Egy iráni hadihajó egy amerikai helikopterre irányította fegyvereit

Egy iráni hadihajó egy amerikai helikopterre irányította fegyvereit

Egy iráni hadihajó egy amerikai helikopterre és egy meg nem határozott felségjelű és típusú koalíciós hadihajóra irányította fedélzeti fegyvereit egy két héttel ezelőtti, az Ádeni-öbölben történt incidens során – jelentette szerdán amerikai katonai forrásra hivatkozva a CNN hírtelevízió.

A július 25-én történt eset során a két hajó mindössze néhány száz méterre volt egymástól, amikor az irániak a koalíciós hadihajó és az annak fedélzetére éppen leszállt helikopter felé irányították fedélzeti géppuskáikat. Az incidens mindössze egy percig tartott.

Hírdetés

Lövések nem dördültek és a koalíciós hadihajó az incidenssel kapcsolatban semmilyen intézkedést nem foganatosított.

A CNN-nek nyilatkozó illetékes szerint az elmúlt hetekben nem történt “komolyabb találkozás” amerikai és iráni hajók között, igaz, a közelmúltban amerikai hajók két alkalommal is megszólaltatták kürtjeiket, mert az iráni haditengerészet járművei túl közel kerültek hozzájuk. A forrás szerint az amerikai haditengerészetnek a térségben feladatot teljesítő erőit az iráni hadihajók rutinszerűen meg szokták közelíteni, az esetek többségében biztonságos és szakszerű módon.

Orientalista.hu -MTI


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »