Egy kevésbé ismert görög sziget új lakókat keres. Házat, telket és havi 500 eurót kínál

Egy kevésbé ismert görög sziget új lakókat keres. Házat, telket és havi 500 eurót kínál

Nyitókép: TravelPortal.cz

A Peloponnészoszi-félsziget és a Kréta között fekvő Antiküthéra szigete új lakókat keres.

A 20 négyzetkilométernyi kiterjedésű sziklás sziget – ahol egy elsüllyedt római hajó roncsában megtalálták a világ legrégebbi „számítógépét“ – nemcsak házat és telket, de három évig havi 500 eurót is kínál az új telepeseknek – tájékoztatott a La Repubblica olasz napilap.

A sziget a turisták által látogatott vidékeken kívülre esik, így jelenleg mindössze 40 ember lakja.

Hírdetés

A lakosok nagy része Potamosz kikötővárosában él, ahol a rengeteg fehérre festett ház mellett az érdeklődők néhány kocsmát és egy maroknyi boltot is találnak.

A helyiek tudatosították, hogy a gyönyörű környezettel és a búvárkodásra alkalmas tengeri világgal nem fogják idecsalogatni az érdeklődőket, ezért úgy döntöttek, hogy azokat az embereket, akik a családjukkal együtt a szigeten szeretnének letelepedni, bőkezű ajánlattal próbálják a szigetre invitálni.

A szigetet az ún. antiküthérai szerkezet tette ismertté. A bronz fogaskerékből és tárcsákból álló antik számológép a Naprendszerbeli objektumok pozíciójának megállapítására, illetve holdfogyatkozások kijelzésére alkalmas.

A szerkezetre 1902. május 17-én bukkantak 40 méter mélységben a Küthéra és Kréta között fekvő Antiküthéra szigete mellett a tenger mélyén keresgélő szivacshalászok, egy az i. e. 1. században elsüllyedt római hajóroncsban.

ČTK/HNonline.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »