Egy kápolna centenáriuma

Egy kápolna centenáriuma

Mindenszentek napján, november 1-jén emlékeztek meg Kőhídgyarmaton a gurgyali temetőben lévő, Fájdalmas Szűz tiszteletére emelt kápolna fennállásának századik évfordulójáról.

Az ünnepi megemlékezést dr. Styahula László kanonok egyházi üdvözlése nyitotta. A közös ima súlya érezhetően hatott a szabad ég alatt összegyűlt emberekre. László atya hangsúlyozta – ahogy a napi szentmisén is –, hogy ezen a napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, így a mindenszenteki liturgia a katolikus egyházban az összes megdicsőült szent közös ünnepe.

A nagy magyar költő, Kosztolányi Dezső szellemét is megidézve, végül megáldotta a jubileumát ünneplő kápolnát, valamit a temető sírjait. Azokat is, amelyek talán sosem voltak megáldva.

Ezután Juhász Gyula helytörténész, a Csemadok helyi szervezetének elnöke ünnepi beszédében elmondta, a kápolnát özv. Verbók Ferencné, született Kovács Katalin alapította, aki egyben 2000 koronás alapítványt is létre hozott a fenntartására.

Az oltáron a Fájdalmas Szűz nagyméretű szobra látható, amit Steffek Vilmos selmecbányai szobrász készített 1140 koronáért, maga a kápolna 8000 koronába került.

Harangját Pauer Károly pápai káplán, helyi esperes-plébános adományozta a Fájdalmas Szűz tiszteletére, melyet a híres komotaui (ma Chomutov, Északnyugat-Csehország) Herold Richard cég készített 1000 koronáért. Súlya 20 kg.

A kápolnának van liturgikus oltárköve és az egyházi hatóság engedélyével misézni is szabad benne. A kis hajórész padokkal van felszerelve.

Hírdetés

Ünnepélyes megáldását Pauer esperes végezte 1926. szept. 26-án. Azt is megtudhattuk továbbá, hogy a kápolnát Tóth Imre kőhídgyarmati kőműves építette, közmegelégedésre.

Mindenképp említést érdemel Pauer Károly esperes, aki motorja és felszentelője volt a ma már százéves kápolnának. Tizennégy évig, 1915-től 1929-ig volt a Garam menti község egyházának adminisztrátora.

Az első világháború alatt tábori papként tevékenykedett, és mint önkéntes katonalelkészt, több érdemkereszttel is kitüntették. Ő állíttatta a gurgyali temető nagykeresztjét (a községben van egy másik temető is), amit Pauer-keresztnek is mondanak. A kétlépcsős alapzaton álló, szürkés homokkőből készült kereszt dedikációján ez olvasható:

„Adj Uram/ Örök nyugodalmat nekik/ S az örök világosság/ Fényeskedjék nekik!/ Isten dicsőségére/ Elhunyt hívei iránti kegyeletből/ A Szent év és itteni 10 évi/ Lelkipásztorkodásának emlékére/ Állíttatta/ PAUER KÁROLY/ esperes-plébános/ 1925″.

Juhász Gyula végül idézett néhány versszakot Jacopo da Todi, XIII. századi olasz költő himnuszából, melyet a fájdalmas anyáról írt. Utolsó versszaka így hangzik:

Ha majd el kell mennem innen,
engedj győzelemre mennem
anyád által, Krisztusom!
És ha testem meghal, adjad
hogy lelkem dicsőn fogadja
a pálmás paradicsom!

A szép számú résztvevő előtt zajló ünnepi megemlékezést a középkor egyik legismertebb latin nyelvű himnusza, a Stabat Mater zárta, amely a keresztfán függő Jézus Krisztust sirató Szűz Mária fájdalmát jeleníti meg – köszöntve ezzel a százéves Fájdalmas Szűz tiszteletére szentelt kápolnát Kőhídgyarmaton.

Dudás Ágnes és Kósa Renáta felvételei

JGY/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »