Egy évre Horvátzsidányba került a vándor Mária-szobor a horvátok mariazelli zarándoklata után

Egy évre Horvátzsidányba került a vándor Mária-szobor a horvátok mariazelli zarándoklata után

102. alkalommal került sor a burgenlandi horvátok hagyományos zarándoklatára Mariazellben augusztus 22. és 24. között. A zarándokhétvégén mintegy 3500 hívő érkezett – Ausztria mellett Magyarországról és Szlovákiából is – a stájerországi kegyhelyre, hogy kéréseit, imáit a Magna Mater Austriae elé tárja. A kegyhely szobrának mását, a vándor Mária-szobrot egy évig a horvátzsidányi plébánia őrzi.

A nagyszabású zarándoklatra Kőszegről indult a horvátzsidányi, undi, szentpéterfai és nardai hívek kilencvenfős gyalogos csoportja, míg a kópházi és bezenyei zarándokok a Soproni-hegység felől érkeztek meg Mariazellbe négy nap alatt, 35 fővel.

A hívekkel együtt visszaérkezett a kegyhelyre a vándor Mária-szobor, amely tavaly Vulkapordányban (Wulkaprodersdorf, Ausztria) talált otthonra, s küldetése, hogy egyesítse az Ausztriából, Magyarországról és Szlovákiából érkező horvátokat. A zarándokok péntektől vasárnapig közösen imádkoztak és énekeltek horvát nyelven, kérve Isten áldását és Szűz Mária közbenjárását a családokra, a horvát népre, plébániáikra és falvaikra. 

A vándor Mária-szobrot vasárnap a 14 órakor kezdődő ájtatosság keretében a magyarországi Horvátzsidány plébániájának adták át.

Augusztus 24-én, vasárnap Ägidius Zsifkovics kismartoni (Eisenstadt) megyéspüspök volt az ünnepi szentmise főcelebránsa a burgenlandi horvátok nagy zarándoklatán.

A család életünk legfontosabb iskolája

A hit továbbadása a fiataloknak és a család megőrzése a társadalom „alappillére” – hívta fel a figyelmet a főpásztor. „A házasság és a család a társadalmunk alapja volt és marad, még akkor is, ha manapság gyermekeinknek és fiataljainknak a szabadság, haladás és egyenlőség nevében mást próbálnak közvetíteni” – fogalmazott Ägidius Zsifkovics a mariazelli bazilikában.

A család továbbra is „életünk legfontosabb iskolája”, amelyet az Egyház minden nehézség, kihívás és támadás ellenére védelmez – hangsúlyozta a püspök. „Mariazell édesanyja arra hív minket, hogy ismerjük fel újra a házasság és a család értékét és jelentőségét, ápoljuk családi életünket, és minden nehézség ellenére ne romboljuk le saját kezünkkel ezt a drága alappillért.”

Legyetek gyermekeitek első hitoktatói!

Hírdetés

A szülőket a főpásztor arra buzdította, hogy legyenek újra gyermekeik első hitoktatói. „Ne csak a McDonald’sba, fürdőkbe, bevásárlóközpontokba, családi élményparkokba vigyétek őket, és ne csak telefont, számítógépet adjatok nekik játékszerként, hanem vezessétek őket a templomba is – ne csak elsőáldozásra és bérmálásra, hanem vasárnaponként, ünnepeken és zarándoklatokra is” – mondta a püspök. „Imádkozzatok ismét együtt otthon a családban, és

– buzdított a főpásztor a hit továbbadására a következő nemzedéknek. Ellenkező esetben a hit és a kereszténység eltűnhet, „és templomaink, kegyhelyeink élettelen múzeumokká változnak”.

A háromnapos horvát zarándoklat, amelyet 1923 óta – néhány kivételtől eltekintve, mint a második világháború vagy a koronavírus-járvány ideje – minden évben megtartanak, több szentmisét, rózsafüzért, keresztutat és egy szombat esti hangulatos gyertyás körmenetet foglalt magában.

A burgenlandi horvát népcsoport körülbelül 50 ezer főt számlál, Burgenland mellett Magyarországon és Szlovákiában élnek. Burgenlandban a lakosság mintegy hat százalékát teszik ki, a kismartoni egyházmegye katolikusai között pedig közel húsz százalékot. Több mint harminc kétnyelvű plébánián horvát papok és szerzetesek szolgálnak lelkipásztorként.

A horvát nyelv megőrzése

Ägidius Zsifkovics püspök, aki maga is a burgenlandi horvátok lakta Mosonszentandrásról (Sankt Andrä am Zicksee) származik, felszólította a Mariazellben összegyűlt híveket, hogy ápolják a horvát nyelvet mint anyanyelvüket, és őrizzék horvát kultúrájukat. A politika kevéssé törődik a horvátokkal, nyelvük pedig a feledés veszélyének van kitéve. „Ha azt akarjuk, hogy Burgenland a jövőben is gazdag és sokszínű maradjon, nekünk magunknak kell ápolnunk és megbecsülnünk nyelvünket és kultúránkat” – hangsúlyozta a püspök horvát nyelvű prédikációjában. A szülőknek, Egyháznak, iskolának, horvát egyesületeknek, politikának és médiának együtt kell működniük és kiegészíteniük egymást, nem pedig egymás ellen fordulniuk. „Csak egyetértéssel és egységben tudunk népként fennmaradni és előrehaladni” – figyelmeztetett Ägidius Zsifkovics.

A vándor Mária-szobor átadása

A horvát zarándoklat ünnepélyes zárása a vasárnap délutáni ájtatosság volt, amelyen átadták a vándor Mária-szobrot. Az első kismartoni püspök, Stefan Laszlo (a félig magyar, félig horvát László István, 1913–1955) által bevezetett hagyomány szerint a szobrot minden évben más-más burgenlandi, szlovákiai vagy magyarországi horvát plébánia fogadja, ahol a hívek imádkozhatnak előtte.

A legutóbb Vulkapordányban (Wulkaprodersdorf), most pedig a következő nyárig a magyarországi Horvátzsidányba lehet elzarándokolni a Vándor Mária-szoborhoz.

Forrás: Maurer Péter

Fotó: Maurer Péter, Steiner Mirjana

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »