A szennyező fizet – így hirdetik korifeusai a környezetvédelem alapelvét. Ennek szellemében született meg a mi hulladéktörvényünk is. S most aztán fizetünk, egyre többet, mert a szennyezők mi vagyunk, a fogyasztók. Ha ugyanis nem vennénk semmit, szemetet se termelnénk, vagy csak módjával. Ám ma már nem lehet kimért tejet, vajat, túrót venni, s ha még árulnak is kimértet a boltok pultjaiból, azt is műanyag fóliában, zacskóban, vagy tégelyben kapjuk kézbe. Mert ahogy német gyerekek karácsonyi – közszolgálati – éneke mondja: a nagyszülőkorúak környezetszennyező disznók.
Mi, nagyszülőkorúak itt, a szocialista világrend kezdetén még abba nőttünk bele, hogy tehenünk ugyan már nem, de tejeskannánk volt otthon, s reggelente abba mérte bele a boltos a tejet, papírzacskóba a lisztet, a sót, a cukrot, cekkerbe – hálószatyor! – raktuk a kenyeret, zsírpapírba csomagolta a hentes a húsokat és a felvágottat, a zöldséges meg egyenesen a szatyorba vagy a fonott kosárba borította bele a gyümölcsöt, a zöldséget.
Nálunk szokás volt, hogy az üres zacskókat kisimítva rajzolásra, írásgyakorlásra is használtuk, utána pedig épp alkalmas begyújtós lett az aprófa alatt. Ásványvizet legfeljebb a patikában vettünk, üvegpalackban. A bort, a sört, a pálinkát, később már a tejet, tejfölt is mosható és visszaváltható üvegpalackban árulták. A kétdecis mustárospoharat orosz kristálynak hívtuk és ivópohárként hasznosítottuk, a befőttesüvegekbe pedig házi befőttek kerültek.
És hát komposztáltunk, később jó biotrágya lett mindenből, ami lebomlott… A kert meghálálta. A csinos, cifra csomagolások csak később jelentek meg. Addig csak irigyelni tudtuk a pompás nyugati – nálunk tuzexes –, előrecsomagolt termékeket.
Szóval: mi vagyunk azok a disznók, akik tönkretesszük unokáink életterét. Akkora az ökológiai lábnyomunk, amekkora semmilyen kőolajfinomítónak, vegyiműnek, műanyag-feldolgozónak, autógyárnak, kohóműnek, akkumulátor- vagy szárazelemgyártónak sincs.
Mi vagyunk a disznók, akik elástuk – vagy csak hatalmas tározókba ömlesztettük – a veszélyes hulladékot, elszennyeztük a termőföldeket, az ivóvízkészleteket… Ideje megfizetnünk érte. Akkor is, ha ezt a szennyezést manapság már unokáink nemzedéke végzi kitartóan, folytatva minden rosszat a fenntartható fejlődés nevében. (Mert a fenntartható fejlődés ma már csupán fenntartható gazdasági növekedést jelent, a természetbarát és természetmegőrző gazdálkodáshoz semmi köze.)
Fordítva ülünk a lovon. Már megint. Az „éneklő ifjúság” még nem tudja, hogy rossz helyen tüntetget.
Mi, akik megéltük a világtrendek különféle fejlődési fázisait, s a szervezetünk tele van DDT-vel és egyéb, „garantáltan egészségre ártalmatlan” (ma már rákkeltővé minősített), a gazdasági jólétet és növekedést előmozdító vegyszerrel, akiket épp most győzködnek arról, hogy a génmanipulált növények és állatok is csak a javunkra válnak, sőt, ha tücsköt és bogarat fogunk enni, csak egészségesebbek és hosszabb életűek leszünk, már nem veszünk be minden „egyedül üdvözítő” újsütetű sugalmazást.
Rossz a levegő, romlik a klíma, viszont: egyre több autó kell, mert a „fenntartható gazdaság” csak akkor növekszik, ha az emberek egyre mobilisabbak, amit ugye tömegközlekedéssel nem lehet megoldani, mert ahhoz akkora adóbevételek kellenének a nagy közös, állami kasszába, amekkorát a menő nagy cégek tulajdonosai nem lennének hajlandók megfizetni. Meg utak kellenek – állami adóbevételekből vagy állami finanszírozással. Ne a céget vigyük oda, ahol a potenciális munkaerő él, hanem „mobilizálja” magát a jónép; fogyasszon, vásároljon, ha dolgozni akar.
A politika pedig? Legprogresszívebbjeink most a „szennyező, fizess” jegyében arra készülnek, hogy győzelmük esetén átszabják a járművek adózási rendszerét. Meg kívánják szüntetni a regisztrációs adót, pótlására emissziós adót vezetnek be, ami kibocsátás függvénye lesz majd a megtett kilométerek szerint. És: kizárólag csak a személygépkocsikat fogja terhelni. (A teherautó nem szennyez?!) A „zöldség” jegyében ettől azt remélik, hogy az elektromos autók rohamos elterjedéséhez fog vezetni. (Abból nem lesz roncs, vagy az akkuból veszélyes hulladék?) Hát: kilóg a lóláb itt is. Megint a biznisz áll nyerőre, a természet egészének és az élővilág harmóniájának megteremtésére való törekvéssel szemben.
A zöld világforradalom a túlfogyasztás visszaszorítása lenne. A mértékletesség mindenben. A józan paraszti ész nevében.
Kevesebb hulladék, szenny akkor lesz, ha kevesebb árut, kevesebb leendő szemetet-hulladékot gyártunk, kevesebb mérget pumpálunk az életterünkbe. Nem lehet természetet, környezetet, klímát védeni egy aktuális új téveszme cunamiján lovagolva.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/5. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
