Egy szociális munkás egy migránsokat befogadó hamburgi állomáson kezd el dolgozni. A hölgy örül neki, de hamarosan rá kell döbbennie a valóságra. Története az N24 nevű német portálon jelent meg. Egy kiábrándulás protokollja.
2015 ősze óta dolgozom teljes munkaidőben egy menekülteket befogadó hamburgi állomáson. Kifejezetten erre a munkára pályáztam, mert ez volt az, amit csinálni akartam. Amikor felvettek, iszonyatosan boldog voltam, mert így végre már nem csak szavakban, hanem tettekben is segíthettem a menekülteken.
Aztán megérkeztek az első menekültek az irodámba, és rögtön az első beszélgetések után rá kellett jönnöm, hogy idealista elképzeléseim köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Természetesen nem szabad általánosítani, sokan vannak, akik örülnek, hogy itt lehetnek, és szeretnének is integrálódni, de őszintén szólva 90%-ban kellemetlen találkozásaim voltak.
Lakás, autó és lehetőleg egy jó munka
Először is nagy részük extrém követelőző. Bejönnek hozzám, és elvárják, hogy azonnal lakást, márkás autót és lehetőleg egy nagyon jó munkát szerezzek nekik, most azonnal, mert azért ülök ott, ez a dolgom, és ők pedig megérkeztek a célállomásra. Ha elutasítom őket, és megpróbálom elmagyarázni nekik, hogy ez nem lehetséges, gyakran elkezdenek hangoskodni vagy igazán agresszívek lesznek.
Egy afgán azzal fenyegetőzött legutóbb, hogy megöli magát. Mások éhségsztrájkolni akartak, amíg nem segítek nekik. Egy arab kolléganőt pedig azzal fenyegettek, hogy le fogják fejezni. Hasonló esetek miatt hetente többször kijön a rendőrség hozzánk.
Másodszor: teljesen megbízhatatlan adatokat szolgáltatnak. Mutatják a papírjaikat és egy teljesen ellentmondó történetet mesélnek el, ami nem lehet igaz. A kollégámnak pedig megint egy másik történetet mesélnek el.
Volt például egy lakó, aki egy kitoloncolási határozatot hozott nekem, és tudni akarta, hogy mi fog történni vele. Elmondtam neki és elment. Nem sokkal később a kolléganőmhöz is bement, de már más névre szóló személyi okmányokkal, és azt hazudta, hogy ö az az ember. Ezután nem lett kiutasítva, csak áthelyezték egy másik táborba.
Harmadszor: ritkán tartják be az orvosi időpontokat. Sok orvos panaszkodik, hogy inkább kevesebb időpontot egyeztessünk le velük, mert egyszerűen nem jelennek meg az oltásokra, vagy a szűrésekre. De fogorvoshoz, vagy ortopédiára elvárják, hogy időpontot egyeztessünk.
És aztán ott van a problémájuk a nőkkel
Ez számomra a legkellemetlenebb. Köztudott, hogy többnyire férfiak jönnek hozzánk. 65%, de személyes becslésem szerint van az 70% is. Mind fiatal, 20, maximum 25 évesek. És egy részük teljesen megvet minket, nőket. Elfogadják, hogy ott vagyunk, de egyáltalán nem vesznek komolyan bennünket. Ha én mint nő valamit mondok nekik, vagy utasításokat adok, alig figyelnek rám, majd egyszerűen egy férfi kollégámhoz fordulnak. Számunkra csak megvető pillantásaik vannak.
Hangosan utánunk fütyülnek, majd idegen nyelven valamit mondanak, amin aztán mindenki nevet. Ez tényleg nagyon kellemetlen. Egyikünket okostelefonnal fotózták, úgy hogy meg se kérdezték tőle, hogy szabad-e. Nemrég egy meredek lépcsőn mentem fölfelé és páran utánam szaladtak és egész idő alatt mögöttem nevetgéltek és szerintem rólam beszéltek.
Az utóbbi hetekben a helyzet csak romlott
A kolléganők hasonló dolgokról meséltek, de azt mondták, ez ellen nem lehet tenni, hogy ez a munka velejárója. Ignorálni kell őket és a munkára koncentrálni. Én is így tettem: meredten magam elé nézve jártam, és ha beszóltak vagy fütyültek nekem, nem néztem se jobbra, se balra. Egy szót se szóltam és pókerarccal mentem tovább, nehogy éreztessem velük, hogy esetleg sikerült megbántaniuk valamivel.
De ez sem segített, sőt csak egyre rosszabb lett, főleg mióta egyre több férfi érkezett az utóbbi hetekben Èszak-Afrikából, Marokkóból, Tunéziából, Líbiából. Ők még agresszívebbek voltak. Azt már nem tudtam egyszerűen csak ignorálni és reagálnom kellett.
Hirtelen no-go zónák jöttek létre
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy elkezdtem máshogy öltözni. Bő ruhákat hordani, és elhagyni a sminket, csak néha használok egy kis alapozót. És most már a táborunk területén kerülöm azokat a helyeket, ahol többnyire csak egyedülálló férfiak szoktak tartózkodni. Munkába pedig most már kizárólag autóval járok, ugyanis egyik kolléganőmet a metróállomásig követte egy migráns, majd beszállt vele és ott sértegette. Ezt meg akarom spórolni magamnak.
Magunkra hagytak
Hivatalos helyekről hiába várunk segítséget, ha felhívjuk a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatalt (Bundesamt für Migration und Flüchtlinge), gyakran már fel sem veszik a telefont.
(Olvasónk fordítása)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
