Egy két kilométeres alagutat találtak az állítólagos náci aranyvonat közelében

Egy két kilométeres alagutat találtak az állítólagos náci aranyvonat közelében

ott, ahol két amatőr kincsvadász a világháború végén elásott rejtélyes páncélvonatot is sejt a föld mélyén – jelentette honlapján kedd este a Gazeta Wroclawska című helyi lap. Az állítólagos alagút egy Walim nevű település közelében húzdik, és akár 2 kilométer hosszú is lehet – olvasható a lapon, melynek értesülését a hatóságok még nem erősítették meg.

Tény, hogy a hatóságok már augusztusban, az állítólagos világháborús páncélvonat megtalálásáról felröppent hírek után nem sokkal fúrt lyukakra figyeltek fel Walim helység mellett, ahova pedig senki sem adott ki ásatási engedélyt.

Hírdetés

A múlt héten végzett helyszíni szemle nyomán hétfőn lengyel katonai mérnökök a feltételezett náci páncélvonat fellelési helyének a kidőlt fáktól és az aljnövényzettől való megtisztítását indítványozták, hogy komoly földradarvizsgálatokat lehessen végezni a megadott területen.

Egy helyi legenda szerint 1945 elején a németek egy arannyal teli vonatot rejtettek a földbe a bányaváros környékén az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől. A szerelvény létezésére egyelőre nincs semmiféle bizonyíték. Két férfi a múlt hónapban azt közölte a hatóságokkal, hogy megtalálták a titokzatos páncélvonatot, amely 50 méter mélyen lehet a föld alatt, és erre „kétségbevonhatatlan” bizonyítékuk van. A hatóságok mérlegelik, hogy komolyan keresni kezdjék-e az állítólagos aranyvonatot.

(Múlt-Kor nyomán)


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »