Egy Fiat Punto hátuljába zsúfolták be az ellopott pónit, még mindig keresik

Elloptak egy alig egyhónapos pónit – a hír azért különösen szomorú, mert az állat még annyira pici, hogy félő, megfelelő táplálás nélkül rövid idő alatt elpusztul, ugyanis eddig anyatejen élt. A kiscsikó szerencsére nem nyomtalanul tűnt el. Gazdájának ismerőse Facebook-posztban tudatta a lopás részleteit, többek között azt is, hogy hogy néz ki az állat, illetve hogy egy Vecséshez közeli tanyáról tűnt el.

A közösségi médiában virálisan terjedt az eset híre, talán ennek is köszönhető, hogy hamar előkerült egy másik fotó is, amin az látszik, hogy az eltűnt póni egy Fiat Punto hátuljába zsúfolva utazik a sztrádán.

Hírdetés

A 444 azt írja, már többen is tettek rendőrségi bejelentést, és mivel a képen jól látható volt a kocsi rendszáma, meg is találták hamar. A portál információi szerint egy vecsési férfié. A rendőrség azonban azt közölte, csütörtök délutánig nem került elő a póni.

A 444 beszélt a póni tulajdonosának egy barátjával is, aki szerint a csikó és a tanyát őrző három közép-ázsiai juhászkutya is ismerték a tetteseket, akik ezért tudtak egyáltalán bejutni az istállóig. Ő mondta azt is, hogy a két, a lopással gyanúsított férfi szökésben van. A rendőrök egyelőre nem tudják, kinek a megbízásából lophatták el vagy kinek passzolták el a kiscsikót.

A portál idéz egy állatorvost is, aki elmondta: megvan az esélye, hogy szakszerű ellátás hiányában egy kizárólag anyatejen élő, anyjától elszakított kiscsikó valóban elpusztulhat. A lovak még féléves korukon túl is szopnak, az ellopott állatnak pedig még ki sem nőttek a fogai.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »