Az Uncsiprang egy hevenyészett menekülttábor, ami 23 ezer rohingjának nyújt otthont Banglades déli részén. Tavaly még nem létezett. Az országban nagyjából egymillió rohingja él hasonló helyeken, hivatalos táborokban, vagy a helyiekkel vegyülve.
„Egy év eltelt, mióta 720 ezer rohingjának kellett elmenekülnie Mianmarból a katonai megtorlás következtében.” mondja az Euronews riportere, Monica Pinna, aki Bangladesbe utazott, hogy bemutassa az elüldözöttek életkörülményeit.
Az ENSZ szerint népirtás lehetett
A tavalyi exodus nem az első volt a mianmari muszlim kisebbségek történetében, de az eddigi legnagyobb. A hadsereg ezt kiváltó akcióját az ENSZ nemrég népirtás indíttatásúnak nevezte. Független szakértők jelentései alapján legalább 24 ezren haltak meg, de a pontos számot senki nem ismeri. A mianmari hatóságok semmilyen vizsgálóbizottságot nem engednek be Rakhine államba, ami generációk óta a rohingják hazája. Még az ENSZ tényfeltáró missziója sem léphetett be Rakhine-ba, így az eseményeket elsősorban a menekültek történeteiből tudjuk rekonstruálni.
„Tula Toliból jöttem. Láttam, ahogy a katonák embereket ölnek, majd bedobják a hullákat egy tóba. Több nőt megerőszakoltak. Ezért menekültem el.” – meséli egy férfi, akinek a falújában tömegmészárlás történt.
Élet a menekülttáborokban
A hozzá hasonló rohingják békés körülmények között alapvető ellátást kapnak Bangladesben, viszont túlzsúfolt, hirtelen felhúzott menekülttáborokban élnek. Az Európai Unió, a válság egyik legnagyobb segélyezője, arra figyelmeztet, hogy a nemzetközi közösségnek oda kell figyelnie rájuk.
„A menekültek kapnak vizet, szállást, ételt.” – mondja az EU képviselője, Daniela D’Urso – “De ezen kívül szükségük van oktatásra, védelemre, megélhetési lehetőségekre is. Nincs állampolgárságuk, nem kaptak útlevelet Bangladesben. Ez azt jelenti, hogy nem mozoghatnak a táborok között, nem dolgozhatnak, és nem jogosultak tisztességes oktatásra.”
A táborban sétálva riporterünk a menekültek megsegítésére irányuló komoly erőfeszítések nyomait tapasztalta, de azt is, hogy milyen nehéz egy ilyen hosszan elhúzódó válságot kezelni. A legnagyobb kihívás a vízellátás és a higiénia biztosítása. Egy francia civil szervezet kifejezetten az ivóvíz tisztaságára figyel.
„Nincsenek járványok. A dolgokat egyelőre kontroll alatt tartjuk, hozzájárulunk a jobb közegészségügyi állapotokhoz. Most az infrastruktúra fejlesztésén gondolkozunk, hogy akkor is bírja a megpróbáltatásokat, ha a menekültek hosszú távon itt maradnak a régióban.” – magyarázza a Solidarités International egyik tagja, Reda Bendahme.
A megoldás még várat magára
Banglades arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy növelje a nyomást Mianmaron, és biztosítsa a rohingják visszatelepítését. A menekültek azonban garanciák nélkül nem szeretnének hazatérni:
„Igazságot követelünk a minket ért genocídium után. Azt akarjuk, hogy a mianmari kormány adjon nekünk állampolgárságot, különben nem megyünk vissza. Nem akarunk ezekben a vászonból készült sátrakban maradni, de el kell ismerniük minket.”
Miközben Banglades és a nemzetközi közösség a rohingják segélyezésével van elfoglalva, hosszú távú, politikai megoldás csak Mianmar beavatkozásával lehetséges. – értékeli a helyzetet az Euronews tudósítója.
Euronews
Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »
