A megkérdezetteknek közel kétharmada fél őszintén elmondania a véleményét egy Egyesült Államokban készült felmérés szerint. A baloldal „puha diktatúrája” még a mérsékelten liberális érzelműeket sem kíméli.
Az amerikaiak csaknem kétharmada fél a véleménynyilvánítástól, derül ki egy nem rég megjelent közvélemény-kutatásból. A washingtoni központú Cato Intézet felmérése szerint a válaszadók 62 százaléka véli úgy, hogy az Egyesült Államokban kialakult politikai hangulat visszatartja őket attól, hogy őszintén kifejtsék véleményüket. Látványos a válaszok pártpreferenciák szerinti megoszlása: a megkérdezett demokrata szavazók 52 százaléka fél a véleménynyilvánítástól, a Republikánus Párt támogatóinál ez a szám eléri a 77 százalékot.
– Csak az erősen liberális érzelműek érzik biztonságban magukat – írja a Cato Intézet kutatása, még a mérsékelt liberálisoknak is a 64 százaléka fél az őszinte beszédtől.
A washingtoni agytröszt 2017-ben végzett hasonló felmérést, akkor a mérsékelt liberális érzelműek 54 százaléka érezte biztonságosnak a politikai klímát, ez a szám most hat ponttal, 48 százalékra csökkent.
– Az öncenzúra a társadalmi csoportok szerinti bontásban is tanulságos – folytatja a washingtoni agytröszt. A latin-amerikaiak a legóvatosabbak, 65 százalékuk nem nyilvánít magánvéleményt, a fehér amerikai lakosság esetében ez a szám 64 százalék. Viszonylag biztonságban érzik magukat az afrikai amerikaiak, 49 százalékuk tart az őszinte beszédtől.
A kutatás kitér a véleménynyilvánítás korlátozását támogató intézkedések népszerűségének korcsoportonkénti megoszlására is. Mint írják, a harminc év alattiak 44 százaléka véli úgy, hogy helyénvaló elbocsátani azokat, akik Donald Tump amerikai elnököt támogatják. Ugyanennek a korcsoportnak a 27 százaléka véli úgy, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltje, Joe Biden támogatóinak elbocsátása helyes gyakorlat lehet egy munkahelyen.
Az iskolák újranyitása ellen tiltakoznak New Yorkban 2020. augusztus 3-án Fotó: MTI/EPA/Justin Lane
A cikket szemlézte a Breitbart hírportál, amely a baloldal „puha diktatúrájáról” (soft totalitarianism) ír. Idézik a szófordulatot bevezető konzervatív amerikai író, Rod Dreher korábbi szavait, aki már régóta figyelmeztet a jelenség mérgező hatására. A hírportál emlékeztet a július végén öngyilkosságot elkövető Mike Adams szociológusra, akit a megosztó Twitter-posztjai miatt nyugdíjazták az Észak-Karolina Egyetemen.
Az 55 éves egyetemi tanár a gendertanulmányokat kritizálta, illetve egy demokrata kormányzót, Roy Coopert nevezett rabszolgahajcsárnak (slave master), véleménynyilvánítása miatt szexistának és rasszistának bélyegezték. Adams elvesztette egyetemi státusát, nem sokkal később főbe lőtte magát.
– Az emberek többsége okkal fél kifejteni konzervatív vagy vallásos meggyőződését a munkahelyén, nyilvános helyeken, de mindenekelőtt a közösségi médián – írja a Breitbart. A hírportál hozzáteszi, a Demokrata Párt által tüzelt baloldali mozgalmak a fizikai és a digitális térben egyaránt fenyegetik az amerikai polgárokat.
Halálkampány
Chicago nemcsak egy város, hanem az a hely, ahol banditák szinte büntetlenül agyonlőhetik az egyszerű járókelőt, legalábbis, ha hihetünk az erre szakosodott filmek hagyományos toposzainak. Nyilván nem szabad, Chicagóban se mászkál Thompson-géppisztollyal senki, alkoholt is lehet már inni, nincs szalmakalapos FBI-ügynök a füstös lebujok előtt. De mégis szabad, hiszen lám, 2020 teljesen bizarr nyara igazi mészárszéket csinált az amerikai nagyvárosokból, dörögnek a fegyverek, a vírustól való félelem a lakosság egy részét otthonaikba zárta, és a George Floyd-tüntetések közepette baj esetén a polgár kétszer is meggondolja, kihívja-e a rendőröket, vagy megoldja inkább saját maga. Bíráskodik, és végrehajtja az ítéletet. Mert nem bízik már a rendőrségben, tudatosan ássák alá az egyenruhások tekintélyét, a beléjük vetett bizalmat, szándékosan a lovak közé hajítva a gyeplőt.
Mert az amerikai sajtó is mondja, ez egy furcsa, nagyon halálos, nagyon bizarr év. A társadalom pedig erőszakkal válaszol a járvány okozta feszültségre, erőszakkal válaszol a faji konfliktusokra, nagyjából azzal a céllal, hogy novemberben, a bizarr év végén az addigra már elemeire esett nemzet ne Donald Trumpra szavazzon. Az erőszak erre tökéletesen megfelelő eszköz, hiszen Amerikában túlságosan is régóta személyes lehetőségként fogják fel az erőszakot, amolyan kiemelt szabadságjogként, az amerikaiság pecsétjének tartják. Évszázadok erőszakkultúrája vezetett odáig, hogy az a pofon az első sértés után elcsattanjon, s hogy az otthonokat egyre több fegyverrel töltsék meg a jámbor polgárok. Az utcagyerekekből utcai harcosok lettek, a hivatalos erőszakszervezetből, a társadalom stabilitását adó rendőrségből pedig a bizarr év derekára amolyan gyűlölt ellenség, amelyet le akar győzni a polgárság. Nincs felelős, hiszen mindenki így él és így nőtt fel, mindenki jogosnak tartja a személyes erőszakot, féltékenyen őrzi a fegyverviselés jogát, de a politikai sajtó mindig rá fog mutatni – a pártvonalnak megfelelően – a hibásra, akire semmiképp se szabad szavazni.
Nagy kérdés azonban, hogy az egymásra acsarkodó utcai harcosok hogyan fogják elfogadni novemberben, hogy az élet megy tovább, vége a halálkampánynak, s mégiscsak be kell tartania mindenkinek a játékszabályokat. Visszatér-e a lobogó tisztelete az iskolákba és a sportcsarnokokba? Énekli-e még valaki az amerikai himnuszt? A sportesemények kezdetén ma gyakorlatilag természetes, hogy a sportolók a nemzeti himnuszt teszik meg tiltakozásuk célpontjává, a liberális sajtó pedig szomorúnak nevezte, hogy a jégkorongozók nem térdeltek le az idénynyitón. Pedig egy játékos, Matt Dumba – aki egyébként nem játszott – letérdelt az amerikai himnusz idején Edmontonban, hogy mikor az O Canada felcsendüljön, már ő is vigyázzba vágja magát, hiszen, hasonlóan a játékosok zöméhez, ő is kanadai. Azaz ott van a határvonal Kanada és az Egyesült Államok között, a mai Amerika szégyenteljes, lenézett és kigúnyolt, a csillagos-sávos lobogó egy rongydarab, de a juharleveles zászló tiszteletet parancsol, azt tisztelni köteles mindenki.
Persze csak abban az esetben, ha az év végén Donald Trump nyer. Ha nem nyer, akkor visszatér a béke az utcákra, akkor a faji szembenállás se olyan veszélyes, és csillogó szemmel, büszkén lehet tekinteni az egységes nemzet egységes lobogójára. De nem tudni, hogy addig még mennyi vér fog folyni Chicagóban, New Yorkban és Nashville-ben, s van-e visszaút egy ilyen megveszekedett, önsorsrontó halálkampányt követően.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
