Magyarország nagyhatalmi szerepének megszűnése óta – immár pontosan ötszáz éve – folyamatosan nála erősebb birodalmak ütközőterében helyezkedik el. Ez az állandó kiszolgáltatottság és fenyegetettségérzet mély nyomot hagyott a nemzeti karakteren: a magyar történelem egyik visszatérő mintája az alkalmazkodás és az ügyes egyensúlyozás a vetélkedő hatalmak között(és persze a szuverenitás megőzése). Ugyanakkor újra és újra megfogalmazódott az a belső meggyőződés is, hogy minden külső nyomás ellenére a magyar nép alapvetően a szabadságot választja. Ezek a kívülről érkező erők testesítik meg azt a „balsorsot”, amelyről a Himnusz is beszél: olyan hatalmakat, amelyek egykor és ma is a magyar nép felé kívánna kerekedni. Én- és azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül- szeretem kommunistáknak hívni őket. De valójában ők még ehhez is túl cinikuska: ezek nihilista senkiházik, akik rajtunk nyerészkedve akarnak hatalmat szerezni.
Forrás:pestisracok.hu
Tovább a cikkre »
