Egy 25 évvel ezelőtti gyilkosság, ami nem egészen úgy volt, ahogy tudjuk

Egy 25 évvel ezelőtti gyilkosság, ami nem egészen úgy volt, ahogy tudjuk

Fontos tényeket hallgatott el a nyilvánosság elől a rendőrség az 1992-ben a Fejér megyei Sárszentmihály határában elkövetett „vadászgyilkosságról” – állítja Tóth Tamás, a település egykori polgármestere, az egyik áldozat, ifjabb Tóth Tamás édesapja. Tóth, aki fia meggyilkolása után évekig elszántan küzdött a halálbüntetés visszaállításáért, és eközben a börtönben szembenézett fia egyik gyilkosával, úgy érzi, a férfit kitalált történet alapján ítélték el fia és barátja megöléséért 1995-ben. „Ők lőtték le a fiamat és a barátját: Donászi Aladár és Bene László. De nem azért, mert lőgyakorlat közben rajtakapták azt a két gonosztevőt, ahogy a rendőrség állítja – mondja Tóth Tamás. – Másért kellett meghalniuk. Olyasmit láthattak, amit nem lett volna szabad, és a hatóságoknak is az volt az érdekük, és még ma is az, hogy ne derüljön ki az igazság.”

Negyedszázada a nyilvánosság úgy tudja: a két fiatal vadász, ifjabb Tóth Tamás és barátja, Izsó László gyilkosai, Donászi Aladár és Bene László lőgyakorlatot tartottak a Sárszentmihály határában található lődombon, ahol korábban, a rendszerváltozás kezdetén feloszlatott munkásőrség is gyakorlatozott. Ifjabb Tóth és Izsó rajtakapta a két férfit, ezért kellett meghalniuk. Rosszkor voltak rossz helyen.

Fél év híján huszonöt esztendővel a gyilkosság után Tóth Tamás a győri levéltárban átnézte a fia halála ügyében keletkezett iratokat, és olyan információkra bukkant, amelyekről korábban még neki sem beszéltek a rendőrök, pedig annak idején rendszeresen tájékoztatta a Fejér megyei rendőrség a nyomozás fejleményeiről. Tóth azt mindig is tudta, hogy – a rendőrség sajtónyilatkozataival ellentétben – a fia nem másodmagával indult aznap vadászni. Egy nyolcfős társasággal kirándultak, hárman közülük nem vadászok voltak, a többiek magukkal vitték a fegyvereiket. A társaság egyik nem vadász tagja kocsival kísérte a csapatot, később azzal mentek volna el egy étterembe. A lődomb felé közeledve lövéseket hallottak, sorozatlövéseket. Ifjabb Tóth Tamás barátait visszaküldte a viszonylagos biztonságot nyújtó közeli fák mögé, majd Izsóval kocsiba ültek, hogy elkapják az „orvvadászokat”. Amikor másfél évvel később elfogták Donászit és Benét, azt állították, a vadászok rájuk támadtak, ők csak védekeztek. „Ha nem lőjük le őket, ők lőnek le minket” – vallották.

A rendőrség máig hivatalosnak tekintendő álláspontja szerint négyen voltak a domb mögött: ifjabb Tóth, Izsó, Donászi és Bene. A levéltárban pihenő iratok tanúsága szerint azonban ez nem igaz. Ifjabb Tóth Tamás és Izsó egyik barátja, aki a többiekkel együtt a fák között várakozott, látott három férfit kevéssel azután, hogy ifjabb Tóth és Izsó kocsija eltűnt a szemük elől a domb mögött, majd röviddel ezután lövések dördültek. Alighogy ezt meghallották, ők hárman fejvesztve rohantak a lődomb mellett parkoló kocsijukhoz, majd elhajtottak.

A tanú jegyzőkönyvezett vallomása szerint a három férfi zöld terepszínű ruhát viselt. Az egyik erősen sántított, és valamilyen hosszú tárgy volt nála, amely akár tokban tartott puska is lehetett. Néhány másodperccel később a domb mögött felbőgött egy másik autó motorja. Ezt mindannyian hallották. Mintha lyukas lett volna a kipufogója. Ezt az autót azonban senki sem látta, végig a lődomb takarásában volt. Feltehetőleg az a Lada lehetett, amellyel Donászi és Bene elmenekült a tetthelyről, s amelyet később egy benzinkút közelében találtak meg.

