Egy fideszes polgármester a Népszavának: „Szerintem Orbán Viktor sincs tisztában az ország valós állapotával”

Egy fideszes polgármester a Népszavának: „Szerintem Orbán Viktor sincs tisztában az ország valós állapotával”

A Népszavának több névtelenséget kérő fideszes polgármester is bírálta a kormánypárt vezetésének több döntését és eljárását. Azon bosszankodtak az önkormányzati választás kapcsán, hogy a „központból küldtek le” tanácsadókat, akiknek ráadásul fizetni is kellett a munkájukért. Vesztes fideszes indulók pedig arra panaszkodtak, hogy a rájuk erőltetett kampánycsapat rossz döntéseket hozott. „Több helyen tanítanivalóan hülyék voltunk” – jelentette ki egy fideszes országgyűlési képviselő a Népszavának.

A lap szerint, azt, hogy az önkormányzati választási eredmény „nagyot ütött” a Fideszen, az is mutatja: hosszú évek óta most hallani először komoly belső kritikákat. Egy fideszes polgármester, aki nyert a választáson, a Népszavának azt mondta: stratégiai hiba volt kizárni a polgármestereket a parlamentből.

„A Fidesz elnöksége már jó ideje csak az országgyűlési frakcióra koncentrál, miközben a választókhoz mégiscsak a polgármesterek állnak a legközelebb. De mivel ránk már nem kíváncsiak, azt sem tudják, a választók igazából mit szeretnének. Szerintem Orbán Viktor sincs tisztában az ország valós állapotával, és azt is el tudom képzelni, hogy a környezete tudatosan tart tőle vissza információkat”

Hírdetés

– fogalmazott a polgármester a lapnak.

A Népszavának nyilatkozók közül többen kritizálták a korábban szintén sokkal jobban működő, belső felhasználásra készült közvélemény-kutatások minőségét is. A lap egyik forrása megemlített egy nagyvárost, ahol nem tudták előrejelezni a végeredményt megbízhatóan, miközben a párt kampányának irányítói ezekre az adatokra építettek, a helyiek pedig hiába mondták nekik, hogy szerintük rosszak a számok és emiatt a következtetések is.

A Népszava úgy tudja: az önkormányzati választás eredményének értékelése még mindig nem fejeződött be a Fideszben, és a párt januári elnökségi ülésein várhatók konkrét döntések.

Emiatt állítólag Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője és Kubatov Gábor, a Fidesz elnökségi tagja sem lehet teljesen nyugodt. Ehhez köthető az a hír is, ami több helyen is megjelent, hogy Habony Árpád és csapata érkezik Londonból felmentő seregként a kormánypárthoz. A Népszava szerint azonban ebben a kérdésben egyelőre megosztott a pártvezetés: van, aki szerint az eredmény figyelmeztetés, hogy az arrogáns stílust, a háborús politikát ideje feladni, mások szerint még inkább be kellene keményíteni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »