Egy fideszes honatya feljelentette a Momentum EP-képviselőjét

Egy fideszes honatya feljelentette a Momentum EP-képviselőjét

A gyanúja: „jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette”.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt feljelentést tett Cseh Katalin momentumos EP-képviselő ellen Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő.

A kormánypárti politikus csütörtökön az MTI-nek elmondta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságál tett feljelentést a Cseh Katalinhoz köthető cégek állami támogatásával kapcsolatban.

A fideszes képviselő szerint a feljelentés mellé csatolt dokumentumok – cégkivonatok, tulajdoni lapok és támogatási szerződések – egyértelműen igazolják, hogy a Cseh Katalinhoz kapcsolható céghálózat nem arra a célra a használta fel az állami és európai uniós támogatást, mint amire a pályázatokat benyújtotta.

Hírdetés

Hangsúlyozta: az érintett cégek koncepciója az volt, hogy minél nagyobb támogatási intenzitású térségben – így például a leghátrányosabb nógrádi kistérségben – nyújtsanak be pályázatot, így minél nagyobb állami támogatást szerezzenek meg, majd

mindenhova ugyanazt a projektet jelentették le, a beruházások azonban nem valósultak meg.

Vagyis a megnyert pénzt nem a projektekre fordították, de hogy hová, azt majd a nyomozó hatóság kideríti – tette hozzá.

Budai Gyula elmondta azt is: Cseh Katalin 2018-ig volt tulajdonos és ügyvezető a cégekben, az érintett pályázatokat viszont ezt megelőzően, 2016-ban és 2017-ben nyújtották be, a megvalósítási határidő pedig 2020-2021 volt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »