Egy félrecsúszott Jeanne d’Arc

Egy félrecsúszott Jeanne d’Arc

Az már messziről is látszik, hogy ennek a témának két fontos vetülete van, kár, hogy erről az autentikus 168 óra megfeledkezett, vagy legalábbis összekevert.

Megrendítő tudósításban számolt be szép hazám legautentikusabb és leghitelesebb lapja, a 168 óra egy emberi tragédiáról, egy Ember tragédiájáról, egy hős, egy fiatal hérosz megpróbáltatásairól, az Orbán-rezsim kegyetlen kitaszítottjáról és annak későbbi vesszőfutásáról.

Mielőtt elkezdenénk könnyezni az autentikus 168 óra autentikusságán, olvassunk bele ebbe az autentikus hitelességbe: Kiközösítették, és elhidegült Nagy Blankától az iskolája, a tanárai, az osztálya és a barátai is az elmúlt fél évben – erről beszélt az Átlátszónak adott interjújában a trágár kormányellenes odamondásairól megismert kiskunfélegyházi tinédzser.

„Számomra pokoli volt ez a mintegy 6 hónap. Reggel nem akartam iskolába menni. Ilyenkor mindig egy órával hamarabb keltem, hogy ezt kisírjam magamból. Az is felmerült, hogy inkább magántanuló leszek. Amint beértem a suliba, feltűnt körülöttem ez az idegtépő csend. Tulajdonképpen így telt az egész napom, a túlélésre játszottam, és a végét vártam.” – mondta a lány, hogy mi történt vele, miután nagy nyilvánosságot kapott véleménye. Mikor rákérdezett, hogy miért hidegültek el tőle, azt a választ kapta, hogy nagyképűnek tűnik a viselkedése.

Az autentikus 168 óra, a leghitelesebb mértékadó orgánum rögtön elfeledte hitelességét és autentikusságát, pedig az idézett mondatok bővebb továbbgondolásra lennének érdemesek, pláne egy autentikus és hiteles lapnál.

De ha ez a továbbgondolás elmaradt, akkor a mi dolgunk, hogy pótoljuk. Legalább autentikusan.

Az már messziről is látszik, hogy ennek a témának két fontos vetülete van, kár, hogy erről az autentikus 168 óra megfeledkezett, vagy legalábbis összekevert. Az egyik pedagógiai-pszichológiai, a másik politikai.

És sajnos mindkettő elég domináns.

Kiközösítés, elhidegült az iskola, reggeli sírások, körülötte idegtépő csend – mondja az áldozat, miközben a 168 óra, ez a mértékadó hiteles orgánum csak közli a mondatokat, mindenféle empátia nélkül.

Közölnöm kell egy személyes megjegyzést, ami sok mindent felülír, hogy  másfél évtizedig volt tanárként eléggé ismerem az iskola világát, még akkor is, ha ez állandó változáson megy keresztül. De az alapdolgok évszázadok múltán is ugyanazok. Seneca is tanított, Kant is tanított, Németh László is tanított, az iskola örök. Meg persze a diákság is.

Hírdetés

S ha voltak kiugró teljesítmények, sportban, zenében, bármiben, azok szereplői kivételes és nem mindig szerencsés helyzetben voltak az irigység miatt az osztályokban. De túlélték.

És akkor itt vagy Te, aki már reggel nem akarsz az iskolába menni, itt vagy Te, aki országos hírűvé váltál már az autentikus 168 óra miatt is, itt vagy Te, akinek egyetlen érdeme, hogy kocsmába illő ordenáré stílusban beszéltél nyilvánosság előtt az ország vezetőiről, az ország megválasztott vezetőiről.

És eltelt néhány hónap, Te pedig csodálkozol, hogy körülötted idegtépő a csend. Azon is, hogy néhány tanár nem akart egy tablón szerepelni veled. És ezen Te csodálkozol és meg vagy döbbenve.

Hát cica, itt a baj. Tanári rutinom súgja, hogy elhiszem, hogy nem akartál ebbe belemászni, tavaly még nem is gondoltad, hogy ellenzéki tüntetések szónoka leszel. De aztán az lettél, sajnos. Nem hallottál a zavaros gimnázium igazgatóról, Pukli sorstársról, aki előtted másfél éve bejárta ezt a dicső pályát, amit a baloldali sajtóorgánumok ígértek és intéztek, egy ideig róla szólt minden, aztán a sötétség.

Hát cica, most ne csodálkozz, hogy idegtépő a csend. Ne csodálkozz, hogy jóérzésű diáktársak, jó érzésű szülők és tanárok elfordultak. Ez még biztató is, hogy az országban a jó érzésű emberek véleményt is mondhatnak, mernek mondani.

Az, hogy néhány káromkodó ordenáré mondattal országos ismeretséget lehet szerezni, már nem a Te bajod, ez már a balliberális oldal dicső műve.

De az, hogy világpolitikai tényező is lettél, minden képzeletet felülmúl. Szégyen, ahogy a buta MSZP roppant sikeres kampányában felhasznált. Más kérdés, hogy hálából, te kis csacsi, a DK-t segítetted az EP-választásokon választási körzetedben.

De ennél nagyobb röhej, vagy tragédia nincs, hogy európai szinten is gyümölcsözött kormányellenességed, Jeanne d’Arc-ot vagy Zrínyi Ilonát nem éppen idéző bátor ocsmányságod.

Frans Timmermans, a holland baloldal állítólag hat nyelven anyanyelvi szinten beszélő csúcsjelöltje képes volt idejönni Budapestre, hogy az MSZP kampányában üdvözöljön és megcsókoljon.

Azt már láttuk, az akció sikeres volt. Az MSZP minden eddigi szintjén alul teljesített a választásokon, a soknyelvű holland meg csúfosan megbukott.

Már csak azt nem tudom, kit kellene siratni, a 168 órát, az MSZP-t vagy Timmermanst? Vagy talán Téged, kis Blanka? Nem könnyű a válasz.

(szék)


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »