Egy hatalmas Nyáry Krisztián-poszter

Egy hatalmas Nyáry Krisztián-poszter

A magyar kultúra napjára készülődvén szeretnék valamit én is mondani Kölcsey-ügyben.

Merthogy dúl a vita a honi sajtóban Kölcsey vélelmezett homoszexualitásáról. Újra szárnyal a pár éve felröppent intimpistáskodás, hogy akkor Kölcsey kivel és miért, valamint hogy milyen pózban vagy póz nélkül, vöröslő fejjel avagy falfehéren.

Kegyeletsértő, kiáltják a jobboldalon, izgalmas és érdekfeszítő, mondják baloldalon, és néhányan azt is mondjuk a magyar kultúra napjára készülődvén, hogy ez az egész hajcihő szomorú látlelet Magyarország műveltségi, szellemi állapotáról.

Az ügyért természetesen Nyáry Krisztiánt terheli a felelősség, aki kétszáz évvel ezelőtti hálószobákba réved vissza, összeolvasott információmorzsáit pedig lebutítja a 21. századi ember bulvárszintjére. Sorozatos szerelmes könyveivel cseppet sem meglepő módon szép sikert ér el azok körében, akik Kölcsey-verset utoljára gimnáziumban olvastak, viszont nagyon kíváncsiak arra, hogy költőnk orális örömökben részesítette-e Szemere Pált. Szilvási és Moldova legalább tudott írni és a saját történeteivel szórakoztatott: a szocialista lektűr kimúlásával maradt nekünk Nyáry meg a roppant irodalmi című Így szerettek ők és a többi ágyra járás. Szerzőnk eleve nem is próbál írni vagy saját kútfőből meríteni: felcsippenti régi könyvekből, ami a plebejus olvasót érdekli, aztán durr bele, dőljenek a bálványok, rendüljön meg a Parnasszus, itten ma szerelmes történeteket latolgatunk, lesz benne fajtalankodás is, ígérem.

Nyáry hívei azt mondják, nem baj, hogy ilyesmit olvasnak az emberek, jó bevezetője ez a komoly irodalomnak. Rossz hírem van: negyven éve is úgy volt az, hogy aki Berkesit falta, a legritkább esetben folytatta Mihail Bulgakovval. Aki tehát ma Nyáryt olvas tonnaszámra, nagyobb eséllyel élvez halomra A szürke ötven árnyalatán, mint a provanszál trubadúrköltészeten. Nem a magaskultúra mellett török én lándzsát, csak bátorkodom megjegyezni, hogy a bulvárszar az irodalomban is bulvárszar.

De nem is ez itt a fő gond.

Hanem az, hogy Nyáry és barátai elérték: ebben a sajnálatosan elbutult és műveletlen országban ma már az jut eszébe Kölcseyről egy egész nemzedéknek, hogy homokos volt-e vagy sem. Nem pedig a Himnusz.

Hírdetés

Igazságtalan volnék? Egy cseppet sem: beszélgetek fiatal emberekkel irodalomról, költészetről. És meggyőződésem, amit a régi öregek még jól belénk vertek, hogy pusztán olvasni nem elég, jó könyveket kell olvasni.

Ez a tudás kezd végleg kikopni a mindennapjainkból.

A magyar irodalmat magánügyekkel tematizáló bulvár rossz olvasmány. Mutatom, mi nem rossz. Például ez: https://mek.oszk.hu/06300/06367/html/01.htm#224, igen. Az a tizennyolc éven felüli felnőtt, aki képtelen elolvasni és értelmezni az ilyesmit, azonnal adja vissza az érettségijét. Merthogy méltatlan rá. Ellenben ha az a lényeg, hogy Kölcsey homokozott-e, akkor pardon, nem szóltam.

Akkor egész Magyarország legyen egy hatalmas Nyáry Krisztián-poszter. És rontsátok tovább a nyelvet, rontsátok a hazátok kulturális színvonalát, keressetek olcsó izgalmakat szellemi muníció helyett!

Ez a méltó hozzátok, nem Kölcsey Ferenc.

Szentesi Zöldi László: Kölcsey, a meleg költő


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »