Az utóbbi években azonban már sok családegyesítési ügyünk volt, és ezen alapon a menekültügyi lobbi azt a mítoszt kreálja, hogy családok, nők és gyerekek menekülnek Németországba a bombák elől. Munkám során 2015-ig szinte kivétel nélkül fiatal férfiak voltak; segítettem nekik, néhány ügyben még mindig segítek, hogy hozzátartozóikat Németországba hozzák, és tudok arról, hogy ilyen eljárásokat intenzíven, egyfolytában végeznek. Az összes behozott feleség már vagy terhes, vagy szült Németországban.
Ami a szíriai menekültek képzettségi szintjét illeti, akik a muszlim menekültek fő részét alkotják, akik 2012. óta hozzánk jöttek, sajnos be kell vallanom, hogy a legtöbbjüknek egyáltalán nincs megfelelő képzettsége. Tudom, hogy kezdetben a sajtó arról tudósított, hogy ők magasan képzett emberek, valamint különféle szakterületeken specialisták, de az egyszerűen nem igaz. Jómagam is terjesztettem ilyen információt, mert egyszerűen elhittem, amit a bevándorlók mondtak nekem.
Az igazság az, hogy ezt az információt mindenki csak ismételgette, azonban csak kevés újságíró látta valaha is ezeket a bevándorlókat. Egy további probléma az, hogy ha ezeknek az embereknek tényleg van némi képzettségük, az gyakran nem összevethető a mi rendszerünkkel, és az elejétől kell kezdeniük. A legtöbbnek, mint a fiatal embereknek, valami mást kell megtanulniuk, iskolát kell végezniük. Sőt néhányan még tanulnak. Ez milliókba kerül.
Sok esetben azt látom, hogy a legtöbb szíriai nem lesz képes eltartani a családját. A Szomáliából, Nigériából való emberek szintén nagyon nehéz esetek, amikor az oktatásról van szó. Ehhez adódik hozzá az a tény, hogy sokan szélsőségesen agresszívek, vallási fundamentalisták. Eritreából való menekültek: a többség barátságos keresztény, de vannak muszlimok is közöttük. Az Eritreából való emberek azonban szintén egészen különbözőek a Közel-Keletről valóktól. Tapasztalatom szerint szinte mindig elégtelen a képzettségük, valamint rendkívül lassan tanulnak meg németül. Tudok olyan esetekről, ahol három év után még mindig nem tudtak németül a sok tanfolyam ellenére, melyeket mi mindannyian fizetünk. Afganisztán, Pakisztán: ugyanaz a dolog. Gondját viseltem olyan menekülteknek, akiknek az abc-vel kellett kezdeniük. A legtöbben segélyen élnek, és attól félek, hogy ez így is fog maradni.
Még ha valaki orvosként vagy fogászként is érkezik a Közel-Keletről, az ottani tanulmányok olyannyira különbözőek a mieinktől, hogy hosszú időbe fog telni, amíg esetleg képesek lesznek itt dolgozni.
Természetesen van sok pozitív kivétel is. Szíriai barátom befejezte a tanfolyamokat és a nyugdíjbiztosításban dolgozik. A gyógyszertáros munkát talált. Egy másik nyitott egy éttermet. Egy Eritreából való képzett muszlim építész egy tervezőirodánál talált munkát. Vannak olyan menekültek is, akik nem az oktatásra koncentrálnak, hanem miután elvégezték a kötelező némettanfolyamokat, munka után néznek, hogy pénzt keressenek. Biztonsági őrként egy menekültközpontban vagy segédmunkásként a Lidlben. Mások leteszik a gépjármű-vezetői vizsgát és gépjármű-vezetőként dolgoznak. Női pártfogoltam, egy szíriai számítástechnikai specialista nagyon hamar munkát talált, jelenleg 3000 eurót keres. Azt azonban érdemes megemlíteni, hogy ő ateista, teljesen elszakadt a többi vallásos bevándorlótól. Mert, mint mondja, modern és független gondolkodású nőként egész életében az iszlám igája alatt szenvedett, és szerinte „az összes vallásos muszlim ugyanolyan”.
(Folytatása következik.)
(Hidra – Kuruc.info)
Források:
– Wywiad z Rebecca Sommer – reaktywacja
– Interview mit Rebecca Sommer in Polen „So schaffen wir das eben nicht!“ (Deutsche Fassung)
– Interview with Rebecca Sommer (Official English version) AG F+M
– Egy újságíró németországi mecsetekbe merészkedett be: "Szörnyű mondatok hangzottak el ott"
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
