Egy jó asszony mindent megbocsát – gondolta a néger kalóz, és elindult Angélához

Elfogtak a német-osztrák határon egy szomáliai "feltételezett" kalózt, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett német hajók elleni támadásokban – jelentették szerdán német hírportálok.

A 24 éves "fiatalember" menedékkérőként akart bejutni Németországba Ausztria felől, az osztrák hatóságok feltartóztatták és megállapították, hogy ujjnyomata megegyezik azokkal a nyomatokkal, amelyeket kalóztámadás után rögzítettek két német tengeri teherszállító hajón.

A nyomatok alapján európai elfogatóparancsot adott ki ellene a németországi Osnabrück ügyészsége. Ezért a február 12-én Salzburgban őrizetbe vett szomáliai állampolgárt a napokban át is adták a német hatóságoknak.

Hírdetés

Az ügyészség szerint a gyanúsított 2010 decemberében – 16 éves korában – részt vett az Ems River nevű teherszállító hajó elleni kalóztámadásban. A nyolcfős legénységet csaknem három hónap után, hárommillió dollár (840 millió forint) váltságdíj ellenében engedték szabadon.

Részt vett egy másik akcióban, a Susan K nevű hajó elleni támadásban is 2011 áprilisában. A kalózok ezzel a műveletükkel további 3,5 millió dollár váltságdíjhoz jutottak. A "fiatalembert" a többi között bűnszervezetben elkövetett emberrablással és zsarolással gyanúsítják.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »