Egy friss felmérésből kiderült: így adnak borravalót a magyarok

Továbbra is népszerű ugyan a borravaló intézménye idehaza, bár a fiatalabbak már jobban meggondolják, mennyivel adjanak többet a szolgáltatásokért – ismerteti felmérése alapján a HelloPay fizetési rendszereket üzemeltető társaság szerdai közleményében.

Az MTI-vel megosztott vizsgálat szerint a megkérdezettek háromnegyede jár valamilyen rendszerességgel olyan helyekre, ahol szokás jattot adni, főképp a fiatal felnőttek és a magasabb jövedelműek.

Mi alapján adják az inflációval is megküzdő magyarok a borravalót?

💵 Mindössze 13 százalék utasítja vissza ezt a szokást, ugyanakkor

💵 a megkérdezettek negyede szívesen ad többet,

💵 20 százalékuk hagyománynak tekinti,

💵 10 százalékuk a hangulata alapján dönt,

💵 a szolgáltatás minőségétől pedig további 30 százalék teszi függővé a borravalót

Hírdetés

– derült ki a felmérésből.

A közlemény szerint a borravaló adását egyértelműen a szolgáltatással való elégedettség motiválja Magyarországon.

Abban az esetben, ha nem számolnak fel szervizdíjat, a többség 5-10 százalékos összegű borravalót ad, szervizdíj mellett pedig átlagosan 6 százalékot

– derül ki a vizsgálatból.

A bankkártya a borravaló-fizetésben már megelőzte a készpénzt, utóbbi az ország keleti részében népszerűbb. A mobiltelefonos fizetés a fiatal felnőttek körében terjedt el leginkább – tették hozzá.

Az online felmérés márciusban készült 1000 fős mintán, a 18 és 65 éves magyarországi internetezők körében. A megkérdezettek közössége nem, életkor, iskolai végzettség, településtípus és régió szerint reprezentatív.

(Címlapkép: Sándor Zoltán / Alfahír)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »