Egy hanyatló rendszer bűnei

Az amerikai külügyminisztérium a múlt hét végén kiadta éves jelentését a világ országainak emberi jogi helyzetéről. Kína válaszolt az amerikaiaknak, rámutatva hogy előbb otthon kellene rendet tenni, mielőtt másokban keresik mindenáron a hibát.

A magát jogvédőnek kikiáltó Egyesült Államok friss országjelentése nem utal arra, hogy Washington javítanivalót talált volna saját borzasztó emberi jogi helyzetén – írta a kínai kormány az amerikai jelentésre válaszul kiadott dokumentumában, amely az Egyesült Államokban tapasztalható emberi jogi állapotokat egyre súlyosabbnak, az általa más országokban elkövetett emberi jogsértéseket pedig mind arcátlanabbnak tartja.
A terjedelmes összeállítás hat fejezetben tárgyalja a polgári, a politikai, a gazdasági és szociális jogok érvényesülését, a faji megkülönböztetést, valamint a nők és gyerekek helyzetét, illetve Washington határon túli jogsértéseit. Megállapításainak alátámasztásához az amerikai médiából hoz fel példákat, nyilvánosan hozzáférhető, hivatalos dokumentumokból idéz adatokat.
A szerzők a polgári jogok érvényesülésével kapcsolatban utalnak az erőszakos bűncselekmények, a fegyverhasználat gyakoriságára, a rendőrség túlzó fellépésére, valamint a törvénytelen lehallgatásokra. Külön is megemlítik a fegyintézetek túlzsúfoltságát, a börtönökben tapasztalt növekvő számú erőszakos esetet és halálozást.
Az amerikai politikai rendszert egy kutatói megállapítással egyetértve a jelentés hanyatlónak írja le, és úgy véli, hogy az élesen polarizált, decentralizált rendszer nagy erővel nyom el egyes érdekcsoportokat és aktivista szervezeteket. Kiemelik a pénz szerepét a választásokban, a lobbitevékenységet, az adományozásokat, mint a legális vesztegetés formáit, a támogatások illegális csatornáit, az úgynevezett politikai manipulációt.
A javuló gazdasági helyzet mellett a munkanélküliség és a szegénység veszélyezteti az amerikai emberek túlélését – állapítják meg. Hozzáteszik, hogy a hajléktalanok életkörülményei egyre romlanak, az egyenlőtlen jövedelemelosztás miatt nőnek a társadalmi különbségek, az átlagemberek megfelelő oktatáshoz és egészségügyi szolgáltatásokhoz jutása korlátozott.
A rasszista előítéleteket, megkülönböztetést olyan krónikus problémaként említik, amely jelen van a munkáltatóknál, megmutatkozik a fizetésekben és a bűnüldöző hatóságok, igazságügyi szervek eljárásában. A rendőrök által intézkedés közben elkövetett emberölés az afroamerikaikkal szemben gyakorlatilag hétköznapi eseménnyé vált az Egyesült Államokban – olvasható.
A dokumentum külön is szól a nők kiszolgáltatottságáról, a munkahelyeken való hátrányos megkülönböztetésükről, a családon belüli és az iskolai erőszakról, a szexuális zaklatásokról.
A záró fejezetben immár hagyományosan az Egyesült Államok külföldön elkövetett jogsértéseit ostorozzák a szerzők, az állampolgárok megfigyelésétől, az idegenben állomásozó katonák által elkövetett erőszakon és a kínvallatásokon át
a dróntámadásokig, az ártatlan civilek meggyilkolásáig.

Hírdetés

Thürmer Gyula

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »