Egy balos ügyvéd, egy színésznő és egy magánnyomozó húzta csőbe Strachét

Egy balos ügyvéd, egy színésznő és egy magánnyomozó húzta csőbe Strachét

Egy iráni származású osztrák ügyvéd, egy müncheni magánnyomozó és egy orosz színésznő állhat a szabadságpárti osztrák alkancellárt és az egész osztrák kormányt napok alatt megbuktató rejtettkamerás felvétel mögött. Legalábbis ez derül ki a die Presse cikkéből. A megbízó személye ismeretlen, de kémfilmbe illő logisztikai szervezés árán sikerült csőbe húzniuk Hein-Christian Strachét.

Az már a megjelenésétől kezdve világos volt, hogy Strache másfél évvel ezelőtti ibizai nyaralásán lezajló kétes tartalmú tárgyalás és „házibuli” csapda volt. Maga Strache a felvételek szerint szintén gyanakodott. Ez azonban nem változtat azon, hogy az Osztrák Szabadságpárt korábbi első embere beleszaladt egy jól megszervezett konspirációba, amely során nyilvánosságra került az osztrák politikacsinálás eddig kevésbé ismert és sötét oldala.

Strachét a bekamerázott lakásba a párt későbbi frakcióvezetője, Johann Gudenus vitte el. Valószínűleg tudtán kívül járult hozzá főnöke bukásához. Gudenus édesapja 2016-ban elhunyt, a család pedig úgy határozott, hogy pénzzé teszi birtokai és erdői egy részét. És akadt is érdeklődő, egy hölgy, aki Igor Makarov orosz oligarcha lett állampolgárságú unokahugának adta ki magát. Gudenus és a nő egy bécsi ügyvéd irodájában találkoztak először, ez utóbbi két másik férfi társaságában jelent meg.

A szlovák Gorilla osztrák nagytestvére: Miről szól a Strache-botrány?

Az egyik férfi Julian Thaler néven, egy müncheni magánnyomozó-iroda munkatársaként mutatkozott be. A die Presse azt írja, hogy a szerkesztőség kiderítette a férfi valódi személyazonosságát, és a fedősztorija nem teljes hazugság: valóban egy létező biztonsági cég alkalmazottja volt, a vállalat hivatalos honlapja azonban néhány hónapja nem elérhető. Thaler valódi neve Julian H., és ipari kémkedés miatt nem ismeretlen a hatóságok előtt.

Gudenus többször is találkozott a nővel és Thalerrel, majd egyszer megemlítette, hogy Ibizára mennek nyaralni Strachéval, majd kiderült, hogy Thaler és a hölgy szintén ott lesznek – épp akkor épp ott.

Az ibizai nyaralóban készült el aztán az a hétórás rejtettkamerás felvétel, amelyen Strache többek között arról beszél, hogyan hálálná meg állami megbízásokkal az orosz oligarcha unokahúgának anyagi támogatását.

Hírdetés

De már az sem volt véletlen, hogy pont egy ismert orosz oligarcha állítólagos unokahúgába botlott bele Gudenus. Az ügyvéd, akinek irodájában először találkoztak egy bizony Dr. R.M., aki az oe24.at közlése szerint már 2015-ben is Strachét kompromittáló fotókból próbált extra jövedelemre szert tenni. R.M. ráadásul Gabriel Lansky ügyvédi irodájában dolgozott korábban, aki az osztrák sajtó szerint az osztrák szociáldemokrata párt közeli emberének számít.

Ausztriában gyakorlatilag kisebbségi kormány működik

A magát oligarcharokonnak kiadó hölgy kilétéről nincs információ, annyi biztos, hogy nem Igor Makarov unokahúga, mert nincs ilyen nevű rokona az illetőnek. Sőt, az üzletember feljelentést akar tenni, amiért visszaéltek a nevével.

Sascha Wandl, Julian H. korábbi főnöke – ő képezte ki a férfit az ilyen akciók lebonyolítására – szerint a megbízás valószínűleg egy politikustól érkezhetett, a hétórányi anyag felvétele, és az előkészítő szervezés összköltsége 600 ezer euróba kerülhetett. Julian H. a felvételeket később 1 millió euróért kínálta, de ennyiért nem volt érdeklődő, pedig számos alkalommal megpróbálták eladni.

A videó végül a Südeutsche Zeitunghoz és a Der Spiegelhez kerül, akik egy héttel az EP-választások előtt le is hozták azt. A két szerkesztőség állítja, nem ők időzítették így, és nem fizettek a videóért. Állításuk szerint egy hónapig vizsgálták a felvételek hitelességét.

A fentiek értelmében aligha fog kiderülni, hogy ki volt a csapda megrendelője, és hogy valójában hogyan került a két baloldali német laphoz a felvétel. Valakinek azonban ki kellett fizetnie a hatszázezer eurós cechet, amibe a kivitelezés került.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »