Egyre többször hangzik el a környezetemben a karrierista szó. A vicc csak az, hogy javarészt engem illetnek vele. Van, aki kifejezetten bántó szándékkal, van, aki csupán viccelődve. Mindenesetre megérzem, bármilyen szándék is állt a háttérben. De ki is az a karrierista? Tényleg az vagyok? Miért bók, ha ezt egy férfira mondják? És miért megy már-már sértés számba, ugyanez egy nő esetében?
Az önmegvalósítással foglalkozó oldalakon a karrierista az az ember, aki tudatosan építi a szakmai jövőjét és kiemelkedően fontos számára a siker. Főként a munkahelyen. Egy menedzser esetében a karrierista szó bókot jelent. Egyfajta törekvést, egészséges ambíciót és tudatosságot.
Köznyelvi jelentése már ettől jóval árnyaltabb, inkább pejoratív felhanggal használják az emberek. Ebben az értelemben a karrierista az, aki a munkájának él és minden mást háttérbe szorít emiatt, többek közt a családját is. Rosszabb esetben az ilyen ember másokon átgázolva, semmit és senkit nem becsülve halad előre és jut egyre magasabbra. Törekvés helyett ez már inkább törtetés.
Több mint két éve vagyok főállású anyuka. Tény viszont az is, hogy az utóbbi időben emellett tanulok és dolgozom heti néhány órában. Egyrészt élvezem a szellemi kihívásokat és igénylem a felnőtt elfoglaltságot, másrészt közeleg az ovikezdés pillanata és vissza kell(ene) térnem a munkaerőpiacra.
Sokak szerint túlvállalom magam és megítélésük szerint így kevesebb időm jut a gyerkőcre. Nem tagadom, van benne valami. Néha valóban nem győzöm a sok teendőt és stresszelek miatta. De azt sem hiszem, hogy csak és kizárólag én tudom jól gondját viselni a kislányomnak.
Bár nagyon ragaszkodik hozzám, azért néha nekem is jól esik valami mással foglalkozni. Tanulni, írni, esetleg fordítani. Kicsit kézzel foghatóbbak ezek a tevékenységek, gyorsabban jönnek általuk a sikerélmények. Persze Lauránál is látom az óriási fejlődést, csak annak azért jóval több idő kell.
Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy a családnak hála megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy Laura mellett jut időm tanulásra és munkára. Szerintem a szerencsés kevesek közé tartozom. Kevés anyuka lehet ezzel így manapság. Persze rögtön meg is kapom, hogy karrierista vagyok. Csak mert nem tudok és nem is akarok beállni a sorba.
Valószínűleg magas teljesítmény-motivációjú embernek születtem és bármennyire is tiltakozom ez ellen, nem találok rajta fogást. Már látom a felém repülő köveket, de akkor is kimondom: Belepusztulnék, ha az anyai feladatok mellett nem tölthetném mással az időmet.
S hogy miért olyan nagy vétek ez? Többek közt azért, mert még a 21. században is ott tartunk, hogy egy friss EU-s felmérés alapján a szlovák és a magyar társadalom több mint 70%-a (SK 73%, HU 78%) maximálisan egyetért azzal a kijelentéssel, hogy egy nő legfontosabb szerepe, hogy gondját viselje a családjának és háztartást vezessen.
Egy férfi legfontosabb feladata pedig a pénzkeresés a felmérés eredményei alapján (SK 75%, HU 79%). Míg a férfit az egekig magasztaljuk, ha sokat dolgozik és előbbre jut, addig a nőt elítéljük ugyanezért. Mert tőle mást várnánk el. Mert az asszonynak a konyhában a helye. A férfinak pedig a multik ranglétrájának legtetején egy üvegpalotában. Az már szinte mellékes, hogy a saját családjára alig jut ideje. Az még úgy belefér, hisz ő a családfenntartó.
Dühít ez a kettős mérce. Nap mint nap meg kell küzdenem vele. Ha karrierista címszó alatt egy önmegvalósításra törekvő, céltudatos embert értünk, akkor vállalom. Ebben az esetben valóban karrierista vagyok. Ám ha a gyermekét háttérbe szorító, törtető anyát képzelünk mögé, akkor végképp nem.
Mierka Szilvia
(a szerző az Anya vagyok, ments ki innen bloggere)
Képek: A szerző felvételei
További ajánlott írások:
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
