Szentendrén lakik, de az Óbudai Kulturális Központban találkoztunk. Bezárt az ottani csoportos tárlat, és azért jött, hogy elvigye ott kiállított alkotását.
A képet a nemrég elhunyt művész barát, Bráda Tibor emlékének szentelte, és a tőle örökölt vászonra festette. Ahogy mesélte, a vászonra loccsant zöld akrilfesték „alakot öltött”, egy angyalt formált, „véletlenszerűen” megidézve Bráda Tibor egyik kedvelt témáját. A megmagyarázhatatlan történések sorát folytatva Szakács Imre Lászlóval fő művéről, a tavaly elkészült, idén kiállított, nagy visszhangot keltő Miatyánk-sorozatáról beszélgettünk.
– Amikor betöltöttem az ötvenedik életévemet, elkezdtem festeni az Ég és föld között című sorozatomat, ami nagyon sok részből áll; gyakorlatilag a mai napig nincs befejezve. A Miatyánk, és elsősorban az Úr imájának hét kérése, rendkívüli kihívás volt számomra. A hetes szám – legyen szó a profán vagy a szakrális jelentéséről – különleges helyet foglal el az életemben. Régóta, több mint egy évtizede szerettem volna megfesteni, de valami mindig visszatartott. Nem térnék ki arra, hogy miért, mert magamnak sem tudtam igazán megfogalmazni. Az utóbbi időkben azonban olyan különleges események, érdekes egybeesések történtek, hogy végre megszületett bennem a döntés, elkezdem festeni a Miatyánkot. Bizonyára az életkorom is hozzájárult, hogy most már ne halogassam; ha már úgyis ilyen régóta készülök rá, akkor tényleg valósítsam is meg. Ferenc pápa magyarországi látogatása, illetve annak első évfordulója rendkívüli lendületet adott. Művészettörténészek és egyházi emberek is megerősítettek abban, hogy jó úton járok. Miközben a Miatyánk hét kéréséből készült a hét festmény, Török Csaba professzor is megnézte a képeket, és felvetette, hogy az Atyát illető kezdősort is meg kellene festenem. Eredetileg nem terveztem, de elültette bennem a gondolatot. Ennek köszönhetően született meg a nyolcadik, a nyitókép, amely különös jelentőséggel bír a sorozatban. Ugyancsak nagy álmom volt, hogy a Miatyánk jó minőségű reprodukcióit egy mappába gyűjtve meg tudjuk jelentetni. Az említett évfordulóra nemcsak a képsorozat készült el, hanem egy gyönyörű merítettpapír mappába foglalva a nyolc festmény nyomdai reprodukciója is. Ehhez Török Csaba teológiai bevezetőt, egy csodálatos kísérő tanulmányt írt. A mappából egy díszpéldányt sikerült átadni Ferenc pápának. A Vatikánból megható válasz, köszönőlevél is érkezett.
– Esztergomban „debütált” a Miatyánk?
– Fantasztikus, előre nem tervezhető események követték egymást. Sajgó Szabolcs jezsuita atya is látta a sorozatot, így az ő közvetítésével április végén az EWTN Katolikus Televízió galériájában pontosan a pápalátogatás évfordulóján lett először kiállítva. Az ottani tárlatot – élő adás keretében – Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója nyitotta meg. Ezek után döntött úgy igazgató asszony, hogy a 2024-es ima éve alkalmából a Keresztény Múzeumban ad otthont a Miatyánk-ciklusnak.
– Közben már készülnek a 2025-ös szentévre is. Előreláthatóan hol lesz kiállítva a sorozat?
– A következő felkérések Erdélybe hívnak. Sokszor megyek oda, sokfelé járok Erdély-szerte, elsősorban szakmai ügyekben. Van ott egy képzőművészeti szempontból is érdekes, igen hívő település: Gyergyóalfalu. Fontos szerepet játszanak a csíksomlyói búcsúban, ugyanis az ottani keresztalja viszi az első zászlót a zarándokmenetben. Gyergyóalfalu egyébként több mint harminc hivatásos művészt is adott Erdélynek, a magyarságnak. A Miatyánk-képeket látva meghívtak, hogy a jövő évi búcsú idején ott állítsuk ki a sorozatot. Elterjedt ennek a tervnek a híre, úgyhogy a FeltöltŐt, a legnagyobb keresztény zenei fesztivált szervező Gyergyószentmiklós is jelezte, ott is szeretnék bemutatni a képeket. Ez két biztos időpont, de közben már a pécsi helyszínnel is folynak az egyeztetések…
– Talán nem tévedek, ha azt gondolom, hogy a korábbi munkáinak szintetizáló leképeződése ez a sorozat, és nevezhetjük akár élete fő művének is.
– Ez teljes mértékben így van. Itt szeretnék idézni Erdő Péter bíboros, prímás, érseknek a megnyitón elhangzott mondataiból: „Az igazán nemes művészet szavakkal vagy szavak nélkül tanítja, építi az embert. Képes arra, hogy akár fogalmi meghatározások nélkül is erősítsen és vigasztaljon. A nemes művészet, a szakrális művészet felragyogtatja a látható világban és a látható világ felett jelen lévő isteni valóságot, amely értelmet, célt, értéket ad az életünknek.” Művészettörténészekre, többek között az esztergomi kiállítást megnyitó Harmati Bélára is hivatkozom, aki azt mondta, e megfestett fohász páratlan vállalkozás a magyar képzőművészetben. Én is így gondolom, a legősibb ima erős felkiáltás a mai vérzivataros korunkban! Méretét látva is különleges, ugyanis nagy méretű vásznakra festettem a hét kérést, majd nyolcadikként az „Atyát”.
– A spiritualitás eleve meghatározó az életművében. Hogyan fogalmazná meg a hitvallását, ars poeticáját?
– Nem egyszerű válaszolni erre a kérdésre… Annak idején több kiállításomat Jókai Anna nyitotta meg, akivel nagyon jó kapcsolatban voltam. Ő a művészeket három kategóriába rendezte; szerinte van tagadó, kereső és közvetítő művész. Engem a közvetítők közé sorolt. Én is úgy gondolom, hogy közvetítő vagyok. Ahogy különböző mértékben mindenki, úgy én is kaptam talentumokat, amelyekkel megpróbáltam lelkiismeretesen gazdálkodni, több-kevesebb sikerrel. Ars poetica, talán inkább életfilozófia, amit a Párbeszéd Házában 2022-ben rendezett kiállításom címe fejez ki leginkább: Ha megdobnak kővel…
– Amit nem tud szavakba önteni, azt elmondja a képeivel…
– Pontosan. Erről nehéz beszélnem. A Miatyánk festése közben különleges élményeken mentem keresztül, megélhettem valami csodát. Ez az, ami a képeken megjelenik. Másképp fogalmazva: olyan események történtek, amelyek számomra megmagyarázhatatlanok, és ezek a rendkívüli érzések kivetültek a vásznakra. Igazság szerint nem törekszem arra, hogy a megfejthetetlen titkokat megpróbáljam megfejteni. Nagyon sok mindent elfogadok. Nem mintha nem érdekelne, hogyan lehetne ezeknek a mélyére hatolni, vagy ne lennék kíváncsi természet, de úgy érzem, az én véges emberi elmémmel nem tudok misztériumokat feltárni. Viszont megpróbálom közvetíteni azokat. Úgy, ahogyan megkapom. Megélem a csodát, és megfestem. Az ember szemlélője a világnak. Akármennyi borzalmat látunk, tapasztalunk is, a világunk egy csoda. Sokszor felfoghatatlan, de mindenkor a Teremtőt dicséri.
– A képek alkotása közben tehát a tudatosság, a vezérmotívum követésén túl inkább a spontaneitás, vagy még inkább a megéltség, az átérzettség hatott és működött Önnél?
– Is-is.
Ami figyelmeztetés is, hogy ne térjünk le az evangéliumi útról. A többit sem spontaneitásnak nevezném, hanem egy lelki folyamatnak, ahogy említettem, a munka közben tapasztalt csoda megélésének. Amit szemlélőként magyarázni nem, csak elfogadni tudtam. Régóta készültem a Miatyánkra, ahogyan Harmati Béla fogalmazott: bátor vállalkozás volt. Nem vagyok bátortalan ember, de valóban nagy bátorság és sok minden más kellett ahhoz, hogy elkezdjem ezt a sorozatot. Jóllehet pályafutásom kezdete óta foglalkoztatnak a ciklusok. Negyven évvel ezelőtt pedig már megfestettem például a Fészekféltő, a Lebegő reménység és a világra vak Jól figyelj! című képeimet, melyeket Schenk Lea művészettörténész a Szimbolikus próféciák tanulmányában elemzett. Ezek is olyan témák voltak, amelyek a mai környezetünket illetően kegyetlen valóságok már.
– Lehetséges innen továbblépni? Hiszen a Miatyánk talán felülmúlhatatlan alkotás. Minden, ami ezután jön, már ennek a fényében történik?
– Most úgy érzem – megélve mindazt, ami e sorozattal összefüggésben alakult –, hogy igen, ezen a téren már minden ennek a fényében történik. Sajgó Szabolcsot idézném a talentumok kapcsán: „Azt gondolom, hogy mindenki annyit tegyen, amennyire képes, nem kevesebbet, de ne is akarjon többet, fogadja el a határait.” Az egész pályafutásom valahogy ösztönösen ezen elv jegyében haladt. Ha többet akar az ember, annak óriási veszélyei vannak, ha kevesebbet tesz, annak is. Ez egy nehezen járható, keskeny mezsgye. Az elején azért nem mertem nekikezdeni a Miatyánknak, mert nem tudtam, eleget kaptam-e hozzá, képes leszek-e rá. Viszont miután nekifogtam, egy hét alatt elkészültem az A/3-as méretű vázlatokkal. Utána akrillal megfestettem az ima kéréseit. Akkor hívtam meg többek között Kontsek Ildikót, Török Csabát, Sajgó Szabolcsot és másokat, hogy művészi és teológiai szempontokat figyelembe véve tekintsék meg a képeket. Olyan bátorításokat kaptam, amelyek további erőt adtak és biztosítottak arról, hogy mindenképpen meg kell festenem a Miatyánk hét kérését. Végtelenül hálás vagyok azért, hogy ez megtörtént velem.
Boldog vagyok, hogy megfesthettem a Miatyánkot, és átadhattam, közvetíthettem valamit általa. Soli Deo gloria!
Fotó: Thaler Tamás, Mudrák Attila, Szakács Imre László archívuma
Pallós Tamás/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. december 15-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
