Egy gyurcsányista fegyverrel kevesebb lesz a francia rendőrök eszköztárában

A francia rendőrök a jövőben nem használhatják azokat a robbanó könnygázgránátokat, amelyek már több sérülést okoztak. Európában már csak a francia rendfenntartók alkalmaznak ilyen eszközöket.

Christophe Castaner francia belügyminiszter bejelentette, hogy a rendőri erők nem használják többet tömegoszlatáshoz azt a típusú könnygázgránátot, amely újra és újra súlyos sérüléseket okoz a tüntetőknél.

A kormányellenes sárgamellényesek 2018. november 17. óta tüntetnek rendszeresen hétvégénként Emmanuel Macron államfő lemondását követelve, és rendszeresen kifogásolják az állítólagos rendőri túlkapásokat, illetve azt, hogy a rendőri erők súlyos sérüléseket okozó gumilövedéket és oszlató gránátokat vetnek be ellenük. A rendőri erőszakról készült felvételeket az országos televíziók is bemutatták.

A francia kormány, amely sokáig visszautasította, hogy rendőri túlkapások történtek volna, az elmúlt napokban hangnemet váltott, "példás magatartásra", valamint az erőnek az "arányos és visszafogott" használatára kérte a rendőrséget. "Megtörtént jó néhány hónappal ezelőtt, hogy a rendőrök kénytelenek voltak gránátokat használni egy fenyegető helyzetben, és a tüntetők, akik szándékosan kézbe vették a gránátokat, súlyosan megsérültek" – állította a belügyminiszter a France3 közszolgálati televízióban. "Ezért úgy vélem, hogy be kell hogy vonjuk a GLI-F4 típusú könnygázgránátokat a rendőri használatból" – tette hozzá.

Hírdetés

Ebben a típusú, 17,8 centiméter hosszú és 5,6 centiméter átmérőjű, alig 190 grammos gránátban robbanóanyag is található, amely erős hanghatást vált ki, és a könnygáznak löketet ad. Rendőrségi magyarázatok szerint a hármas hatás célja az, hogy egy csoport által megtámadott és bekerített ember, gyorsan ki tudjon szabadulni a helyzetből. A gránát a robbanóanyag miatt veszélyes, 26 gramm TNT-t tartalmaz.

Egy belső rendőrségi jelentés szerint, amelyet rendszeresen idéznek jogvédő szervezetek,

Franciaország az egyetlen európai ország, amely továbbra is használja a robbanóanyagot a rendfenntartásokhoz.

Az Emberi Jogok Ligája nevű szervezet keresetét – amely a robbanógránátok és a gumilövedékek rendőrségi használatának betiltását kezdeményezte – 2019 júliusában az Államtanács visszautasította. Azóta viszont Emmanuel Macron államfő utasította a belügyminisztériumot, hogy a lehető leggyorsabban módosítsa a rendfenntartó erők tevékenységének ellenőrzését.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »