Egy holland pilóta korábban már figyelmeztetett a veszélyre

Egy holland pilóta korábban már figyelmeztetett arra, hogy a kapitányt ki lehet zárni a pilótafülkéből. A Germanwings járatán nem sokkal később ez meg is történt, véleménye szerint ugyanez történhetett az eltűnt maláj géppel is – írja az atv.hu.

A lap beszámolója szerint hetekkel a Germanwings katasztrófája előtt figyelmeztetett egy holland pilóta annak veszélyére, hogy a kapitányt ki lehet zárni a pilótafülkéből. „Néha komolyan elgondolkodom, ki ül mellettem… csak remélni tudom, hogy nem találom egyszer zárva a pilótafülke ajtaját, amikor kimegyek a mosdóba” – írta egy szakmai lapban Jan Cocheret Boeing 777-es pilóta mindössze két hónappal a francia Alpokban történt katasztrófa előtt.

A Piloot en Vliegtuig (Pilóta és Repülő) című magazin cikkében Cocheret arra figyelmeztetett, hogy a terroristák bejutását megakadályozó, 2001. szeptember 11-e után bevezetett biztonsági intézkedések könnyen a gép kapitánya ellen fordíthatóak. Aggodalmai sajnálatos módon a múlt heti szerencsétlenséggel beigazolódtak. Cocheret saját elmondása szerint azért jelentette meg elsőként szűk szakmai körben a cikket, mert aggodalmával nem szeretett volna pánikot kelteni az utazóközönség körében. A holland pilóta elképzelése szerint hasonló történhetett az egy éve hiába keresett malajziai Boeing 777-tel is

Mint arról már beszámoltunk, a második, a repülési adatokat rögzítő fekete doboz egyértelműen igazolta, hogy a pszichés problémákkal küszködő másodpilóta szándékosan vezette egy hegyoldalnak a gépet. A Germanwing-járatának pilótája kiment a vécére, visszatérve azonban már egy zárt golyóálló biztonsági ajtóval találta szembe magát, amelyet a feltételezések szerint baltát használva sem volt képes kinyitni, miután Lubitz lekapcsolta a biztonsági kóddal működő ajtónyitó rendszert.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »