EGY HÍR A SZOMSZÉDBÓL

„Megaláztak egy magyar lányt Temesváron, mert rosszul beszélt románul 

Megaláztak Temesváron a kórházban egy kézdivásárhelyi kislányt, amiért nem beszél jól románul – írja az erdélyi Krónika című lap. A lány az iskola U14-es női kosárlabdacsapatával látogatott Temesvárra, hogy az országos bajnokság elődöntőjében játsszon. Kiderült, hogy néhányuk játékengedélyéhez hiányzott a sportorvosi láttamozás, amit helyben pótolni kellett, ezért egy helyi egészségügyi intézményben jelentkeztek.

 „A vizsgálatot végző kardiológus a végletekig megalázta egyik tanítványomat azt kifogásolva, hogy a tizenkét éves kislány nem beszél románul” – számolt be Farkas Alpár kézdivásárhelyi edző. Az orvos ráadásul a kórlap hátoldalára is ráírta: „Az a gyerek, aki nem beszél románul, ne utazzon a csapattal.” Farkas szerint a megaláztatások a szállodában is folytatódtak, ahol szintén számonkérték a gyerekektől, hogy nem beszélnek folyékonyan románul.

Hírdetés

Az edző megdöbbentőnek tartja, hogy az eset a magyar határ szomszédságában történt, egy olyan városban, amely híres arról, hogy több nemzetiség él egymás mellett. A 2021-ben az Európa Kulturális Fővárosa címet betöltő Temesvár egyébként pályázatát is a multikulturalitásra és a város többszínűségre építette, amelyre elvileg büszkék a helyiek.

A gyermek szüleit már megkereste a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, amely az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) fog feljelentést tenni, illetve nemzetközi szintre viszi az ügyet, ha ebbe a család is beleegyezik – mondta egy csütörtöki, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Benkő Erika parlamenti képviselő, a szolgálat vezetője.

Az eset kísértetiesen hasonlít a pontosan két évvel ezelőtt, 2016. február közepén Kolozsváron történtekre, ugyanis az erdélyi és a bánsági városban is orvos követett el magyarellenes visszaélést.” 

Koncentráljunk erre: „Az a gyerek, aki nem beszél románul, ne utazzon a csapattal.” Mert ugye, ezt írta a gyerek kórlapjára ez az „orvos”. S mit is írhatnánk mi a román „doktor úr” kórlapjára? Talán azt, hogy aki így képes beszélni és viselkedni egy gyerekkel, az nem orvos, hanem egy kibaszott geci patkány. Teljesen függetlenül attól, hogy amúgy éppen román. Bár az sem véletlen…


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »