Egyrészt hivatalosan szigorú erkölcsi előírások szerint szervezték a társadalom – vagy legalábbis annak női tagjainak – életét. Másrészt viszont a római történelem már a kezdetektől hemzseg a nemi erőszakban és orgiákban gazdag epizódoktól. A császárok és családtagjaik szexuális perverziói pedig már az ókorban is a történetírók egyik kedvenc témáinak számítottak.
A szex már a kezdektől fogva fontos szerepet játszott az ókori Róma történelmében. Elég csak az olyan félig-mitikus történetekre gondolni, mint a szabin nők elrablása, amikor a római férfiak a város megalapítását követően elrabolták a szomszédos nép feleségeit és lányait, hogy ezzel biztosítsák Róma gyermekutánpótlását. De jó példa erre az utolsó római király bukását és a köztársaság megszületését elhozó lázadás is, amelynek közvetlen kiváltóoka az volt, hogy a zsarnok Tarquinius Suberbus megerőszakolta a tisztes római asszonyt, Lucretiát. Hasonlóan az alkotmányos rendet Kr. e. 451-ben felfüggesztő, tíz tagú patríciusi testület, a decemviri bukását is egy ilyen eset hozta el, amikor egy Verginius nevű plebejus római katona inkább leszúrta a saját lányát, Verginiát mintsem hogy hagyja, hogy az egyik decemvir, hatalmával visszaélve megbecstelenítse őt.
Lucretia és Verginia tragikus történeteit későbbi római történetírók rendszeresen a női erkölcsiség példázataiként mutatták be. A férfiaktól ugyanakkor korántsem vártak el hasonlóan szigorú tisztaságot a szexuális életet illetően. Míg a római nőktől feltétlen engedelmességet és egészséges, lehetőleg fiú gyermekek sorát várta el a társadalom, addig a férjek gond nélkül járhattak bordélyházakba és nyugodtan tarthattak szeretőt – amennyiben a kiválasztott nő még nem volt házas.
A házas férfiak továbbá ugyancsak anélkül létesíthettek szexuális kapcsolatot más férfiakkal, hogy emiatt szégyenkezniük kellett volna. Igaz, ez csak a behatolást végző férfira vonatkozott, hiszen a passzív, „befogadó” szerepkört alapvetően női szerepkörnek tartották. Az ilyen szerepet vállaló férfit férfiasság és erkölcs tekintetében alábbvalónak tekintették és megvetették.
Míg a férfiak közti szex így bizonyos megkötésekkel elfogadottnak számított, addig a nőket hasonló esetben kivétel nélkül utálatosnak tartották ezért. Két nő közti testi kapcsolat során ugyanis egyikőjük jellemzően behatolást végez valamilyen formában, tehát a római felfogás szerint férfi szerepkört vesz fel, ami pedig egy nő esetében súlyosan büntetendő volt.
A köztársaság utolsó éveiben hatalomra kerülő, majd a császári címet elsőként felvevő Augustus úgy gondolta, hogy a meglehetősen szabados szexuális életet élő rómaiak erkölcsei sürgős „javításra” szorulnak. Bár tőle sem volt idegen más feleségének az elragadása, rendszeresen szólt a házasságtörés ellen és szigorú törvényekkel igyekezett a rómaiakat az általa vélt helyes útra visszatéríteni. Törekvéseinek sikerét jól jellemzi, hogy lánya, Julia korának egyik legszabadabb erkölcsű asszonyaként volt ismert. Egyesek szerint előfordult, hogy éppen azon a szónoki emelvényen bujálkodott nyilvánosan, ahonnan Augustus az erkölcsiségről szokott szónokolni.
A másik nem ruháinak viselete és ezzel más nemi szerepben való szereplés ugyancsak erős ellenérzéseket váltott ki a korszakban. Julius Caesart például egész életében azzal vádolták, hogy fiatal korában női ruhában élt IV. Nikomédész bithüniai király udvarában, ahol „minden asszony férfija és minden férfi asszonya volt”. Az Augustust követő Tiberiusról ugyancsak az a hír járta, hogy Capri szigetén rendszeresen női ruhákat viselt és Vénusz módjára felöltözve jelent meg banketteken.
Az első római császárok közül azonban természetesen Nero nevéhez fűződnek a legnagyobb botrányok. Az utókor által Róma felgyújtásával is – valószínűleg egyébként tévesen – vádolt uralkodóról olyan történetek keringtek, minthogy halálra rugdosta terhes feleségét, vagy hogy vérfertőző kapcsolatban volt édesanyjával, Agrippinával. Mindezek mellett feljegyezték róla, hogy két felszabadított férfi rabszolgával is házasságot kötött. Egy Pythagoras nevű férfi így lett Nero „férje”, míg a Nero néhai feleségére állítólag nagyon hasonlító tizenéves Sporus – miután kiherélték – rendszeresen jelent meg császárnének öltözve az uralkodó oldalán.
Idősebb Plinius római történetíró nagy részletességgel örökítette meg Messalina, Claudius császár feleségének hírhedt orgiáit. A császárné esténként rendszeresen kilopakodott a palotából, hogy „Lycisca”, azaz Farkasszuka néven egy rossz hírű bordélyházban tevékenykedjen. Állítólag egy alkalommal 24 órás szexmaraton-párbajra hívta ki Róma egyik híres prostituáltját. A versenyt Plinius szerint végül a császárné nyerte, aki egy nap alatt összesen 25 férfival feküdt le ekkor.
A meglehetősen sok szenzációhajhász elemmel tarkított „Fenséges történetek” (Historia Augusta) című munkában olvashatunk Heliogabalus császár „kimondhatatlanul gusztustalan életéről”. A mindössze 15 éves korában hatalomra jutó, majd 18 éves korában merénylet áldozatává váló uralkodó már azzal hatalmas botrányt okozott, hogy egy keleti gyökerű napkultuszt igyekezett bevezetni a rómaiak vallási életébe és a Napisten tiszteletét Jupiteré elé helyezte.
A nyíltan homoszexuális ifjú császár perverziói csak tovább növelték népszerűtlenségét. Állítólag „testének minden nyílását örömszerzésre használta és embereket küldött ki azért, hogy minél nagyobb pénisszel rendelkező férfiakat kutassanak fel számára… Egy férfi nemiszervének mérete gyakran befolyásolta azt is, hogy milyen magas pozícióra számíthatott a császári udvarban.” Később Heliogabalus még tovább ment vágyai kielégítése érdekében. Hatalmas vagyont ajánlott fel bármely orvosnak, aki egy női nemi szervvel ajándékozza őt meg – vagy ahogy a római történetíró, Cassius Dio fogalmazott: „egy hüvelyt helyez a testébe egy bemetszés segítségével.
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
