Egy csapásra megfiatalodnak a dél-koreaiak

Egy csapásra megfiatalodik minden dél-koreai, mivel a parlament elfogadta azt a törvényt, amely alapján az életkor hagyományos koreai meghatározásáról a nemzetközi korszámításra tér át az ország a jog és a közigazgatás terén.

A polgári törvénykönyv és a közigazgatási törvény 2023 júniusában hatályba lépő módosításával az életkorral kapcsolatban eddig használatos háromféle időszámítási rendszer helyét átveszi a születési dátumon alapuló nemzetközileg elismert rendszer.

Jelenleg egy dél-koreai az általánosan elfogadott korszámítás alapján a születése napján már egy évesnek számít, és az új év első napján újabb évet adnak az életkorához. De használatos az országban 1960 óta orvosi és jogi dokumentumokban a nemzetközi korszámítási rendszer is, amikor egy személy korát a születési dátuma alapján határozzák meg, és egy harmadik rendszer is érvényben van, amely alapján viszont az új év első napján nő egy évvel egy személy életkora. Az utóbbit veszik figyelembe például az alkoholfogyasztás vagy dohányzás törvényes korhatáránál.

Hírdetés

Az egységes nemzetközi rendszer átvételével tehát egy vagy két évvel fiatalabbak lesznek hivatalos irataikban a dél-koreaiak.

A háromféle korszámítást bírálók azzal érveltek, hogy a különböző rendszerek zavart okozhatnak az egészségügyi és közigazgatási szolgáltatások terén, és fölösleges kiadásokkal járhatnak.

Jun Szok Jol, az ország májusban megválasztott elnöke már a kampányában ígéretet tett az életkori nyilvántartás egységesítésére.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »