Egy év sem volt elég a Fidesznek ahhoz, hogy hajlandó legyen a trianoni diktátumról tárgyalni

Egy év sem volt elég a Fidesznek ahhoz, hogy hajlandó legyen a trianoni diktátumról tárgyalni

A Fidesz egy év alatt sem volt hajlandó megtárgyalni a trianoni békediktátum hatályon kívül helyezéséről szóló törvényjavaslatunkat még a bizottságban sem, pedig erre normál esetben harminc napjuk lenne a házszabály szerint – írja Fb-bejegyzésében Dúró Dóra.

Persze a koronavírusra mindent rá lehet fogni, és így legalább nem kellett kivonulniuk, ahogyan tették azt még 1990-ben. Mi már el is égettük ezt a gyalázatos diktátumot egy sajtótájékoztató keretében, és éppen egy éve nyújtottuk be az igazságtétel első lépésének tekinthető, hatályon kívül helyezésről szóló javaslatunkat Horthy Miklós kormányzóvá választásának 100. évfordulóján, ám ismét rá kellett döbbennünk, hogy a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely nem nyugszik bele ebbe a gyalázatba, és valóban kiáll a határon túli magyarokért. Az önfeladás nem vezet eredményre, nincs hova hátrálnunk: vesszen Trianon! – szögezi le a Mi Hazánk elnökhelyettese.

Hírdetés

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fdurodora%2Fposts%2F3843864208982750&width=480&show_text=false&height=497&appId


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »