Egy kanyit se a bűnözőknek!

Manapság sok szó esik a börtönbizniszről. Arról az adóját fizető, jogkövető és cserébe köz- és jogbiztonságot joggal elváró polgár idegeit méltán borzoló jelenségről, hogy jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt bűnelkövetők az emberi jogaikat úgymond sértő fogva tartási körülmények miatt milliós nagyságrendű kártalanítást kapnak. Ehhez nyújtanak segítséget a liberális jogvédők által kitaposott úton járó, általuk ihletett, erre szakosodott ügyvédek. Az Emberi Jogok Európai Bírósága öt éve hozott marasztaló ítélete nyomán került a hazai jogrendbe ennek lehetősége.(…) Mára nyilvánvalóvá, bizonyítékok zárt láncolatával igazolható tétellé vált, hogy a magukat civilnek álcázó, nemzetközi eszmei és pénzügyi hátterű, politikai célokat követő liberális nem kormányzati szervezetek felforgatótevékenységükkel egy mesterterv alapján álló forgatókönyvek szerint szisztematikusan, tudatosan rombolják, próbálják széttépni mindazon kötőszöveteket, amelyek egyben tartják az egészséges, keresztény és nemzeti értékeken alapuló, építő szemléletű társadalmakat. Mindezt a nagy globalista terv: az európai lakosság- és értékcsere megvalósítása, a nemzetek és nemzeti hagyományok felszámolása érdekében. Ezért gyengítik, sorvasztják az európai polgárok és nemzeti érdekű államainak védekezési képességét, igyekeznek aláásni a társadalmi békét és teret nyitni a destruktív társadalmi csoportok mérgező hatásának.A börtönbiznisz is ugyanezen célt szolgáló jelenség. Szintén a társadalom egészséges működését fenyegeti ugyanis az a torz szemléleten alapuló joggyakorlat, hogy a bűncselekménye miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélt bűnöző jogait előbbre valónak találják a sértetténél, és soha nem látott mértékben termelik, kényszerítik ki a nyugati mérce szerinti, irreálisan liberális börtönszínvonal-követelmény alapján a jóvátételt az áldozatok helyett az elkövetőknek, kiüresítve ezzel a büntetőjog alappillérét jelentő büntetés valódi szankcionáló és bűnmegelőzést szolgáló hatását, tartalmát.Jogerősen elítélt bűnözőket súlyos bűncselekményeik miatt megtorló, fegyelmező és bűnmegelőző céllal sújtják szabadságelvonással. Az, hogy a börtönpopuláció a fogva tartás nem megfelelő komfortfokozata miatt tömegesen csikar ki az államtól évi milliós mértékű kártalanítást, gyengíti a törvényes rendet és súlyosan sérti az áldozatvédelem jogszabályokban rögzített elsődlegességét.(…) Érdemes lenne megvizsgálni, hogy ezek a nagy tömegű megbízások egy adott ügyvédhez milyen úton jutottak el. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy például Magyar György maga járta végig a fogdákat, kopogtatott be a cellákba és kérdezett rá, hogy nincs-e szükség az állam perléséhez jogi képviseletre.(…)Álságosnak és hiányosnak tűnik az a magyarázkodás, amit Magyar György ügyvéd előadott Fiala Jánosnak minapi rádiós interjúja során, amit annak kapcsán hallhattunk, hogy az esetek túlnyomó részében miért kérik ügyvédi letéti számlára teljesíteni a kártalanítási összeget és miért „felháborító”, hogy ez a lehetőség a jövőben megszűnik. A felek ilyen megoldást lehetővé tevő szabad megállapodásának racionális indokok nélküli puszta emlegetése a közvéleményben joggal veti fel azt a kérdést, hogy vajon nem inkább az játszik ebben szerepet, hogy a börtönpopuláció etnoszociális összetétele okán a liberális jogvédők és csatlósaik által előszeretettel hátrányos helyzetűnek és diszkriminációs áldozatnak kikiáltott, de a bűnözésben számarányát jelentősen meghaladó mértékben érintett etnikai hátterű társadalmi rétegek díjfizetési fegyelmében nem bíznak a saját jogi képviselőik.Jól értjük tehát? Csak nem előítéletes, pszeudorasszista elővigyázatos pénzügyi megfontolások vezetik a börtönbiznisz jeles, a cigánybűnözést felvetőket zsigerből lenácizó, „humanista forradalmár” élharcosait, amikor a saját maguk ügyvédi díjazását csak úgy látják garantálva, ha a teljes kártalanítási summa a letéti számlájukra érkezik? Ekkor ugyanis biztosra lehet menniük: a díj levonása után továbbítják a bevételt a rács mögött ülő elítélt vagy valamely hozzátartozójának bankszámlájára. Nocsak! A hangzatos liberális, emberi jogi csomagolású farizeusi jelszavak ellenére valójában nem bíznak a kedves kollégák az ügyfeleikben? Akkori kik is a rasszisták? Kik is az előítéletesek?(…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »