Egy évet éltek a skót fennsíkon egy valóságshow szereplői – Jól átverték őket

Egy évet töltöttek minden technológia nélkül a skót fennsíkon egy valóságshow kedvéért, ám mikor egy év után hazatértek, kellemetlen meglepetésben volt részük.

 

A brit Channel 4 televízió tavaly indult valóságshowjának, az Eden-nek a lényege az volt, hogy 20 versenyzőnek minden technológiát nélkülözve kell túlélnie a skót fennsík egy elzárt szegletében. Egy működő közösséget kellett kiakítaniuk úgy, hogy egyáltalán nem érintkezhettek a külvilággal, nem használhattak telefont, internetet, áramot, se semmi mást. A műsor 1 évig tartott… illetve tartott volna, ám a csatorna végül leállította, de erről elfelejtett szólni a show résztvevőknek.

 

A versenyzők annak rendje és módja szerint megvárták az egy évet, és március 23-án elhagyták a forgatás helyszínét, ekkor tudták meg, hogy a csatona már négy adás után levette a műsorról az Edent.

 

A rendezők állítólag azért nem árulták el a show kudarcát, mert az egyúttal egy szociológiai kísérlet is volt, és ha bevallották volna, hogy a műsornak befellegzett, az károsan befolyásolta volna a kialakult közösséget.

Hírdetés

 

A show kudarca mögött hihetetlen amatőrizmus állt. A elszigetelt erdőséget a műsor elején 13 résztvevő elhagyta, és a közösségi hálón nem túl jól nyilatkoztak róla. Később megjelent a sajtóban, hogy az ott maradt versenyzők közül többet is láttak az egy év alatt a forgatás helyszínéhez közeli fogorvosnál vendégeskedni, miután a technológia nélküliség fogszuvasodást eredményezett.

 

Az első adást még 1,7 millióan nézték, a negyediket már csak hétszázezren.

 

Hnonline.sk

Nyitókép: hnonline.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »