Egy 22 éves nő és egy egyéves kisgyermek a jénei baleset áldozata Balaskó Réka2025. 09. 30., k – 08:48
Hétfőn délután hat óra tájékán tragikus közlekedési szerencsétlenség történt a rimaszombati járásbeli Jéne és Rimaszécs közötti útszakaszon.
A szörnyű tragédia megtörténtekor az autókban heten utaztak, köztük kisgyermekek is. A hét személyből öten sérültek meg, ketten azonban életüket vesztették.
Az áldozatok a rendőrség tájékoztatása szerint egy 22 éves nő és egy mindössze egyéves kisgyermek.
A rendőrök hozzátették, hogy a sofőrt, illetve egy három, négy és hat éves gyermekeket, valamint egy néhány napos újszülöttet sérülésekkel kórházba szállították. Az autó ötüléses volt.
A hatóságok Facebookon megosztott közleménye szerint a sofőrt megszondáztatták, alkoholt azonban nem mutattak ki a szervezetében. A balesettel kapcsolatban büntetőeljárás indult, a folyamatba igazságügyi orvosszakértőket és közlekedési szakembereket is bevonnak.
Kapcsolódó cikkünk
Az incidensben érintett gépkocsiban heten ültek, köztük kisgyerekek is.
Hétfőn délután hat óra tájékán tragikus közlekedési szerencsétlenség történt a rimaszombati járásbeli Jéne és Rimaszécs közötti útszakaszon. A Joj televíziócsatorna hírportáljának információi szerint a gépkocsiban, amely balesetet szenvedett, heten utaztak. Az autóban kisgyerekek is ültek.
A helyszínre tűzoltókat, gyorsmentőket és mentőhelikoptert is riasztottak.
A rendőrség szóvivője eddig két áldozatról számolt be. A televízió riportere úgy tudja, egy kisbabát mentőhelikopterrel vittek kórházba.
A hatóságok Facebookon megosztott közleménye szerint a sofőrt megszondáztatták, alkoholt azonban nem mutattak ki a szervezetében. A balesettel kapcsolatban büntetőeljárás indult, a folyamatba igazságügyi orvosszakértőket és közlekedési szakembereket is bevonnak.
A mentőszolgálat operatív központjának (OS ZZS) szóvivője, Petra Klimešová a TASR hírügynökségnek megerősítette a sajtóértesüléseket, így biztossá vált, hogy a balesetben ketten vesztették életüket, öten pedig megsérültek. „A 155-ös segélyhívó diszpécserei jelenleg is dolgoznak. Négy rohamkocsit és egy mentőhelikoptert küldtek a helyszínre” – tette hozzá.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


