Egy hónapon belül dönt az ügyészség Kotlár beadványával kapcsolatban

Egy hónapon belül dönt az ügyészség Kotlár beadványával kapcsolatban Mészáros Richárd2025. 09. 18., cs – 16:51

Egy hónapon belül dönt az ügyészség Peter Kotlár, a Covid-19-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztos beadványával kapcsolatban – erősítette meg Marián Sipavý, a Trencséni Kerületi Ügyészség szóvivője.

„Intenzív bizonyítási folyamat zajlik a szóban forgó büntetőügyben, a nyomozó meghallgatása a bejelentőt (a kormánybiztost), és folyamatban van a döntéshez szükséges dokumentumok beszerzése. Várhatóan egy hónapon belül születik döntés” – közölte Sipavý.

Kotlár csütörtökön felszólította a Legfőbb Ügyészséget, tájékoztasson, hol tart az ügy kivizsgálása. Még márciusban adott át Maroš Žilinka legfőbb ügyésznek egy szakértői véleményt a járvány alatt Szlovákiában használt mRNS-vakcinákról. Szerinte az az elemzés bizonyítja, hogy az összes itt használt vakcina képes módosítani az emberi DNS-t, és ezáltal súlyos megbetegedéseket okozhatnak.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztos ma újra elemében volt: ugyan a Covid-menedzsment ellenőrzésével volt megbízva, de ennek eredményét nem hozza nyilvánosságra, viszont rendre utasította az államfőt és a főügyészt, és a kormányfőhöz is volt kérése. Szerinte egyébként mindenért Joe Biden a felelős. 

Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Kotlár, de újra csak a Covid-vakcinákról beszélt, és a járványkezelésről, aminek ellenőrzésével megbízta a kormány, még mindig nem mondott semmit. Pedig a napokban kiderült, hogy pénzt is kap érte. 

„Talán 700-800 euró jár a számlámra” 

– vallotta be Kotlár a Joj televízió Politika 24 című műsorában. Azt is elismerte, hogy kormánybiztosként szolgálati kocsija is van sofőrrel és egy irodája, amit ugyan hamarosan lead, mert nincs rá szüksége. 

A járvány menedzsmentjét nem hajlandó ellenőrizni, pedig ezzel bízta meg őt a kabinet. Legalábbis addig nem, amíg nem kap „világos választ arra a kérdésre, hogy a vakcinák biztonságosak-e”. Az SNS jelöltjének nem elég, hogy a Szlovák Tudományos Akadémia vizsgálata szerint a Covid-vakcinák biztonságosak, ő továbbra is Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi minisztertől vár választ. 

„Világosan közölje, hogy a Covid-19 elleni vakcinák biztonságosak és hatékonyak-e, és ezt bizonyítékokkal támassza alá” 

– üzente Kotlár az egészségügyi miniszternek.  

A járványügyi biztos beszólt Peter Pellerini köztársasági elnöknek és a Hlasnak is, aki korábban felszólította őt arra, hogy azt végezze el, amivel a kormány megbízta, vagyis a járvány menedzsmentjét, a megállítására hozott intézkedéseket vizsgálja. „Ne korlátozzák a hatásköreimet” – üzente Kotlár. Egyben felszólította a kormányt, ha elégedetlen a munkájával, akkor váltsa le posztjáról. 

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) csütörtökön részletesen is bemutatta a vakcinajelentést, amelyet a kormány rendelt meg. Ismét kiemelték, hogy Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztos tévedett, a kijelentései pedig akár közegészségügyi kockázatot is jelenthetnek.

Több hétnyi huzavona után végül nyilvánosságra került az SAV vakcinákkal kapcsolatos elemzése. A kormány július végéig adott időt az akadémia Biogyógyászati Központjának arra, hogy ellenőrizze Peter Kotlár oltásokról szóló jelentésének hitelességét és tudományos megalapozottságát. A kormánybiztos arra jutott, hogy az mRNS alapú vakcinák olyan örökítőanyagot tartalmaznak, amelyek módosítják az emberi génállományt – innen származnak az azóta hírhedtté vált kijelentések a génmódosított kukoricáról és az ország lakosságáról.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

A Fico-kabinet szerdán tudomásul vette Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztos jelentését, amelyet az mRNS alapú vakcinákról mutatott be. Az egészségügyi miniszter rögtön le is szögezte, munkacsoportot alakítanak, hogy a kormánybiztos állításait ellenőrizzék.

Az elmúlt napokban ismét a figyelem középpontjába került Peter Kotlár, aki ezúttal az mRNS alapú vakcinákról szóló kijelentéseivel botránkoztatta meg a nyilvánosságot és a szakmai közeget. A kormánybiztos a sajtótájékoztatón arról beszélt, az oltások módosíthatják az emberi DNS-t, ezért be kellene tiltani őket.

„A Moderna és a Pfizer a beoltottakból genetikusan módosított organizmusokat csináltak, úgy bántak az emberekkel a tudtukon kívül, mint a kukoricával”

– állította a kormánybiztos, akit  aztán sok bírálat ért a kijelentései miatt. Az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) még fel is akarta jelenteni az SNS jelöltjét álhírterjesztés gyanúja miatt, de végül az SaS ezt megtette helyettük.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztos a génmódosított kukoricához hasonlította a beoltott embereket. Emellett betiltaná az mRNS-vakcinákat is, miközben semmi olyan bizonyítékot nem mutatott be, amely alátámasztaná a veszélyességüket – áll a Denník N összefoglalójában.

Peter Kotlár szokásához híven tudománytalan és konteókba ágyazott állításokat fogalmazott meg a koronavírusról és a védőoltásokról a parlamentben tartott feszültségektől sem mentes sajtótájékoztatóján. Az mRNS-vakcinákról azt mondta, minden vizsgált mintájukban olyan genetikai információt találtak, amely képes módosítani az emberi DNS-t, így szerinte súlyos betegségeket okozhatnak ezek az oltások. Úgy gondolja, be kéne tiltani az mRNS-vakcinákat.

„A Moderna és a Pfizer a beoltottakból genetikusan módosított organizmusokat csináltak, úgy bántak az emberekkel a tudtukon kívül, mint a kukoricával“ 

– szónokolt Kotlár. Azt is mondta: „Szlovákok, mi nem kukorica vagyunk“.

Légből kapott „tézisek“

A kormánybiztos ugyanakkor nem árulta el az újságírók kérdésére, hogy milyen laborban és kik tesztelték a vakcinákat – ráadásul semmilyen bizonyítékokat nem mutatott be állításai alátámasztására. Úgy látja, „nem köteles“ ezt megtenni, ill. bizonyos „biztonsági okok“ is emellett szólnak. 

Ugyanakkor elmondta: azt szeretné, ha a rendelkezésére álló elemzésekkel a főügyészség foglalkozna. Maroš Žilinka napközben erre a hivatalos Facebook-oldalán azzal reagált, hogy fogadni fogja a kormánybiztost.

Kotlár Peter Pellegrini államfőbe is beleszállt, aki szerinte „dehonesztáló“ módon viszonyul az általa végzett munkához. Mint ismeretes, Pellegrini szerdán a Szlovák Tudományos Akadémián kritizálta a kormánybiztos tevékenységét.

Elvetik Kotlár agymenéseit

A PS és a KDH külön-külön szólították fel a kormányt arra, hogy reagáljanak Kotlár kijelentéseire.

A Denník N rámutatott, hogy Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter rendszeresen figyelmen kívül hagyja Kotlár kirohanásait, s nem kommentálja azokat. A lap ezt Kotlár képviselői mandátumával magyarázza, mivel a kormánynak minden egyes szavaztra szüksége van a parlamentben. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a rendszeresen tudománytalan konteókat terjesztő Kotlár továbbra is bírja Robert Fico kormányfő támogatását.

Ugyanakkor Martin Smatana egészségügyi elemző (aki a kormányt is ellátja tanácsokkal az új eperjesi kórház építése kapcsán) elítélte Kotlár sajtótájékoztatón tett kijelentéseit. Többek közt azt mondta, 

a kormánybiztos által „szisztematikusan és kitartóan terjesztett pánik, félelem és hazugságok hosszútávú hatással lehetnek ránk, mint társadalomra“. 

Kotlár konteóit Peter Sabaka infektológus is elítélte, a vakcinák szerinte nem okoznak sem agyi érkatasztrófát, sem infarktust vagy trombózist. A Denník N arra is emlékeztetett, hogy Kotlárnak már a Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) és a Szlovák Tudományos Akadémia is részletesen elmagyarázta: az mRNA vakcinák biztonságosak. 

A kormány elé került az elemzés, rábólintottak

A szerdai kormányülésen Kotlár be is mutatta a nagy port kavart elemzést, ami nem nyerte el az összes miniszter tetszését. Nyílt titok, hogy a kormánybiztos egyik fő támogatója maga Robert Fico (Smer) miniszterelnök, viszont a Hlas politikusai közül nincs mindenki kibékülve az álhírterjesztő tisztviselővel. Ez nyilvánvaló volt akkor is, amikor Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszternek távoznia kellett a posztjáról. Párttársa, az oktatási tárcát igazgató Tomáš Drucker akkor azt mondta, ha Dolinkovának mennie kellett, Kotlárnak is le kellene mondania.

Az oktatási miniszter ezúttal sem fogta vissza magát, Kotlár kijelentéseit a „laposföld-elméletek szintjére” sorolta, sőt, még veszélyesebbnek is tartja. Megjegyezte,

Kotlár arra kapott felhatalmazást, hogy felülvizsgálja a koronavírus-járvány idején hozott biztonsági intézkedések jogosságát, de ezzel kapcsolatban az SNS jelöltje még semmit sem csinált.

Ehhez képest a kormány végül tudomásul vette az elemzést, sőt, Kotlár megkapta a korábban már jelzett hatásköri bővítéseket is: egyebek mellett együtt dolgozhat az egészségügyi minisztériummal a „világjárvány” törvényi meghatározásán, valamint részt vehet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ülésein, amelyen az új járványügyi megállapodás feltételeiről tárgyalnak.

Kapcsolódó cikkünk Genf/Pozsony |

Egyre több szakmai szervezet szólal fel, amiért Szlovákia elhatárolódott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kidolgozott járványügyi megállapodástól. Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter az ügy felülvizsgálatát ígérte.

Június elején a WHO konferenciát szervezett Genfben, amelyre a világ mintegy 190 országát meghívták, köztük Szlovákiát is. A konferencia témája a nemzetközi egészségügyi előírások frissítése volt, amit a koronavírus-járvány lecsengése után több ország is kérvényezett. Szlovákiát Peter Kotlár (SNS), a koronavírus-járvány kezelésének kivizsgálásáért felelős kormánybiztos képviselte.

A nem véglegesített megállapodás kapcsán több kétely is felmerült: Oroszország és Argentína például fenntartotta annak jogát, hogy az országhatáraikon belül az egyes frissítések bevezetéséről ők maguk dönthessenek. Abban viszont minden állam egyetértett, hogy a 2000-es évek elején kidolgozott irányelvek – amelyeket a főként Ázsiában terjedő SARS-járvány idején vezettek be – már nem elegendőek egy esetleges új világjárvány megfékezésére. Kivéve Szlovákiát, amely Kotlár révén teljes egészében elhatárolódott a nemzetközi egészségügyi előírásoktól.

Felháborodás

A döntés nagy felháborodást váltott ki a hazai politikai és szakmai közegben. Az ellenzék, amely Kotlárt korábban többször is bírálta az álhírportálokhoz kötődő múltja miatt, a parlament egészségügyi bizottságának összehívását kezdeményezte, amelyen a kormánybiztosnak és az egészségügyi miniszternek egyaránt meg kellene jelenniük, hogy megmagyarázzák a döntés hátterét. Peter Stachura, a KDH képviselője és korábbi egészségügyi államtitkár világraszóló szégyennek nevezte Kotlár lépését, amellyel szerinte veszélybe sodorta a szlovák állampolgárok egészségét. Az ügy egyesítette a parlamenti ellenzéket, mindegyik párt képviselteti magát a rendkívüli bizottsági ülésen.

Az ellenzék mellett a szakmai szervezetek is felháborodásukat fejezték ki. A Szlovák Orvoskamara (SLK) nyugtalanítónak nevezte Kotlár döntését. Mint írták, a világjárványok idején az állampolgárok védelme szempontjából kiemelten fontos a nemzetközi együttműködés. A Szlovák Orvosi Társaság (SLS) érthetetlennek és károsnak nevezte a kormánybiztos hozzáállását, hiszen a megállapodás azokat a szabályokat tartalmazza, amelyeket a világnak követnie kellene a járványok kirobbanásakor. A Páciensek Jogvédő Szervezete (AOPP) pedig felszólította az egészségügyi minisztériumot és a kormányt, hogy Szlovákia is csatlakozzon a többi országhoz.

Érvek és ellenérvek

Kotlár elhatárolódása egyébként nem volt váratlan, a kormánybiztos az utóbbi hetekben többször is nyíltan bírálta a WHO tevékenységét és magát a megállapodást is. A konferencia után hosszú közleményben indokolta, miért döntött úgy, hogy Szlovákia nem csatlakozik a többi 190 ország álláspontjához. Úgy véli, az új nemzetközi egészségügyi előírások sértik az egyes országok szuverenitását, és homályos megfogalmazásmódjuk miatt ellehetetlenítik az objektív értelmezés lehetőségét. Kotlár szerint a megállapodás túl sok hatalmat adna a WHO főigazgatójának kezébe, például ő döntene a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetéséről és megszüntetéséről, a tagállamok beleegyezése nélkül.

Peter Sabaka infektológus viszont úgy látja, Szlovákia ezzel a lépéssel csak veszített, hiszen a megállapodás valójában az információcsere megkönnyítéséről és a kutatási eredmények megosztásáról szól, de megkönnyíti a gyógyszerek és a vakcinák beszerzését is, valamint kijavítja azokat a hibákat, amelyeket a koronavírus-járvány kezelése során elkövettek. 

