Egy benzinkúton tárgyalt Szél és Vona

Egy benzinkúton tárgyalt Szél és Vona

A Jobbik miniszterelnök-jelöltjét a Peronban kérdezzük a részletekről.

Egy autópálya menti benzinkúton hozták össze a LMP–Jobbik-találkozót – számol be a 444.hu. A portál szerint Szél Bernadettet a párt másik társelnöke, Hadházy Ákos, míg Vona Gábort a Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor kísérte el.

A találkozót az M3-as autópálya mentén, egy benzinkútnál hozták össze. Hétfőn Vona és Szél is országjáráson voltak, Mátrafüreden, illetve Debrecenben végeztek a saját kampányeseményükkel, ezután találkoztak útközben.

Hírdetés

A megbeszélés bő egy órán keresztül tartott, a végén pedig Szél Bernadett azt mondta: sokkal jobb volt a hangulat, mint a vasárnapi ellenzéki találkozón. A hétfő esti találkozó után a tárgyalás részleteit nem árulták el, mindkét fél azt mondta, hogy megbeszéli saját pártjával a történteket. Kedd reggel összeül az LMP elnöksége, hogy a folytatásról döntsenek.

Kedd reggel Vona Gábor a Peron vendége lesz, ahol az egyeztetés részleteiről is fogjuk kérdezni. Tartsanak velünk!

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »