Háromórányi előadás, zsenialitás, fantázia, elegancia: ez volt a milánó-cortinai téli olimpia megnyitóünnepsége – írta oldalán az Avvenire olasz katolikus napilap február 7-én.
A megnyitót két helyszínen rendezték. Most először fordult elő, hogy két olimpiai lángot gyújtottak meg egy időben (Cortina és Milánó), három fáklyahordozó közreműködésével (Sofia Goggia, Alberto Tomba és Deborah Compagnoni síversenyzők). A megnyitó közvetítését világszerte kétmilliárd néző követte.
Marco Balich kifinomult rendezése megidézte az ikonikus milánói villamost, amely elhalad a Scala előtt; majd a zászlóvivőkkel együtt megérkeztek a zenészek, és egy a hátulról mutatott, ősz hajú férfi is a San Siro milánói stadionba. A férfi köszönetet mondott, és elbúcsúzott – Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök szenzációs cameoszereplése Valentino Rossi motorversenyzővel a villamos vezetőfülkéjében igazi telitalálat volt; még annál is nagyobb, mint amit II. Erzsébet királynő vállalt a londoni olimpián, amikor a 007-es ügynökkel együtt „ejtőernyővel kiugrott” a stadion fölött.
És aztán az olasz trikolór színeibe öltözött modellek: a nemzeti lobogó Vittoria Ceretti kezében, aki egy olyan fehér mennyasszonyi ruhában volt, amelyet még Giorgio Armani tervezett nem sokkal halála előtt. Pierfrancesco Favino, aki L’Infinito (az egyik legnagyobb olasz költő, Giacomo Leopardi híres verse a végtelen térről, a csöndről és az örökkévalóság élményéről – a szerk.) sorait szavalja Giovanni Andrea Zanon hegedűkíséretével. Matilda De Angelis színésznő és énekesnő, aki karmesterpálcáját játékosan lengetve Rossini, Verdi és Puccini műveit „vezényelte”. Laura Pausini olasz popénekesnő elénekelte a himnuszt, majd következett a sportolói delegációk vidám bevonulása.
A 2026-os téli olimpiai játékok megnyitóünnepsége egy kissé tökéletlen, sokszínű esemény volt. De éppen ezért mélyen olasz. Minden benne volt: a magas művészet és a pop, az irónia és a retorika, a vidék és a nagyvilág, a Scala és a San Siro stadion, Leopardi és Celentano. Olaszország, amely nem pózol, hanem bátran és egyfajta makacs őszinteséggel mutatja meg magát olyannak, amilyen.
És milyen jó volt látni a valódi főszereplőket, a zászlók mögötti világot: a benini sportolók fázós arcát, a vastag kabátokba burkolózó brazilokat, akik úgy tesznek, mintha a Copacabanán lennének; a kínai csapatot, melyben több a nő, mint a férfi, és szinte mindannyiuk kezében ott a mobiltelefon.
Egy olyan nyitóünnepség volt ez, amely mindent megmutatott és mindent megbocsátott, még az Izraelnek szóló füttyöket is. Aztán ott volt az izlandiak tánca, meg néhány ország szürreális egyenruhája, amely inkább a sienai palióra (középkori eredetű sportverseny, amit a város tizenhét negyedének képviselői vívnak meg – a szerk.) illett volna. Az Egyesült Államok, amely az utolsók között vonult fel, tapsot kapott, és nagyon irigyelték őket a fehér montgomery kabátokért (klasszikus, kapucnis, fagombos gyapjúkabát, amit eredetileg a brit haditengerészet használt – a szerk.), míg Vance alelnököt – amint a kamera őt mutatta – füttykoncert fogadta. És aztán Franciaország olimpiai csapata, ám Macron elnök nem tisztelte meg jelenlétével az eseményt, elfeledve, hogy a távolmaradóknak szinte soha nincs igazuk.
Az ünnepség zsenialitása abban rejlett, hogy merész volt, mégis mértéktartó. Össze merte keverni Rossinit a „trash”-sel, elkerülte a 2024-es párizsi olimpia megnyitójának túlzásait, és szabadon lépett át az operából a kereskedelmi televízió világába, a sportból a költészetbe. És benne volt a büszkeség is: a múlt nagy bajnokai, akik átadják a stafétát; valamint Ghali Amdouni (olasz-tunéziai rapper és énekes – a szerk.) finom, megható előadása Gianni Rodari (olasz író, költő, pedagógus – a szerk.) egyik békeversének soraival („Vannak dolgok, amelyeket soha nem szabad megtenni, sem nappal, sem éjjel, sem tengeren, sem szárazföldön: például a háborút”).
Olaszország csapata utolsóként vonult be: a sikeres curlingjátékos, Amos Mosaner a vállára kapta az alpesisíző Federica Brignonét. Milánóban a rövidpályás gyorskorcsolya királynője, Arianna Fontana és a sífutó Federico Pellegrino vitték a zászlót. A Milano–Cortina Alapítvány elnöke, Giovanni Malagò, majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, az olimpiai bajnok úszó Kirsty Coventry mondott beszédet.
Végül a nagy tapssal fogadott államfő, Sergio Mattarella megnyitotta a játékokat, még ha el is tévesztette az olimpiák sorszámát (tizenötödiknek mondta huszonötödik helyett).
Legvégül Andrea Bocelli énekelte a Nessun dormát – és senki sem aludt, lehetetlen lett volna. Charlize Theron színésznő a békéről beszélt, majd Cecilia Bartoli operaénekes és a kínai zongoraművész, Lang Lang zárták a műsort.
Cortinában az űrhajós Samantha Cristoforetti mondta el az atléták esküjét, mielőtt Sofia Goggia Cortinában, Alberto Tomba és Deborah Compagnoni pedig Milánóban meggyújtották az olimpiai lángot.
Forrás: Avvenire
Fotó: AFP
Hollósi Judit/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