Dolinková reakciója

Dolinková saját bevallása szerint nyugtalanul szemléli a járványügyi megállapodás körüli fejleményeket. A miniszter úgy gondolja, ebben a szigorúan szakmai kérdésben elsősorban azoknak kellene döntenie, akik valóban otthonosan mozognak a témában, tehát a szakértőknek. Éppen ezért javasolni fogja az egészségügyi előírásokat ellenőrző bizottság kibővítését, amelynek a közeljövőben az lesz a feladata, hogy a WHO dokumentumát részletesen, szakmai szempontok mentén értékelje. Az eredményeket Dolinková a kormány előtt is ismertetni szeretné. A tárcavezető hangsúlyozta, racionálisan kellene viszonyulni a nemzetközi előírásokhoz.

„Óvatosan és körültekintően kell megközelítenünk az új kihívásokat, hogy a jövőben szembe tudjunk nézni a lehetséges egészségügyi kockázatokkal”

– fogalmazott.

(nar, TASR, aktuality.sk, Denník N)

A kormányülés után Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter közleményt adott ki, melyben hangsúlyozta: a kormány nem elfogadta Kotlár kijelentéseit, mindössze tudomásul vette. Ahhoz azonban, hogy a kabinet állást foglalhasson az elemzés kapcsán, szükség lesz egy szakértői munkacsoport létrehozására, amely felülvizsgálja a dokumentumban szereplő állításokat. A tárcavezető a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR), az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS), az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI), az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) és a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) képviselőit fogja felkérni a feladatra. 

Politikai cirkusz

A kormánybiztos elemzésének bemutatását egy időre félbe kellett szakítani, ugyanis Kotlárnak vissza kellett sietnie a parlamenti szavazásra, ahol Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter „csendőrtörvénye” volt terítéken.

És bár a koalíciós válság átmenetileg megoldódni látszott, a szerdai ülésnap is tartogatott meglepetéseket – Andrej Danko, az SNS vezetője ugyanis megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó támogatni Kaliňák jogszabály-módosítását.

Az SNS listáján parlamentbe jutó Kotlár azonban nem követte a pártelnök példáját és beállt a védelmi tárcavezető javaslata mögé, amit végül 73 támogató vokssal sikerült második olvasatba utalni.

Kapcsolódó cikkünk

Bár a gyakorlatban is megegyezés született a kormány átalakításáról és a koalíciós többség újrateremtéséről, a parlament szerdai ülésnapja megmutatta, hogy van tüske a koalíciós partnerekben: Andrej Danko rögtön két kezdeményezést is eredménytelenül próbált meg elbuktatni.

Danko és az SNS a kormány átalakításának talán legnagyobb vesztese: a nemzeti párt márciustól elveszítette az egyetlen minisztériumát, amit közvetlenül is az ellenőrzése alatt tartott – a kimondottan a koalíciós szerződésnek köszönhetően létrejött idegenforgalmi és sportminisztériumot, ahol Rudolf Huliak rövid úton meg is kezdte a rendrakást és az SNS-hez köthető tisztviselők eltávolítását. Huliak távozásával a párt frakciójából megint csak nem jártak jól a nemzetiek, hiszen a helyére lépő Miroslav Radačovskýval sem lettek kisegítve. A volt EP-képviselő rövid úton közölte, hogy nem akar belépni az SNS frakciójába. Így továbbra is fennmaradt az a furcsa helyzet, hogy Danko pártjának nincs is elegendő képviselője egy önálló frakció működtetéséhez, a minimális létszámot a Smertől októberben kölcsönkapott Dušan Muňko biztosítja.

Danko megaláztatásai itt nem értek véget: a nap végére váratlan módon leváltották a környezetvédelmi tárca egyetlen SNS-es kötődésű államtitkárát, a megbízható pártkáder Gabriela Matečnát is. Bár könnyen elképzelhető, hogy a politikust átrendelik egy másik fontos pozícióba, ahol ráhatása lesz a források elosztására, előállt az az ideiglenes abszurd helyzet, hogy az SNS-nek kormánypártként sem értelmezhető frakciója, sem pedig államtitkára nincs.

Danko bosszúja

Az SNS vezetője a délelőtt folyamán megpróbálta bizonyítani, hogy a kormánykoalíció működtetéséhez szükséges számok még mindig a pártjától függnek, de hiába próbálkozott meg kétszer is a példastatuálással, mindkétszer kudarcba fulladt a terve.

Az első próbálkozás Robert Kaliňák „zsandárjavaslatát” érintette. A védelmi miniszter a rendőrség személyi állományának túlterheltségén próbálna enyhíteni a hadsereg bevetésével: azokban a régiókban, ahol létszámhiánnyal küszködnek a rendőrök, a zsandárok, azaz a kirendelt katonák foglalkoznának a közrend fenntartásával. A törvénytervezetről szerdán első olvasatban szavazott a parlament és tudni lehetett, hogy az SNS számára ebben a formában problémás. Dankónak nem a koncepcióval van gondja, hanem azzal, hogy a „zsandár” kifejezés visszahozatala az Osztrák–Magyar Monarchia időszakát juttatja a közvélemény eszébe.

Az SNS terve nem jött be: hiába tartózkodott Danko és vele a nemzeti pártfrakció többsége, a hiányzó ellenzéki képviselők miatt a koalíciónak elég volt 73 szavazat is ahhoz, hogy második olvasatba utalja a törvényt. Nem mellesleg az SNS frakciójában ülő, hivatalosan független képviselőnek számító Peter Kotlár járványügyi kormánybiztos, valamint a „kölcsönzött” Muňko sem azonosult a frakció álláspontjával, nem szavaztak.

Danko második kísérletének sikerére még kevesebb volt az esély: a párt ugyanis korábban is tiltakozott a lengyelországi és balti államokba induló katonai misszió kiküldése ellen. A kormánykoalíciót a téma kapcsán az ellenzék is támogatta, az SNS gyakorlatilag egyedül maradt az álláspontjával (Radačovský és Kotlár ebben az esetben tartózkodott).

Az SNS témákat keres

A Szlovák Nemzeti Párt támogatottsága hosszú ideje elmarad az öt százaléktól, ami a parlamentbe kerüléshez szükséges, így Dankónak szüksége van olyan témákra, melyek megkülönböztetik a többi párttól.

Az SNS manővereit saját koalíciós partnerei is ezzel magyarázták: Tibor Gašpar (Smer) parlamenti alelnök például rámutatott, hogy Danko még csak nem is volt konzisztens az álláspontjával, a szavazás előtti órákban jelentette be, hogy az SNS nem támogatja a koalíciós partnereit a javaslatok kapcsán.

A kérdés a jövőre nézve az, hogy miként viselkedhet az SNS akkor, ha valóban kulcsfontosságú javaslatok elfogadásáról lesz szó. A Kaliňák-féle zsandárjavaslat az elbuktatása esetén némi időeltolódással kerülhetett volna megint a parlament elé, a balti katonai misszió esetén pedig esély sem volt a sikerre. Az SNS ráadásul a viselkedésével felbátoríthatja azokat a koalíciós képviselőket is, akik nem értenek egyet a nemzeti párt ellentmondásosabb javaslataival is – a civil törvény mellett például az állami szimbólumokról szóló SNS-kezdeményezés találkozhat nem várt ellenállással, növelve a koalíciós partnerek egymással szembeni bizalmatlanságát.

Ezt követően Kotlár visszatért a kormányhivatalba, a miniszterek pedig tudomásul vették a jelentését.

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas elnöke „bulváros összeesküvés-elméletnek” nevezte, hogy Kotlár támogatásáért cserébe a kormány is tudomásul vette a botrányos elemzést.

A listázás az új trend?

Mivel a kormány még mindig nem volt hajlandó foglalkozni a jelentéssel, az akadémia nemrégiben kiadott egy rövid közleményt, melyben leszögezték, hogy Kotlár téved, a jelentésében szereplő állítások nélkülözik a tudományos megalapozottságot, a kutatásának eredményei pedig hibásan lettek értelmezve.

A kormánybiztos ebbe nem nyugodott bele. Hiába ígérte meg, hogy tévedése esetén a nyilvánosság előtt tépi szét a diplomáját, az SAV közleménye kapcsán kijelentette: az ügyben majd a bíróság hoz döntést (Kotlár ugyanis a Főügyészséghez fordult). A tudósok állításait hiteltelennek tartja, és azt követelte, hogy hozzák nyilvánosságra az elemzésben részt vevő szakemberek listáját.

Mit tartalmaz az SAV elemzése?

Minderre az SAV úgy reagált, hogy egy sajtótájékoztatót hívott össze, melyen részletesen is bemutatta az elemzés eredményeit – nem várták meg tehát, amíg a kormány felveszi a napirendjére a dokumentumot.

Silvia Pastoreková, az SAV Biogyógyászati Központjának elnöke elmondta, hogy az elemzés két fő részből állt. Az elsőben a gyártás során fennmaradt DNS-szekvenciák összetételét, mennyiségét és eredetét vizsgálták, a másodikban pedig azt, hogy ezek az örökítő anyagok milyen hatással lehetnek az emberi szervezetre.

A DNS-szekvenciák elemzéséhez összesen 15 különféle gyártási számmal rendelkező mintát vizsgáltak – kilencet a Pfizer, hatot a Moderna gyógyszergyártó cégektől, melyeket az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) is hitelesített. Kiderült, hogy az elemzett mintákban a fennmaradt DNS határértéke 10 nanogramm alatt van, vagyis a nemzetközileg elfogadott mennyiségektől jócskán elmarad.

Továbbá az is kiderült, hogy a vakcinák nem tartalmaznak sem grafént, sem annak különféle származékait, ahogy Kotlár állította.

„Komplex elemzésünk és a legfrissebb ismereteink alapján egyértelműen biztosíthatjuk a közvéleményt, hogy az mRNS vakcinákban található fennmaradt DNS mennyisége megfelel a normáknak. Ráadásul ez a DNS fragmentált, vagyis nem egészben található meg a vakcinákban, hanem apró darabokra van felszeletelve”

Hírdetés

– magyarázta Pastoreková.

Beigazolódott, amit már eddig is tudni lehetett

A kutatás második felében pedig arra a következtetésre jutottak, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy a fennmaradt DNS beépüljön az emberi génállományba, és egyébként is csak minimális biológiai hatást fejthet ki a szervezetre. Továbbra is igazolt a tétel, hogy a koronavírus sokkal nagyobb eséllyel okoz súlyos lefolyású megbetegedést, mint az oltások.

Pastoreková emlékeztetett, hogy a világszerte beadott több mint 13,5 milliárd vakcina objektív megfigyelése alátámasztja ezeket az állításokat.

Beigazolódott tehát, hogy a készítmények jól körülhatárolható biztonsági profillal rendelkeznek, többnyire elhanyagolható és átmeneti mellékhatásokkal járnak.

Hogyan tovább?

Az SAV továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a vakcinák hatékonyságának megkérdőjelezése alkalmas a nyilvánosság félrevezetésére, aminek súlyos egészségügyi következményei lehetnek.

A teljes elemzés egyébként 350 ezer eurójába került az államnak. Kotlár továbbra is a helyén marad, annak ellenére, hogy az SAV gyakorlatilag minden állítását megcáfolta. A kormánybiztost Robert Fico (Smer) miniszterelnök is támogatja.

A Hlas miniszterei, főként Tomáš Drucker oktatási tárcavezető láthatóan nem elégedett Kotlár munkájával, de odáig nem ment el, hogy felvesse a leváltását.

Peter Pellegrini köztársasági elnök szerdán arra figyelmeztetett, hogy a tudományos tények megkérdőjelezése és az akadémia átpolitizálása nem szerencsés út, amelyről vissza kellene fordulni, Ficóéknak pedig azt javasolta, hogy mihamarabb rendezzék a vakcinajelentés körüli vitát.

A kormány következő ülése szerdán lesz, de az még nem derült ki, hogy tárgyalnak-e az SAV dokumentumáról.

Mindenért Biden a felelős

Bírálta azonban a kormány konszolidációs intézkedéseit is, ráadásul kijelentette, hogy Szlovákia rossz gazdasági helyzetéért, a magas költségvetési hiányért és államadósságért nem csak a Matovič-, Heger- és Ódor-kormány a felelős, ahogyan azt Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter állandóan hangsúlyozza. Kotlár szerint ugyanis az USA és Joe Biden elnök a felelős mindenért. 

„Az egyes államok gazdasági összeomlásáért Biden adminisztrációja a felelős, mivel elindított egy katonai akciót és a vírussal kapcsolatos laboratóriumi fejlesztést, amit aztán kiengedtek a populációba” 

– „oldotta meg” Kotlár a vírus származását és elterjedését is egyben. Állítólag ő ezt magas beosztású amerikai politikusoktól tudja, de részleteket, neveket nem árult el. 

Robert Fico kormányfőtől azt is kérte, hogy Szlovákia utasítsa el a frissített nemzetközi egészségügyi előírásokat, amelyek a pandémiegyezmény alapját képezik. Kotlár ezzel a WHO pandémia-megállapodásura utalt, amihez Szlovákia egyelőre nem csatlakozott, és az elfogadása során tartózkodott

Végül felszólította Maroš Žilinka főügyészt is, hogy tájékoztassa őt arról, hogy áll a felelentésének a kivizsgálása. Kotlár ugyanis tavasszal a Covid-vakcinák miatt fordult az ügyészséghez, azt állítva – saját elemzésére hivatkozva –, hogy a vakcinák nem biztonságosak. Ezt követte aztán a kormány határozata, amely az SAV-t bízta meg a vakcinák ellenőrzésével. 

Kotlár mint figyelemelterelő hadművelet

Az ellenzéki képviselők élesen bírálták Kotlár sajtótájékoztatóját. Szerintük értelmetlen volt, és célja az volt, hogy elterelje a figyelmet a konszolidációról. 

„Kotlár ostobaságokat beszélt. Ez egyértelmű bizonyíték arra, hogy Robert Fico csak akkor veszi elő Kotlárt, ha valamit el akar takarni. Most éppen a konszolidációt, amely elszegényíti az embereket”

 – mondta Oskar Dvořák, a PS parlamneti képviselője.

Hasonlóan vélekedik Marek Krajčí (Szlovákia mozgalom), volt egészségügyi miniszter is. „Ficóék jövőre milliárdokat vesznek el az emberektől, ezt akarja Fico eltakarni” – mondta Krajčí. 

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztos hajlandó lenne lemondani a pozíciójáról, ha veszélybe kerülne a kormánykoalíció stabilitása – jelentette ki a Joj24 vasárnapi vitaműsorában.

Kotlárt az elmúlt napokban számos bírálat érte mind az ellenzéki képviselők, mind a tudományos közeg részéről, miután kétségbe vonta a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) vakcinaelemzését, mely egyértelműen kimondta, hogy Kotlár állításai az mRNS alapú vakcinákról nem voltak megalapozottak, és az oltások biztonságos mennyiségű örökítőanyagot tartalmaznak.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) csütörtökön részletesen is bemutatta a vakcinajelentést, amelyet a kormány rendelt meg. Ismét kiemelték, hogy Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztos tévedett, a kijelentései pedig akár közegészségügyi kockázatot is jelenthetnek.

Több hétnyi huzavona után végül nyilvánosságra került az SAV vakcinákkal kapcsolatos elemzése. A kormány július végéig adott időt az akadémia Biogyógyászati Központjának arra, hogy ellenőrizze Peter Kotlár oltásokról szóló jelentésének hitelességét és tudományos megalapozottságát. A kormánybiztos arra jutott, hogy az mRNS alapú vakcinák olyan örökítőanyagot tartalmaznak, amelyek módosítják az emberi génállományt – innen származnak az azóta hírhedtté vált kijelentések a génmódosított kukoricáról és az ország lakosságáról.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

A Fico-kabinet szerdán tudomásul vette Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztos jelentését, amelyet az mRNS alapú vakcinákról mutatott be. Az egészségügyi miniszter rögtön le is szögezte, munkacsoportot alakítanak, hogy a kormánybiztos állításait ellenőrizzék.

Az elmúlt napokban ismét a figyelem középpontjába került Peter Kotlár, aki ezúttal az mRNS alapú vakcinákról szóló kijelentéseivel botránkoztatta meg a nyilvánosságot és a szakmai közeget. A kormánybiztos a sajtótájékoztatón arról beszélt, az oltások módosíthatják az emberi DNS-t, ezért be kellene tiltani őket.

„A Moderna és a Pfizer a beoltottakból genetikusan módosított organizmusokat csináltak, úgy bántak az emberekkel a tudtukon kívül, mint a kukoricával”

– állította a kormánybiztos, akit  aztán sok bírálat ért a kijelentései miatt. Az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) még fel is akarta jelenteni az SNS jelöltjét álhírterjesztés gyanúja miatt, de végül az SaS ezt megtette helyettük.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztos a génmódosított kukoricához hasonlította a beoltott embereket. Emellett betiltaná az mRNS-vakcinákat is, miközben semmi olyan bizonyítékot nem mutatott be, amely alátámasztaná a veszélyességüket – áll a Denník N összefoglalójában.

Peter Kotlár szokásához híven tudománytalan és konteókba ágyazott állításokat fogalmazott meg a koronavírusról és a védőoltásokról a parlamentben tartott feszültségektől sem mentes sajtótájékoztatóján. Az mRNS-vakcinákról azt mondta, minden vizsgált mintájukban olyan genetikai információt találtak, amely képes módosítani az emberi DNS-t, így szerinte súlyos betegségeket okozhatnak ezek az oltások. Úgy gondolja, be kéne tiltani az mRNS-vakcinákat.

„A Moderna és a Pfizer a beoltottakból genetikusan módosított organizmusokat csináltak, úgy bántak az emberekkel a tudtukon kívül, mint a kukoricával“ 

– szónokolt Kotlár. Azt is mondta: „Szlovákok, mi nem kukorica vagyunk“.

Légből kapott „tézisek“

A kormánybiztos ugyanakkor nem árulta el az újságírók kérdésére, hogy milyen laborban és kik tesztelték a vakcinákat – ráadásul semmilyen bizonyítékokat nem mutatott be állításai alátámasztására. Úgy látja, „nem köteles“ ezt megtenni, ill. bizonyos „biztonsági okok“ is emellett szólnak. 

Ugyanakkor elmondta: azt szeretné, ha a rendelkezésére álló elemzésekkel a főügyészség foglalkozna. Maroš Žilinka napközben erre a hivatalos Facebook-oldalán azzal reagált, hogy fogadni fogja a kormánybiztost.

Kotlár Peter Pellegrini államfőbe is beleszállt, aki szerinte „dehonesztáló“ módon viszonyul az általa végzett munkához. Mint ismeretes, Pellegrini szerdán a Szlovák Tudományos Akadémián kritizálta a kormánybiztos tevékenységét.

Elvetik Kotlár agymenéseit

A PS és a KDH külön-külön szólították fel a kormányt arra, hogy reagáljanak Kotlár kijelentéseire.

A Denník N rámutatott, hogy Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter rendszeresen figyelmen kívül hagyja Kotlár kirohanásait, s nem kommentálja azokat. A lap ezt Kotlár képviselői mandátumával magyarázza, mivel a kormánynak minden egyes szavaztra szüksége van a parlamentben. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a rendszeresen tudománytalan konteókat terjesztő Kotlár továbbra is bírja Robert Fico kormányfő támogatását.

Ugyanakkor Martin Smatana egészségügyi elemző (aki a kormányt is ellátja tanácsokkal az új eperjesi kórház építése kapcsán) elítélte Kotlár sajtótájékoztatón tett kijelentéseit. Többek közt azt mondta, 

a kormánybiztos által „szisztematikusan és kitartóan terjesztett pánik, félelem és hazugságok hosszútávú hatással lehetnek ránk, mint társadalomra“. 

Kotlár konteóit Peter Sabaka infektológus is elítélte, a vakcinák szerinte nem okoznak sem agyi érkatasztrófát, sem infarktust vagy trombózist. A Denník N arra is emlékeztetett, hogy Kotlárnak már a Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) és a Szlovák Tudományos Akadémia is részletesen elmagyarázta: az mRNA vakcinák biztonságosak. 

A kormány elé került az elemzés, rábólintottak

A szerdai kormányülésen Kotlár be is mutatta a nagy port kavart elemzést, ami nem nyerte el az összes miniszter tetszését. Nyílt titok, hogy a kormánybiztos egyik fő támogatója maga Robert Fico (Smer) miniszterelnök, viszont a Hlas politikusai közül nincs mindenki kibékülve az álhírterjesztő tisztviselővel. Ez nyilvánvaló volt akkor is, amikor Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszternek távoznia kellett a posztjáról. Párttársa, az oktatási tárcát igazgató Tomáš Drucker akkor azt mondta, ha Dolinkovának mennie kellett, Kotlárnak is le kellene mondania.

Az oktatási miniszter ezúttal sem fogta vissza magát, Kotlár kijelentéseit a „laposföld-elméletek szintjére” sorolta, sőt, még veszélyesebbnek is tartja. Megjegyezte,

Kotlár arra kapott felhatalmazást, hogy felülvizsgálja a koronavírus-járvány idején hozott biztonsági intézkedések jogosságát, de ezzel kapcsolatban az SNS jelöltje még semmit sem csinált.

Ehhez képest a kormány végül tudomásul vette az elemzést, sőt, Kotlár megkapta a korábban már jelzett hatásköri bővítéseket is: egyebek mellett együtt dolgozhat az egészségügyi minisztériummal a „világjárvány” törvényi meghatározásán, valamint részt vehet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ülésein, amelyen az új járványügyi megállapodás feltételeiről tárgyalnak.

Kapcsolódó cikkünk Genf/Pozsony |

Egyre több szakmai szervezet szólal fel, amiért Szlovákia elhatárolódott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által kidolgozott járványügyi megállapodástól. Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter az ügy felülvizsgálatát ígérte.

Június elején a WHO konferenciát szervezett Genfben, amelyre a világ mintegy 190 országát meghívták, köztük Szlovákiát is. A konferencia témája a nemzetközi egészségügyi előírások frissítése volt, amit a koronavírus-járvány lecsengése után több ország is kérvényezett. Szlovákiát Peter Kotlár (SNS), a koronavírus-járvány kezelésének kivizsgálásáért felelős kormánybiztos képviselte.

A nem véglegesített megállapodás kapcsán több kétely is felmerült: Oroszország és Argentína például fenntartotta annak jogát, hogy az országhatáraikon belül az egyes frissítések bevezetéséről ők maguk dönthessenek. Abban viszont minden állam egyetértett, hogy a 2000-es évek elején kidolgozott irányelvek – amelyeket a főként Ázsiában terjedő SARS-járvány idején vezettek be – már nem elegendőek egy esetleges új világjárvány megfékezésére. Kivéve Szlovákiát, amely Kotlár révén teljes egészében elhatárolódott a nemzetközi egészségügyi előírásoktól.

Felháborodás

A döntés nagy felháborodást váltott ki a hazai politikai és szakmai közegben. Az ellenzék, amely Kotlárt korábban többször is bírálta az álhírportálokhoz kötődő múltja miatt, a parlament egészségügyi bizottságának összehívását kezdeményezte, amelyen a kormánybiztosnak és az egészségügyi miniszternek egyaránt meg kellene jelenniük, hogy megmagyarázzák a döntés hátterét. Peter Stachura, a KDH képviselője és korábbi egészségügyi államtitkár világraszóló szégyennek nevezte Kotlár lépését, amellyel szerinte veszélybe sodorta a szlovák állampolgárok egészségét. Az ügy egyesítette a parlamenti ellenzéket, mindegyik párt képviselteti magát a rendkívüli bizottsági ülésen.

Az ellenzék mellett a szakmai szervezetek is felháborodásukat fejezték ki. A Szlovák Orvoskamara (SLK) nyugtalanítónak nevezte Kotlár döntését. Mint írták, a világjárványok idején az állampolgárok védelme szempontjából kiemelten fontos a nemzetközi együttműködés. A Szlovák Orvosi Társaság (SLS) érthetetlennek és károsnak nevezte a kormánybiztos hozzáállását, hiszen a megállapodás azokat a szabályokat tartalmazza, amelyeket a világnak követnie kellene a járványok kirobbanásakor. A Páciensek Jogvédő Szervezete (AOPP) pedig felszólította az egészségügyi minisztériumot és a kormányt, hogy Szlovákia is csatlakozzon a többi országhoz.

Érvek és ellenérvek

Kotlár elhatárolódása egyébként nem volt váratlan, a kormánybiztos az utóbbi hetekben többször is nyíltan bírálta a WHO tevékenységét és magát a megállapodást is. A konferencia után hosszú közleményben indokolta, miért döntött úgy, hogy Szlovákia nem csatlakozik a többi 190 ország álláspontjához. Úgy véli, az új nemzetközi egészségügyi előírások sértik az egyes országok szuverenitását, és homályos megfogalmazásmódjuk miatt ellehetetlenítik az objektív értelmezés lehetőségét. Kotlár szerint a megállapodás túl sok hatalmat adna a WHO főigazgatójának kezébe, például ő döntene a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetéséről és megszüntetéséről, a tagállamok beleegyezése nélkül.

Peter Sabaka infektológus viszont úgy látja, Szlovákia ezzel a lépéssel csak veszített, hiszen a megállapodás valójában az információcsere megkönnyítéséről és a kutatási eredmények megosztásáról szól, de megkönnyíti a gyógyszerek és a vakcinák beszerzését is, valamint kijavítja azokat a hibákat, amelyeket a koronavírus-járvány kezelése során elkövettek. 

Dolinková reakciója

Dolinková saját bevallása szerint nyugtalanul szemléli a járványügyi megállapodás körüli fejleményeket. A miniszter úgy gondolja, ebben a szigorúan szakmai kérdésben elsősorban azoknak kellene döntenie, akik valóban otthonosan mozognak a témában, tehát a szakértőknek. Éppen ezért javasolni fogja az egészségügyi előírásokat ellenőrző bizottság kibővítését, amelynek a közeljövőben az lesz a feladata, hogy a WHO dokumentumát részletesen, szakmai szempontok mentén értékelje. Az eredményeket Dolinková a kormány előtt is ismertetni szeretné. A tárcavezető hangsúlyozta, racionálisan kellene viszonyulni a nemzetközi előírásokhoz.

„Óvatosan és körültekintően kell megközelítenünk az új kihívásokat, hogy a jövőben szembe tudjunk nézni a lehetséges egészségügyi kockázatokkal”

– fogalmazott.

(nar, TASR, aktuality.sk, Denník N)

A kormányülés után Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter közleményt adott ki, melyben hangsúlyozta: a kormány nem elfogadta Kotlár kijelentéseit, mindössze tudomásul vette. Ahhoz azonban, hogy a kabinet állást foglalhasson az elemzés kapcsán, szükség lesz egy szakértői munkacsoport létrehozására, amely felülvizsgálja a dokumentumban szereplő állításokat. A tárcavezető a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR), az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS), az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI), az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) és a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) képviselőit fogja felkérni a feladatra. 

Politikai cirkusz

A kormánybiztos elemzésének bemutatását egy időre félbe kellett szakítani, ugyanis Kotlárnak vissza kellett sietnie a parlamenti szavazásra, ahol Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter „csendőrtörvénye” volt terítéken.

És bár a koalíciós válság átmenetileg megoldódni látszott, a szerdai ülésnap is tartogatott meglepetéseket – Andrej Danko, az SNS vezetője ugyanis megmakacsolta magát, és nem volt hajlandó támogatni Kaliňák jogszabály-módosítását.

Az SNS listáján parlamentbe jutó Kotlár azonban nem követte a pártelnök példáját és beállt a védelmi tárcavezető javaslata mögé, amit végül 73 támogató vokssal sikerült második olvasatba utalni.

Kapcsolódó cikkünk

Bár a gyakorlatban is megegyezés született a kormány átalakításáról és a koalíciós többség újrateremtéséről, a parlament szerdai ülésnapja megmutatta, hogy van tüske a koalíciós partnerekben: Andrej Danko rögtön két kezdeményezést is eredménytelenül próbált meg elbuktatni.

Danko és az SNS a kormány átalakításának talán legnagyobb vesztese: a nemzeti párt márciustól elveszítette az egyetlen minisztériumát, amit közvetlenül is az ellenőrzése alatt tartott – a kimondottan a koalíciós szerződésnek köszönhetően létrejött idegenforgalmi és sportminisztériumot, ahol Rudolf Huliak rövid úton meg is kezdte a rendrakást és az SNS-hez köthető tisztviselők eltávolítását. Huliak távozásával a párt frakciójából megint csak nem jártak jól a nemzetiek, hiszen a helyére lépő Miroslav Radačovskýval sem lettek kisegítve. A volt EP-képviselő rövid úton közölte, hogy nem akar belépni az SNS frakciójába. Így továbbra is fennmaradt az a furcsa helyzet, hogy Danko pártjának nincs is elegendő képviselője egy önálló frakció működtetéséhez, a minimális létszámot a Smertől októberben kölcsönkapott Dušan Muňko biztosítja.

Danko megaláztatásai itt nem értek véget: a nap végére váratlan módon leváltották a környezetvédelmi tárca egyetlen SNS-es kötődésű államtitkárát, a megbízható pártkáder Gabriela Matečnát is. Bár könnyen elképzelhető, hogy a politikust átrendelik egy másik fontos pozícióba, ahol ráhatása lesz a források elosztására, előállt az az ideiglenes abszurd helyzet, hogy az SNS-nek kormánypártként sem értelmezhető frakciója, sem pedig államtitkára nincs.

Danko bosszúja

Az SNS vezetője a délelőtt folyamán megpróbálta bizonyítani, hogy a kormánykoalíció működtetéséhez szükséges számok még mindig a pártjától függnek, de hiába próbálkozott meg kétszer is a példastatuálással, mindkétszer kudarcba fulladt a terve.

Az első próbálkozás Robert Kaliňák „zsandárjavaslatát” érintette. A védelmi miniszter a rendőrség személyi állományának túlterheltségén próbálna enyhíteni a hadsereg bevetésével: azokban a régiókban, ahol létszámhiánnyal küszködnek a rendőrök, a zsandárok, azaz a kirendelt katonák foglalkoznának a közrend fenntartásával. A törvénytervezetről szerdán első olvasatban szavazott a parlament és tudni lehetett, hogy az SNS számára ebben a formában problémás. Dankónak nem a koncepcióval van gondja, hanem azzal, hogy a „zsandár” kifejezés visszahozatala az Osztrák–Magyar Monarchia időszakát juttatja a közvélemény eszébe.

Az SNS terve nem jött be: hiába tartózkodott Danko és vele a nemzeti pártfrakció többsége, a hiányzó ellenzéki képviselők miatt a koalíciónak elég volt 73 szavazat is ahhoz, hogy második olvasatba utalja a törvényt. Nem mellesleg az SNS frakciójában ülő, hivatalosan független képviselőnek számító Peter Kotlár járványügyi kormánybiztos, valamint a „kölcsönzött” Muňko sem azonosult a frakció álláspontjával, nem szavaztak.

Danko második kísérletének sikerére még kevesebb volt az esély: a párt ugyanis korábban is tiltakozott a lengyelországi és balti államokba induló katonai misszió kiküldése ellen. A kormánykoalíciót a téma kapcsán az ellenzék is támogatta, az SNS gyakorlatilag egyedül maradt az álláspontjával (Radačovský és Kotlár ebben az esetben tartózkodott).

Az SNS témákat keres

A Szlovák Nemzeti Párt támogatottsága hosszú ideje elmarad az öt százaléktól, ami a parlamentbe kerüléshez szükséges, így Dankónak szüksége van olyan témákra, melyek megkülönböztetik a többi párttól.

Az SNS manővereit saját koalíciós partnerei is ezzel magyarázták: Tibor Gašpar (Smer) parlamenti alelnök például rámutatott, hogy Danko még csak nem is volt konzisztens az álláspontjával, a szavazás előtti órákban jelentette be, hogy az SNS nem támogatja a koalíciós partnereit a javaslatok kapcsán.

A kérdés a jövőre nézve az, hogy miként viselkedhet az SNS akkor, ha valóban kulcsfontosságú javaslatok elfogadásáról lesz szó. A Kaliňák-féle zsandárjavaslat az elbuktatása esetén némi időeltolódással kerülhetett volna megint a parlament elé, a balti katonai misszió esetén pedig esély sem volt a sikerre. Az SNS ráadásul a viselkedésével felbátoríthatja azokat a koalíciós képviselőket is, akik nem értenek egyet a nemzeti párt ellentmondásosabb javaslataival is – a civil törvény mellett például az állami szimbólumokról szóló SNS-kezdeményezés találkozhat nem várt ellenállással, növelve a koalíciós partnerek egymással szembeni bizalmatlanságát.

Ezt követően Kotlár visszatért a kormányhivatalba, a miniszterek pedig tudomásul vették a jelentését.

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas elnöke „bulváros összeesküvés-elméletnek” nevezte, hogy Kotlár támogatásáért cserébe a kormány is tudomásul vette a botrányos elemzést.

A listázás az új trend?

Mivel a kormány még mindig nem volt hajlandó foglalkozni a jelentéssel, az akadémia nemrégiben kiadott egy rövid közleményt, melyben leszögezték, hogy Kotlár téved, a jelentésében szereplő állítások nélkülözik a tudományos megalapozottságot, a kutatásának eredményei pedig hibásan lettek értelmezve.

A kormánybiztos ebbe nem nyugodott bele. Hiába ígérte meg, hogy tévedése esetén a nyilvánosság előtt tépi szét a diplomáját, az SAV közleménye kapcsán kijelentette: az ügyben majd a bíróság hoz döntést (Kotlár ugyanis a Főügyészséghez fordult). A tudósok állításait hiteltelennek tartja, és azt követelte, hogy hozzák nyilvánosságra az elemzésben részt vevő szakemberek listáját.

Mit tartalmaz az SAV elemzése?

Minderre az SAV úgy reagált, hogy egy sajtótájékoztatót hívott össze, melyen részletesen is bemutatta az elemzés eredményeit – nem várták meg tehát, amíg a kormány felveszi a napirendjére a dokumentumot.

Silvia Pastoreková, az SAV Biogyógyászati Központjának elnöke elmondta, hogy az elemzés két fő részből állt. Az elsőben a gyártás során fennmaradt DNS-szekvenciák összetételét, mennyiségét és eredetét vizsgálták, a másodikban pedig azt, hogy ezek az örökítő anyagok milyen hatással lehetnek az emberi szervezetre.

A DNS-szekvenciák elemzéséhez összesen 15 különféle gyártási számmal rendelkező mintát vizsgáltak – kilencet a Pfizer, hatot a Moderna gyógyszergyártó cégektől, melyeket az Állami Gyógyszerellenőrzési Ügynökség (ŠÚKL) is hitelesített. Kiderült, hogy az elemzett mintákban a fennmaradt DNS határértéke 10 nanogramm alatt van, vagyis a nemzetközileg elfogadott mennyiségektől jócskán elmarad.

Továbbá az is kiderült, hogy a vakcinák nem tartalmaznak sem grafént, sem annak különféle származékait, ahogy Kotlár állította.

„Komplex elemzésünk és a legfrissebb ismereteink alapján egyértelműen biztosíthatjuk a közvéleményt, hogy az mRNS vakcinákban található fennmaradt DNS mennyisége megfelel a normáknak. Ráadásul ez a DNS fragmentált, vagyis nem egészben található meg a vakcinákban, hanem apró darabokra van felszeletelve”

– magyarázta Pastoreková.

Beigazolódott, amit már eddig is tudni lehetett

A kutatás második felében pedig arra a következtetésre jutottak, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy a fennmaradt DNS beépüljön az emberi génállományba, és egyébként is csak minimális biológiai hatást fejthet ki a szervezetre. Továbbra is igazolt a tétel, hogy a koronavírus sokkal nagyobb eséllyel okoz súlyos lefolyású megbetegedést, mint az oltások.

Pastoreková emlékeztetett, hogy a világszerte beadott több mint 13,5 milliárd vakcina objektív megfigyelése alátámasztja ezeket az állításokat.

Beigazolódott tehát, hogy a készítmények jól körülhatárolható biztonsági profillal rendelkeznek, többnyire elhanyagolható és átmeneti mellékhatásokkal járnak.

Hogyan tovább?

Az SAV továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a vakcinák hatékonyságának megkérdőjelezése alkalmas a nyilvánosság félrevezetésére, aminek súlyos egészségügyi következményei lehetnek.

A teljes elemzés egyébként 350 ezer eurójába került az államnak. Kotlár továbbra is a helyén marad, annak ellenére, hogy az SAV gyakorlatilag minden állítását megcáfolta. A kormánybiztost Robert Fico (Smer) miniszterelnök is támogatja.

A Hlas miniszterei, főként Tomáš Drucker oktatási tárcavezető láthatóan nem elégedett Kotlár munkájával, de odáig nem ment el, hogy felvesse a leváltását.

Peter Pellegrini köztársasági elnök szerdán arra figyelmeztetett, hogy a tudományos tények megkérdőjelezése és az akadémia átpolitizálása nem szerencsés út, amelyről vissza kellene fordulni, Ficóéknak pedig azt javasolta, hogy mihamarabb rendezzék a vakcinajelentés körüli vitát.

A kormány következő ülése szerdán lesz, de az még nem derült ki, hogy tárgyalnak-e az SAV dokumentumáról.

Az ellenzék Kotlár távozását követeli, Peter Pellegrini köztársasági elnök pedig azt üzente, a kormánybiztos mindennel foglalkozik, csak éppen a valódi feladatával nem. A Hlas miniszterei korábban kifejezetten kritikusak voltak a kormánybiztos munkájával, most azonban hallgatnak. Robert Fico (Smer) miniszterelnök pedig egyértelműen támogatja az SNS jelöltjét.

Ficónak is üzent

A kormánybiztos saját bevallása szerint is veszélyt jelent a koalíció stabilitására. A Joj24 vitaműsorában úgy fogalmazott, a Progresszív Szlovákia által vezetett kormány veszélyesebb lenne az ország szempontjából, mint a jelenlegi Fico-kabinet, így most a koalíció egyben tartása a legfontosabb feladat. Éppen ezért nem zárta ki, hogy távozna a pozíciójából, ha a Hlas ilyen feltételt szabna.

„Nem állítom, hogy én okos ember vagyok, de azt szokták mondani, hogy az okos ember inkább a békességet választja, még ha igaza is van”

– jelentette ki.

Fico kapcsán a kormánybiztos azt mondta, ő egy ügyes diplomata, aki szintén a koalíció stabilitását tartja a legfontosabbnak. Ezzel magyarázza, hogy a miniszterelnök kínai látogatása során még intenzívebb támadások érték a személyét. „Az ő politikai terméke, Rudolf Huliak teljesen megszégyenítette a munkámat” – mondta, majd hozzátette, ezen a héten indult újra az mRNS alapú vakcinák beszerzése is, amit éppen Kotlár jelentése miatt állítottak le még áprilisban, illetve az SAV elnöke ekkor találkozott Pellegrinivel.

„Nem hiszem, hogy létezik olyan lehetőség, hogy a miniszterelnök ne tudott volna Huliak úr tevékenységéről, az új vakcinák vásárlásáról, valamint az elnök és a Szlovák Tudományos Akadémia elnökének találkozójáról. Ő ezeket a dolgokat figyelemmel kíséri. Nem vagyok naiv, tisztában vagyok a kapcsolatok működésével, és független képviselőként törékeny számokat tartok egyben”

– vélekedett.

Állítólag elkészült az elemzés

A kormánybiztos továbbá azt állította, hogy az elemzés, amit a köztársasági elnök és a Hlas miniszterei is számon kérnek rajta, már gyakorlatilag elkészült. Kotlárt eredetileg azzal bízták meg, hogy vizsgálja felül a koronavírus-járvány idején hozott óvintézkedések hatékonyságát és törvényességét, főként egészségügyi, gazdasági és jogi szempontból. Az SNS jelöltje másfél évvel a kinevezése után még mindig nem mutatott be egy ilyen dokumentumot.

A vitaműsorban most azt mondta, a hivatalba lépése után pár hónappal már az asztalán volt egy ilyen jelentés, de elmondása szerint a hivatalos szervek – például az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) – nagyon lassan reagálnak a kérvényeire, így nem érkeznek meg hozzá a szükséges információk. Megjegyezte, a járványkezelés során elkövetett hibákat fel lehetne sorolni egy A4-es lapon is.

„Az iskolák bezárása vagy az országos tesztelés, ami véleményem szerint a legsúlyosabb tévedés volt”

– sorolta a példákat.

Tárgyalni készül a tudósokkal

Az SAV vakcinaelemzésének eredményeit a kormánybiztos továbbra sem hajlandó elfogadni. Állítja, világszerte 12 olyan laboratórium is van, ahol az oltásokban túlzott mennyiségű örökítőanyagot mutattak ki. A műsorvezető kérdésére azonban nem árulta el, milyen laboratóriumokról van szó.

Bírálta a tudósokat azért is, mert az állam 350 ezer eurót fizetett a vakcinaelemzésért, az ő kutatását azonban egy centtel sem támogatta. Arra a kérdésre azonban nem válaszolt, hogy honnan szerzett anyagi forrásokat a kísérletek elvégzésére.

Az SAV tudósait továbbra is „potenciális bűnelkövetőkként” emlegette, viszont úgy véli, a helyzet odáig fajult, hogy szükség lesz egy találkozó megszervezésére, ahol a miniszterelnök és az egészségügyi miniszter is jelen van. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »