Egy enyingi ékszerbolt mackójával gyűlt meg a baja a cigányoknak – ezt a példányt még keresi a rendőrség

Egy enyingi ékszerbolt mackójával gyűlt meg a baja a cigányoknak – ezt a példányt még keresi a rendőrség

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást E. Richárd 27 éves ságvári lakossal szemben.

A férfit azzal gyanúsítják a rendőrök, hogy 2016. december 16-án hajnalban társával betört egy enyingi ékszerboltba. Az üzletben lévő páncélszekrényt az általuk használt gépkocsihoz rögzítették és a helyéről kitépték. Az elkövetőket a cselekmény közben megzavarták, ezért a páncélszekrényt hátrahagyva elmenekültek a helyszínről.

A rendőrök az elkövetés napján azonosították a két tettest, és E. Richárdot az otthonában elfogták. A férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására.

A másik elkövetővel – Erdélyi Tiborral – szemben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki és felkutatásához a lakosság segítségét kéri.

A jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó férfi 37 éves, 165-170 centiméter magas, zömök testalkatú, barna hajú, barna szemű.

A nyomozók kérik, hogy aki Erdélyi Tibor tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja az itt található telefonszámok valamelyikét.

(Police.hu nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »