Egy alma, egy paprika, egy Sport szelet és 3 májkrém – ezt kapják, amiért a határunkat védik

Egy alma, egy paprika, egy Sport szelet és 3 májkrém – ezt kapják, amiért a határunkat védik

Vannak olyan cikkek, ahol a szószaporítás teljesen értelmetlen, valószínűleg ez is az, de azért két dologra muszáj emlékeztetnünk az olvasóinkat.

Emlékezetes, az ORFK minapi közleménye szerint naponta mintegy 5000 kalóriát tartalmazó ételt kapnak a déli határszakaszhoz vezényelt rendőrök. Ennek azonban eddig csak az ellenkezőjéről hallani, egyre több – persze nem hivatalos – beszámolót lehet hallani arról, hogy bizony a déli határon dolgozó rendőrök ellátása nem teljesen megoldott. Amit lehet magyarázni azzal, hogy kritikus a helyzet, de akkor azt vajon miért nem ismeri el az Országos Rendőr-főkapitányság?
 
Miért kell azt állítani például, hogy a két váltásban dolgozó rendőrök naponta háromszor étkeznek, ami azt jelenti, hogy egyszer meleg és kétszer hideg élelmet kapnak. Sőt, az ORFK szóvivője szombaton azt is elárulta: a hideg ételcsomagok tartalmaznak például felvágottat, zöldséget, gyümölcsöt, kiflit vagy zsömlét, míg a meleg ellátmány levesből, főételből, gyümölcsből és desszertből áll – azzal együtt legalább napi 3 liter ásványvizet is kapnak kollégái.
 
Ezzel szemben, akinek vannak olyan rendőr rokonai, barátai, akik a határon szolgálnak, igazi horrorsztorikat is megismerhetnek tőlük:

30 órás műszakok, 17 nap alatt egy kimenő, és ebédre Sportszelet.

Hírdetés

Ön szerint ez 4300 forint értékű élelmiszer?

Az alábbi képet Olvasónk küldte, ez egy a magyar-szerb határon szolgálatot teljesítő magyar rendőr fejadagja.
 
S akkor egy pillanatra emlékezzünk meg azokról a bevándorlókról is, akik az ilyen munkakörülmények között rájuk (is) vigyázó rendőröktől nem fogadták el a magyar adófizetők pénzéből vásárolt élelmiszert. 
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »

Hírek

Legújabb hírek