Tóth Tamás a levéltárban fellelhető bűnügyi iratok alapján azt állítja, a rendőrség nem kereste a tanú által említett három férfit. Mivel csak egy tanú vallotta, hogy látta őket, figyelmen kívül hagyták a vallomását. Tóth szerint az egyik nyomozó még meg is fenyegette, hogy baja lehet abból, ha összevissza beszél. „Tévednek”, „rosszul hallották” – ezekkel a szavakkal söpörték félre azokat a vallomásokat, amelyek szerint sorozatlövések hangja hallatszott a lődomb mögül. Márpedig a csapatban öt vadász volt, akik gyakorlott fegyverhasználóként és katonaviselt emberként különbséget tudnak tenni a gyors egymásutánban leadott egyes lövések és a sorozatlövések között.

Hírdetés

Fia elvesztése után Tóth Tamás a halálbüntetés visszaállításának élharcosa lett. Ezért is kérdezte meg tőle évekkel később Bene László, amikor a szegedi Csillag börtönben meglátogatta – mert szembe akart nézni fia gyilkosával –: „Kötelet hozott?” „Mielőtt találkoztam volna azzal a gyilkossal, a börtön illetékesei elbeszélgettek velem. Megkérdeztem tőlük, mi történik, ha kínos kérdést teszek fel Benének. Megnyugtattak, ő olyan kérdésekre nem válaszol. Olyankor megdermed és elhallgat. Amikor ott ültem vele szemben, megjegyeztem, hogy »Maguk nem csak ketten voltak ott akkor?« Úgy nézett rám, mint aki kísértetet lát. Lemerevedett, és nem válaszolt. Felért egy beismeréssel.”

Ifjabb Tóth Tamás és barátja rajtakapta a két férfit, ezért kellett meghalniuk – rosszkor voltak rossz helyen

Tóth Tamás szerint hiába ítélték életfogytig tartó fegyházra Donászit és Benét, ma sem tudni, miért kellett a fiának meghalnia. Több levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, kérte, hogy nézzék át újra az aktákat, de mint mondta, csak bicskanyitogató válaszokat kapott a tárcavezető egyik munkatársától. „Igaz, az én leveleim sem voltak túl udvariasak, kétségtelen – ismerte el –, de nem értem, ennyi év után miért kell még mindig hazudozniuk.”

A férfi nemrég levelet kapott. Küldője nem kevesebbet állít, mint hogy Donászi Aladár, aki a hivatalos tájékoztatás szerint 2001. augusztus 10-én a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben öngyilkos lett, valójában él. Tóth ma már ezt sem tartja elképzelhetetlennek. Végül is az irattárban lévő bűnügyi aktákban nyoma sincs a halotti bizonyítványának vagy a halottszemle dokumentumainak. Hiába kérte a fegyintézettől, hogy megtekintse a náluk lévő példányokat, előbb azt mondták neki, hogy titkos, majd azt, hogy kérjen engedélyt.

Egy ma már nyugdíjas nyomozó, aki annak idején részt vett a Donászi–Bene páros elleni hajtóvadászatban, azt mondja, Tóth Tamás téved. Annak idején próbálták megtalálni azt a három embert, akiről a tanú beszélt, de nem sikerült. Ráadásul Donászi és Bene is azt vallotta, nem volt ott senki rajtuk kívül. A volt nyomozó szerint minden lehetséges bizonyítékot komolyan vettek. Arra a kérdésre, hogy a három férfi felkutatására tett próbálkozásoknak miért nincs nyomuk az irattárban, azt felelte: a bíróság elé már csak azok az iratok kerültek, amelyek a vádlottak bűnösségét igazolták. Egy ilyen nyomozás során ezer szálat vizsgál a rendőrség, de jó, ha a tíz százalékuk releváns az ügyben.

Donászi Aladár és Bene László 1991. június 12-étől 1994. május 4-ei elfogásukig több rablást követtek el, és négy ember életét oltották ki. Donászi egyedül követte el azt a győri rablást, amelynek során lelőtt egy rendőrt, a portást pedig életveszélyesen megsebesítette. 1992. május 11-én a budai Skála – amelynek helyén ma az Allee bevásárlóközpont áll – közelében lelőtték azt az egyetemistát, akiről feltételezték, hogy az áruház bevételét viszi taxival a bankba. Sárszentmihályon 1992. november 8-án lőtték le ifjabb Tóth Tamást és Izsó Lászlót, majd 1993 januárjában tűzharcba bonyolódtak az újpesti Alfa áruház biztonságijaival, akik megfutamították őket. Novemberben aztán 15 millió forintot raboltak egy Soroksári úti postáról. Akciójukról értesült egy hölgyismerősük. Donászi el akarta hallgattatni a túl sokat tudó nőt, de mielőtt meggyilkolhatták volna, a rendőrség elfogta őket.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.06.01.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »