Egy fekete Mózesékbe belekötő, mattrészeg proli miatt tehetik fel ismét a rasszista magyar lemezt

Egy Budapesten dolgozó külföldi, fekete állampolgárokból álló társaságot támadtak meg szombat éjjel a 17-es villamoson a fővárosban – számol be róla megelégedetten a Mérce "Rasszista támadás ért egy külföldi társaságot a 17-es villamoson" című cikkében. Agwaza Moses, a "megtámadott" társaság egyik tagja elmondta a Mércének, hogy éppen az Etele út irányába indultak a 47-es villamossal, mikor látták, hogy egy feltehetően részeg ember ütni kezdi a megállónál a villamos ablakát az ülőhelyüknél. Alább a kirakatsztori folytatása.

Ekkor úgy döntöttek, hogy leszállnak, mert nem akartak bajba kerülni. A megállóba befutó következő villamosra, egy 17-esre szálltak fel, de az ittas férfi két társával követte őket ide. Miután a villamos elindult, a férfi agresszívan üvölteni kezdett feléjük, ezért ők a villamos vége felé húzódtak. Ekkor azonban a férfi üres alkoholos üvegeket kezdett el hajigálni feléjük, majd – ahogyan a videón is látható – közvetlen közelről is megpróbálta megütni egyiküket (bár ezután a részeget lökik fel az áldozatok, olyan veszélyben voltak a "támadás alatt" – a szerk.).

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fagwaza.moses%2Fposts%2F1198361900352997&width=480

Ezután a férfi tovább folytatta a szidalmazásukat (egy ponton „kurva araboknak” titulálva őket), majd egy újabb, teli alkoholos üveg elhajítása után az érintettek kihívták a rendőrséget. A villamosvezető ekkora megállította a járművet, és ő is telefonált.

Hírdetés

Moses elmondása alapján a rendőrök gyorsan a helyszínre érkeztek, és hamar el is fogták az azóta a helyszínt elhagyó garázdákat, akiket előállítottak.

Moses szerint – akinek elmondása alapján ez volt az első ilyen élménye Magyarországon – „a villamosvezetőnek nem kellett volna felengednie a járatra egy ilyen nyilvánvalóan részeg utast”.

Bár komoly fizikai sérülést nem szenvedett senki, az eset megrázóan hatott a társaság tagjaira, akik azt is sérelmezték, hogy a villamoson utazók közül senki nem segített nekik a támadó ellen.

A rendőrség intézkedésével kapcsolatban pozitívan nyilatkoztak, hangsúlyozták, hogy szakszerűen jártak el a támadókkal szemben.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »