Egy, a történelem sötét fejezetét dokumentáló honlap

Figyelemre méltó, a történelem sötét fejezetét korabeli felvételekkel dokumentáló kezdeményezésre bukkantunk az interneten egy honlap kapcsán, melyet azzal céllal hoztak létre, hogy a magyarországi holokauszthoz köthető összes magyarországi és külföldi fényképet egy helyen mutassa be.

„1944-ben sok százezer magyarországi zsidó embernek kellett előbb sárga csillagot viselnie, majd gettóba vagy csillagos házba költöznie mielőtt minden településről elszállították őket – legnagyobb számban a biztos halálba” – írják a honlap létrehozói.

„Az ország szeme előtt játszódó eseménysorozatról alig-alig ismerünk fényképeket. Pedig akkoriban a fotózás már elterjedt középosztálybeli hobbi volt, igen sokan rendelkeztek fényképezőgéppel, s készítettek fotókat még a háborús időkben is. A deportálásokat nem örökítették meg, vagy ha igen, később a képeket eldugták, megsemmisítették – nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy nagyon kevés fotóval tudjuk illusztrálni a történteket, ráadásul a meglévő képek sem mindig hozzáférhetőek vagy közismertek.

Hírdetés

A honlap célja, hogy a magyarországi holokauszthoz köthető összes magyarországi és külföldi fényképet egy helyen bemutassa. A fényképeket folyamatosan töltjük fel, a közismert, és az eddig publikálatlan fotókat is elérhetővé tesszük.

Azokat a fényképeket tekintjük »holokauszt-fotónak«, amelyek a zsidóellenes diszkrimináció, az antiszemita törvényhozás hatásának látható jeleit mutatják meg, a sárga csillag viselésétől kezdve a gettóba záráson át a deportálásig. Ilyenek a munkaszolgálatról, a koncentrációs táborokban készült és más gyilkosságokkal kapcsolatos felvételek is.

A kritériumaink egyszerűek, »holokauszt-fotó«, ami zsidók diszkriminációját ábrázolja és a történelmi Magyarországon készült 1938 és 1948 között, vagy ami magyarországi zsidók külföldi meghurcolását mutatja be ugyanebben az időszakban.

A holokausztfoto.hu önkéntes munkából létrejött magánkezdeményezés. Kapcsolatra törekszünk minden intézménnyel és magánemberrel, hogy gyűjteményünket gyarapíthassuk. Szívesen veszünk minden fotót, támogatást és ötletet. Keressenek minket bátran, és töltsék fel fotóikat” – olvasható a honlapon.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »