Egy gól döntött a királyhelmeciek tornaelsőségéről

Egy gól döntött a királyhelmeciek tornaelsőségéről

Egy gól döntött a királyhelmeciek tornaelsőségéről Orosky Tamás2025. 10. 10., p – 18:03 Debrecen |

Jobb gólarányának köszönhetően tornaelsőséget ünnepelhetett Királyhelmec öregfiúk labdarúgócsapata, s ezzel már háromszoros győztesnek mondhatja magát a tavaly ősszel indított Barátság-kupa sorozatban. 

Csak két gólt kaptak

Először Békéscsabán, az idén pedig Bélyben és most Debrecenben is sikerült elhódítaniuk a serleget. 

„Mindössze egy gól döntött a javunkra. Első két mérkőzésünket Békéscsaba és a másik bodrogközi csapat, Bély ellen magabiztosan nyertük meg. A sorsdöntő mérkőzés ezúttal is a Debrecen ellen volt, a gól nélküli döntetlennel viszont még nem dőlt el a végső sorrend, ugyanis az utolsó mérkőzésen a hazaiak Bély ellen léptek pályára. Bár fölényesen győztek, de az az egy gól még kellett volna nekik ahhoz, hogy a végén ők ünnepelhessenek 

– nyilatkozta lapunknak a királyhelmeciek mestere, Bányácski Kornél. – 

Csupán két gólt kaptunk a tornán, csatáraink remekeltek, gólhelyzeteiket többnyire jól ki is használták. Boldogan inthettünk búcsút a cívisvárosnak.” 

Megtalálni az összhangot

A bélyiek ezúttal nem tudták megismételni hazai környezetben megszerzett dobogós helyezésüket. A csapat vezetője, Oláh Dénes érthetően csalódottan értékelt:

„Sajnos minden csapatrészben a szokottnál gyengébben teljesítettünk, pedig merészebb terveink voltak. Már a királyhelmeciek ellen rosszul kezdtünk, ellenfelünk az első félidőben elhúzott, mi már csak korrigálni tudtunk a másodikban. A hazaiak is megfogtak bennünket, hiába rúgtunk három gólt, az is kevésnek bizonyult, még egy döntetlenhez is. Az utolsó, Békéscsaba elleni összecsapáson pedig már semmi nem jött össze. 

Nincs más hátra, minthogy kielemezzük a hibákat, elsősorban csapatként kell jobbá válnunk, meg kell találni az összhangot, csak így lehetünk sikeresek.” 

A négyes torna csapatai a közelmúltban elhunyt Pupák Lászlóról is megemlékeztek, a kiváló szakács nekik is készítette a finomabbnál finomabb fogásokat.

Legközelebb 2026. augusztus 15-én, Békéscsabán találkozik újra a négy csapat. 

Hírdetés

Királyhelmec–Békéscsaba 3:0 (2:0), g.: Balogh István 2, Molnár Gábor, Királyhelmec–Bély 4:2 (3:0), g.: Molnár Gábor 2, Balogh István, Ferenc József, ill. Papp István, Szűcs Péter; Debrecen–Bély 5:3 (4:1), bélyi gólszerzők: Petrik Tamás Gendrács Pál, Papp István; Debrecen–Királyhelmec 0:0, Békéscsaba–Bély 5:0 (2:0). 

A torna végeredménye: 1. Királyhelmec 7 pont (7:2), 2. Debrecen 7 (9:5), 3. Békéscsaba 3, 4. Bély 0.

Kapcsolódó cikkünk Királyhelmec/Bély |

Szombaton (kezdés 10 órakor, Hajdú TTE Sporttelep) Debrecenben folytatódik a négy csapat részvételével (Békéscsaba, Bély, Királyhelmec, Debrecen) tavaly ősszel elkezdődött Barátság-kupa elnevezésű, labdarúgó öregfiúk-tornasorozat.

A mérkőzések ezúttal is 2×15 percig tartanak, 5+1-es felállásban. A végső sorrend a körmérkőzéseket követően alakul ki. A májusban, Bélyben rendezett tornát a királyhelmeciek nyerték.

A két bodrogközi csapat vezetője az esélyeikről számolt be lapunknak. „Természetesen most is az első két hely valamelyikének a megszerzése a célunk. Tavaly Békéscsabán elsők voltunk, hazai környezetben másodikok, míg ez év májusában Bélyben újra elsők, tehát érthető, hogy nem szeretnénk alább adni. Tizenhárom fős kerettel utazunk a tornára, a fiúk jó erőben vannak, remélem, ezt a tornát is sikeresen zárjuk” – mondta az Új Szónak Bányácski Kornél, a királyhelmeciek edzője.

A bélyiek csapatvezetője, Oláh Dénes meglepetést szeretne elérni alakulatával: „A legutóbbi, hazai környezetben megrendezett seregszemlén két szoros mérkőzést veszítettünk el először Királyhelmec, majd Debrecen ellen, Békéscsabát viszont simán vertük. Látok arra esélyt, hogy előrébb végezzünk. Kollégámmal együtt már nagyon várjuk a bodrogközi rangadót, amely mindig háromesélyes. Mi is, a királyhelmeciekhez hasonlóan, tizenhárom fős kerettel utazunk a tornára, köztük egy fiatalabb újonccal. Jól felkészültünk, jöjjön, aminek jönnie kell.” 

Kapcsolódó cikkünk

Tornagyőzelemmel zárta szereplését a Királyhelmeci Öregfiúk labdarúgócsapa-ta a Békés vármegye központjában rendezett Barátság-kupa elnevezésű kispályás teremlabdarúgó-tornán.

Az először megrendezett seregszemlén négy csapat szerepelt, Debrecen és Békéscsaba mellett a már említett királyhelmeciek, és rajtuk kívül egy másik alakulat, Bély is a Bodrogközt képviselte. A 2×10 perces játékidőben 5+1 játékos lehetett a pályán.

A Mester Sportcsarnokban zajlott megmérettetéseket mesterien kezdték a királyhelmeciek. A házigazdák elleni mérkőzésüket a csapat vezetője, Bányácski Kornél és Horváth Attila góljainak köszönhetően 2:0-ra nyerték meg, majd következett a papíron legnehezebb ellenfél, a Debrecen csapata. „Többször is játszottunk már ellenük az utóbbi években, utoljára nálunk, Királyhelmecen, a Mikulás-kupán. Akkor szoros mérkőzésen kaptunk ki 1:0-ra a Buzánszky Jenő Sportarénában. Most nekünk sikerült egy újfent szoros mérkőzésen nyernünk 2:1-re – mondta lapunknak Bányácski. – Nagyon nehéz, izgalmakban bővelkedő, mindkét oldalon helyzetekkel tarkított 20 percet játszottunk. Ezért az eredményért mindenkinek oda kellett tennie magát. Bravúros teljesítményt nyújtott kapusunk, Borkesz Pál, a hátvédsort jól irányította Horváth Attila, a középpályás Balogh István pedig jól és célszerűen osztogatott. Tulajdonképpen az említett tényezők eredményezték Orgován Sándor és Balogh István góljait is.”

A következő, bodrogközi rangadó viszont már nem a legjobban alakult számukra. 3:0 után Orgován két góljával csak szépíteni tudtak a bélyeiek elleni eredményen. „Ezen a mérkőzésen elsősorban azoknak adtunk lehetőséget, akik az első két találkozón kevesebbet szerepeltek. Ellenfelünk már nagyon elhúzott, de legalább mérsékelni tudtuk vereségünket. Az előző párharcok eredményeinek ismeretében ez az összecsapás már nem befolyásolta a torna végeredményét. Ami összességében szereplésünket illeti, valaki kevesebbet, valaki többet tudott hozzátenni, de éppen eleget ahhoz, hogy győztesek legyünk a békési vármegyeszékhelyen. Külön szeretném megköszönni Mracskó Mihálynak, a 25-szörös magyar válogatottnak a biztató szavait, aki Békéscsabán kezdte el karrierjét, majd a Rába ETO Győr egyik erőssége volt a 80-as években” – tette hozzá Bányácski.

A Barátság-kupa az előzetes tervek szerint jövőre Bélyben és Debrecenben folytatódna, 2026-ban pedig Békéscsabán és Királyhelmecen. Ugyanakkor a legközelebbi összecsapásokra nem kell ilyen sokat várni, mivel a csapatok december 7-én, a Mikulás-kupán ismételten találkoznak majd.

Érdekes

Királyhelmec–Békéscsaba 2:0, Királyhelmec–Debrecen 2:1, Királyhelmec–Bély 2:3, Bély–Debrecen 0:3, Bély–Békéscsaba 1:4, Békéscsaba–Debrecen 1:1.

A torna végeredménye: 1. Királyhelmec 6 pont, 2. Debrecen 4, 3. Békéscsaba 4, 4. Bély 3. 

I. Barátság-kupa


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »