Egy “elrabolt” gyermek története: Posta Imrén eddig csak nevettünk, de már életeket tesz tönkre

Egy “elrabolt” gyermek története: Posta Imrén eddig csak nevettünk, de már életeket tesz tönkre

Az internetet bejárta a hír, miszerint egy kisgyermeket azért választottak el a szüleitől a hatóságok rendőri intézkedéssel, mert sokadik felszólításra és könyörgésre sem voltak hajlandóak anyakönyveztetni a gyermeküket. Hamar kiderült, hogy a két szerencsétlen szülő a Posta Imre féle szektához tartozó ember, akiket jól megtévesztett a “szektavezér” és a követőit hasonló őrültségekre próbálja rávenni. Ez már túl van azon, amikor például azzal tette magát nevetségessé Posta Imre, hogy az izraeli hadsereg fegyveres jelenlétéről beszél, akiknek harcjárművei különböző mélygarázsokban rejtőzködnek. Mostmár emberéleteket tesz tönkre a hülyeségével, és teszi az egész hazafias oldalt komolytalanná.

Mint rendszerkritikus és elfogulatlanul szemlélődő újságíró az elejéről kezdem: a történetben szereplő szülők nem akarják anyakönyveztetni a gyermeküket, mert álláspontjuk szerint nem bizonyítható, hogy melyik hatóság hova, melyik államba anyakönyvezteti a gyermekeket, és szerintük a jelenlegi államhatalom illegitim. Rendben is volna maga a gondolatmenet, de épeszű ember talán nem a saját gyermekén kezdi a kocajogászkodást és a közjogi frontharcot… Gyakorló apukaként én is felkaptam a fejemet a hírre, megnéztem az anyakönyvi kivonatokat, amin egyébként nincs semmi “kivetnivaló”. Még a “köztársaság” sem szerepel rajta, hanem csak annyi, hogy “Magyarország” és az adatok. Nem értem a problémájukat. Miért nem azon háborodnak fel a szülők, hogy a gyermek egyből kap egy adószámot, előrevetítve a sorsát, hogy ő egy adófizető rabszolga lesz?! Aztán ne vegyék át az adókártyát, rugózzanak azon, és ne azon az anyakönyvi kivonaton, ami nélkül jogilag nem állapítható meg a gyermekről semmi (szülei sincsenek igazolva, ezért állítja azt a hatóság, hogy így a gyermek “azonosíthatatlan”)

A védőnő, a rendőrök (ismerős rendőr is) figyelmeztette őket hónapokon keresztül, hogy mi lesz a következménye, ha nem tesznek eleget a hatósági felszólításnak. Könyörögtek nekik, hogy ne legyenek már elmebetegek… Persze, nem hatott, mert ők komolyan gondolják az injekciójukat. Amikor először csak néhányan jelentek meg a gyámügyből, akkor a 10-15-en szálltak szembe a hatóságokkal, akik elmentek, de később ez lett az eredménye:

Hírdetés

Rendben van, mondhatjuk, hogy a rendőrség is túlreagálta az ügyet. Kitépték az apa karjaiból a gyermeket és azóta sem adták vissza. Ez nyilvánvalóan embertelen és aránytalan is mind a gyermekek, mind a szülőkkel szemben. Sokkal inkább kellene Posta Imrét és a szószólókat gyógykezelni, akik persze még az alábbi videóban bátorították a szülőket és azóta is nyomják a kreténséget. Arról nem nagyon olvasni, hogy a Posta-féle szektavezérek mégis mit tesznek, hogyan segítenek a szülőknek visszakapniuk a gyermeküket, esetlegesen nem érzik-e magukat is hibásnak, amiért súlyos elmebetegségekre veszik rá a követőiket… 50 perctől érdemes nézni a két szülő nyilatkozatát:

A fenti eset is sürget minket, hogy a valódi nemzeti oldal kivesse magából az ilyen félőrülteket. Mint ezt a “MAG”-ozó Gréczy Gábort is, aki egy szót sem szól arról, hogy ugyan nem kéne injekciófaktorral fertőzni az embereket és akkor nem lenne ilyen gond:

A bejegyzése alatt már jópáran kioktatták az őrült Posta Imréseket, Gréczy Gábort is, de nem árt, ha mi is megtesszük. Meg kell állítani ezt a veszélyes szektát, mert nemcsak nevetni lehet rajtuk, hanem őmiattuk tartják sokan teljesen vállalhatatlannak a hazafiakat. Mint láthatjuk, emberéleteket tesznek tönkre, úgyhogy nem szabad tovább hallgatnia az épeszűeknek. Az elhatárolódást általában a baloldal szokta kikényszeríteni a “jobboldalból”, azonban van az a helyzet, hogy mi önként is megtesszük. Posta Imrétől, Gréczy Gábortól, Molnár F. Árpádtól (megszólalt ő is az ügyben) – és még lehetne sorolni a neveket sajnos -, messze elhatárolódunk!

(HuN1N1 – Szent Korona Rádió)


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »